Mi lenne, ha Jakab Péternek eszébe jutna lefárasztani a „133 bátor magyart”?

Ezek 133-an keményen a fejükbe vették, hogy akárhányszor Jakab felszólal a parlamentben, ők tiltakozásul azonnal elhagyják az üléstermet és csak akkor térnek vissza, ha már az leült a valagára.

Jakab a következőképen baxhatna ki velük - minden erőfeszítés nélkül.

Az ülésnap kezdetétől a befejezéséig 10 percenként emelkedne szólásra, amire ezek (minden alkalommal) pánikszerűen, mindenüket hátrahagyva, eszeveszetten rohannának a kijárat felé. Jakab meg addig várna, amig a luxus-ficsúrok a vészkijárat előtt össze nem torlódnának, mit uszadék a Szamoson, majd nyugiban leülne. Ezek nem tudnának mit tenni, mint visszaszivárogni a padsorokba lassan. Azért csak lassan, mert annyira ők sem hülyék, hogy siessenek a munkahelyre. Nem erről híresek.

Amikor a nagy ijedség után ismét nekilátnának baszkurálni az okostelefonjaikat (munka helyett) és már azt hinnék, hogy túlvannak a nehezén, akkor Jakab ismét szóra emelkedne. A kivonulós „túlélő-shaw” meg kezdődne megint elölről. Estére minden „fiatal demokrata” kiborulna, mint a kofaszatyor. A végén már nyelvüket lógatva, egymást vonszolnák a padjuk és a kijárati ajtó között. A gyengébb dongájú „kétharmadost” hátára venné kajakosabb „kétharmados”, ezzel is mutatva, hogy egy a tábor és ha a kivonulósditól kiköpik is a tüdejüket, akkor sem hagyják, hogy Jakab ronggyá ficsúrozza a demokratikus értékeket és a ház tekintélyét!

A nagy sikerre való tekintettel, naponta meglehetne ismételni ezt a hagyományteremtő „jakabozást”. Ezeket az eseményeket pedig a későbbi történelemkönyvekben „Jakab-vészként” lehetne dokumentálni - az utókor számára.