Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a REÁLIS elvárható teljesít...

Mi a REÁLIS elvárható teljesítmény az ellenzéki összefogástól, ha hatalomra kerülnek?

Figyelt kérdés

1990 előtt volt egy állampártunk, az MSZMP. A rendszerváltáskor létrejött a jogutódja, az MSZP. A rendszerváltás után összesen 12 évig voltak hatalmon, ami alatt produkáltak 2 lemondott miniszterelnököt, majd egy csúfos bukást 2010-ben.


2003-ban megalakult a Jobbik, ami a második lemondott MSZP-s miniszterelnök alatt (vagy miatt) lett népszerű.

2009-ben megalakult az LMP nevű zöldpárt, akik az akkori két meghatározó politikai párttal (az egyik az MSZP) szemben "harmadik utasként" határozták meg magukat.

2011-ben az MSZP-ből kivált a Demokratikus Koalíció, a korábban megbukott MSZP-s miniszterelnök vezetésével.

2013-ban kivált egy csoport az LMP-ből, akik szerettek volna közeledni az MSZP-hez, az akkori választási összefogás miatt.

2017-ben megalakult a Momentum, akik a korábban megalakult LMP-hez hasonlóan a fennálló rendszerrel és a korábbi állampárt utódjaival szemben "harmadik utasként" határozták meg önmagukat.


Szóval jelenleg ha az ember nem akar Fidesz-kormányt, akkor szavazhat egy olyan tömörülésre aminek a tagjai:

- Posztkommunisták

- Poszt-posztkommunisták

- Antiposztkommunista jobbosok

- Antiposztkommunista zöldek

- Antiposztkommunista zöldekből kivált posztkommunistákkal szövetkező zöldek

- Antiposztkommunista HÖK-ösök.


Igazából mi a reális elvárható teljesítmény, ha hatalomra kerülnek?



2021. júl. 16. 11:05
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
94%
Egy nagy lóf@sz!!
2021. júl. 16. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
55%
Gyorsan szétlopják magukat, amíg nem omlik össze az ország, aztán 4 évvel később átadják a hatalmat a Fidesznek, aki akkor már nem 2/3-al hanem 4/5-el tér vissza.
2021. júl. 16. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
49%

Qrva jó írás. :D


A reális elvárható teljesitmény apokalipszis, majd posztapokalipszis.

2021. júl. 16. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
75%

Ami elvárható lenne az az,hogy legalább az irányt tartsák a sok ígérgetés után.

Egyébként meg kb annyi esélyük lesz hurrikán után kéziszerszámokkal újjáépíteni egy házat.

2021. júl. 16. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
40%

"Igazából mi a reális elvárható teljesítmény, ha hatalomra kerülnek?"

Az amit láthatsz Budapesten.

Káosz, haverok megbízása sok pénzért, semmi nem épül, az ígéreteiket nem teljesítik, a kórházépítést azonnal megakadályozták, adóemeléssel próbálkoztak, a bajban levő vállalkozásoktól lenyúlták azt a pénzt amit a dolgozóik fizetésére kaptak volna, emelték volna a bérleti díjakat számukra.

Ahogy a politikusaiktól azt a "teljesítményt" amit már megtapasztalhattál: hazugság reggel, éjjel meg este, majd megszakadnak hogy úgy tűnjön mintha kormányoznának, cirkuszi előadás krumplival, parizerrel, száraztésztával, földön fetrengés a qrva nagy kép érdekében a médiába, ajtónak rohangálás és az egyszerű dolgozó ember feljelentése mert végezni akarta a munkáját.

2021. júl. 16. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
34%
Csak egy helyen van elvárás, az pedig a demokrácia helyreállítása lenne. Meg kell oldani, hogy többet manipulatív zsarnok banda ne kerülhessen vezető helyzetbe.
2021. júl. 16. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
31%

#6

És ha a demokrácia úgy kívánja, hogy manipulatív zsarnok banda kerüljön vezető helyzetbe?

2021. júl. 16. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
52%
Beengedik a migráncsoakt, meg törvénybe kötelezővé teszik a buzulást, Magyarország területét lecsökkentik Budapestre a többit odaadják a szomszédos országoknak.
2021. júl. 16. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
91%

#6 "Csak egy helyen van elvárás, az pedig a demokrácia helyreállítása lenne. Meg kell oldani, hogy többet manipulatív zsarnok banda ne kerülhessen vezető helyzetbe."

Rendben!

Mi ott leszünk és a "manipulatív zsarnok banda" helyett majd ismét szavazunk a fidesz-kdnp koalíciójára, ahogy eddig is!

2021. júl. 16. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
69%

Reális,menekülteket befogadjuk,szivárvány megkötések nem lesznek,az EU-val jobb lesz a viszony,a rezsi átlagembernek kb.20-30 ezer forinttal nőni fog.

A béreknél a jelenlegi évi pár százalékos emelkedés várható, az inflációra nincs tippem.

2021. júl. 16. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!