A migráncsozás a legnagyobb fegyvere az Orbán kormánynak! Az alábbi, hiteles forrásból származó adatokkal tisztában vagytok?
"ezúttal már Orbán Balázs és Kováts András között, aki a rendezvény második felében hivatalos bevándorlási számokkal szembesítette az államtitkárt. Magyarországon ugyanis – sorolta Kováts – a migrációt élesen elítélő kormányzati retorika ellenére
az elmúlt öt évben nyolcszorosára nőtt azoknak a külföldieknek a száma, akik első alkalommal folyamodtak munkavállalási célból tartózkodási engedélyért.
Ők 2015-ben 4200-an voltak, tavaly viszont már 32 ezren.
Még izgalmasabb, hogy 2015-ben 45 ezer EU-n kívüli polgár rendelkezett magyar tartózkodási engedéllyel, 2020-ban pedig már 205 ezren. Ami pedig az összesített számokat illeti: 2011-ben 15 500 külföldi dolgozott munkavállalási engedéllyel az országban, 2020 decemberében már 86 ezer."
Aki rájuk szavaz az leginkább az eddigi eredményeik miatt teszi.
egykulcsos szja,gazdaság fehérítése,családok támogatása,alacsony rezsiárak, alacsony tömegközlekedési díjak,új munkahelyek létrehozása, stb.
"Na most első pontként meg kéne értened a legális és illegális migráció közti különbséget. Ha ez megvan, akkor léphetsz tovább."
Ez így van, és ezt elsősorban a fideszesekenk kéne megérteni! Tudod ők azok, akik arról beszélnek, hogy "nemakakrunkbevándorlóországlenni" és hasonlók, miközben igenis szép számmal költöznek Magyarországra bevándorlók. Elég csak kimenni az utcára, egy vidéki kisvárosban az utcán babakocsit toló fekete család még megdöbbenést keltett volna húsz éve, ma meg már az élet része egyre több helyen. Feketék, mondgolok, egyázsiaiak, nagyon sok migránssal találkozni az országban, vagyis érezhetően többel, mint mondjuk10-20 éve mikor ez főleg az egyetemi városokra koncentrálódott.
Nekem ezzel amúgy, még integrálódnak semmi bajom, csak pont a jobberek sivalkodnak arról, hogy a bevádorlók majd kiszaporodják az őshonos magyarokat, hogy majd épülnek a mecsetek és hasonlók, meg sorra erőszakolják a magyar nőket az afrikai "állatok".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!