Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért nem áll ki Orbán Viktor...

Miért nem áll ki Orbán Viktor vitázni?

Figyelt kérdés

Legutóbb, amikor kiállt, 2006-ban, akkor gyurcsány ferenc volt a "vitapartnere". Ez a gyurcsány ferenc szemrebbenés nélkül elkezdett hazudozni, megígérte, hogy kolbászból lesz a kerítés, és Orbán Viktort nevezte hazugnak, amiért arra figyelmeztetett, hogy gyurcsány megszorításokat fog eszközölni.


Vagyis ez nem vita volt, egy vitában ugyanis a két fél meghallgatja egymást és értelmes kérdésekről folytat eszmecserét. A néző pedig megismeri egyik vagy másik fél álláspontját. Ez a gyurcsány ferenc ehelyett azt csinálta, hogy felhasználta ezt az eseményt meglehetősen gusztustalan módon arra, hogy hazudozzon, össze-vissza beszéljen, dobálózzon jól hangzó ígéretekkel, és mindenféle összehordott, jól hangzó ígéretekkel manipulálja az embereket, az ellenfelét pedig lejárassa.


Azután meg is nyerte a választást, majd megszorításokat vezetett be, az őszödi beszédben pedig elmondta, hogy "hazudtunk reggel éjjel meg este".


Kérdezem én, hogy ezek után Orbán Viktornak szerintetek miért kéne a jövőben ilyen "vitákba" belemennie, tudván, hogy mi a baloldali politikusok módszere?



2022. jan. 19. 08:35
A kérdező szavazást indított:
A baloldali politikusok nem vitatkoznak, csak hazudoznak. Nincs értelme kiállni ellenük.
Orbán Viktor inkább akkor cselekedne ostobán, ha kiállna egy ilyen porszívóügynökkel vitázi.
24 szavazat
1 2 3 4 5 6
 1/56 anonim ***** válasza:
90%
Hányszor írjátok még ki ezt a kérdést??
2022. jan. 19. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/56 anonim ***** válasza:
85%
Mert fél. Egyszer már felmosták vele a padlót, és ez megint ugyanígy megtörténne. Ő pedig inkább gyáván megmarad a komfontzónáján belül, mert nincsenek meg sem a megfelelő retorikai, sem az intellektuális képességei. Az összes többi csak mosdatás. Elég szomorúnak tartom, hogy ezt a gyávaságot ennyire tolerálják.
2022. jan. 19. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/56 A kérdező kommentje:
Az, hogy előtted áll valaki, aki össze-vissza hazudik, majd ez még ki is derül róla, és te azután ilyen emberekkel nem állsz ki vitatkozni, mert ehhez nem asszisztálsz többet, szerintem nem félelem.
2022. jan. 19. 08:40
 4/56 A kérdező kommentje:
Azt kéne itt látni, hogy a miniszterelnöki vita "műfaját" nem Orbán torpedózza meg azzal, hogy "fél", hanem gyurcsány trollkodta szét úgy, hogy értelmes ember többet biztosan nem áll ki azért, hogy vele szemben bohóckodva hazudozzon egy baloldali politikus össze-vissza.
2022. jan. 19. 08:42
 5/56 anonim ***** válasza:
29%
Orbán Medgyessy embere.
2022. jan. 19. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/56 anonim ***** válasza:
89%
Miről?
2022. jan. 19. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/56 A kérdező kommentje:

"Mert fél. Egyszer már felmosták vele a padlót, és ez megint ugyanígy megtörténne."


Aha. Éppen a 2006-os események vezettek a Fidesz 2/3-ához 2010-ben.

Mik voltak ezek az események?


Gyurcsány hazug kampánya. Ennek emblematikus pillanatai éppen a "vitán" voltak, amikor össze-vissza hazudott és Orbánt nevezte hazugnak.


Ezután a megszorító intézkedései


Majd az őszödi beszéd kiszivárgása, amikor elmondta, hogy "hazudtak reggel, éjjel meg este". Vagyis ő maga mondja el, hogy pl. ezen a vitán is össze-vissza hazudott.


Nagyon felmosta Orbánnal a padlót. :D Inkább saját magát mosta fel ez az erkölcsi nulla, ez a senkiházi. Továbbra sem értem, hogy ilyen hulladékokkal egy értelmes embernek miért kéne ezek után kiállnia bármiféle "vitára" is.

2022. jan. 19. 08:49
 8/56 anonim ***** válasza:
10%

#1 Most naponta fog jönni jobbról is meg balról is ez a téma, mert MZP bedobta a vitát.

A vitának akkor lenne értelme ha azzal mindkét jelölt nyerhetne szavazókat. Csakhogy a jelenlegi helyzetben aki ezt a vitát megnézné az már talán évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy kire fog szavazni - miniszterelnökökre ugyanis nem szavazunk, csak pártokra, képviselőjelöltekre.

Aki a jelen politikai viszonyok között leülne megnézni egy Orbán-Akárki vitát, annak ez semmit nem változtatna a véleményén. A bizonytalanok pont amiatt bizonytalanok, mert nem érdekli őket a politika, ergo nem is lenne rájuk több haszna, mint még jobban utálnák a politikát.

Nem kell ilyen vitát tartani. Egyszerűen be kell tenni a lapokba azokat a cikkeket amiket minden esetben megírnának a szezőik, függetlenül attól mi és hogyan hangzana el a vitában.

A balosok magasztalnák MZP-t, leírnák, hogy Orbán most tényleg megbukott, lehengerlő volt a fölénye a nagyonfelvilágosult, világmegváltó MZP-nek. Hogy Orbán nyalogatta a száját, terelt, kötözködött, stb. stb. stb. a lények, MZP győzött, az ellenzék győzött, tuti a kormányváltás.

A jobboldaliak meg leírnák, hogy MZP alkalmatlan, beszél összevissza, eltörölné a rezsicsökkentést, beengedné a migránsokat, utat engedne az lmbtq lobbinak, eladná az egészségügyet stb. stb. stb. Orbán győzött, nem lesz kormányváltást.

Felesleges, mert akármi lenne az nem változtatna semmin, csak több lenne a hülyeségfelhőben a mostaninál is.

2022. jan. 19. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/56 A kérdező kommentje:

Azzal egyetértek, hogy egy ilyen vitának valóban nem lenne értelme, mert a mai politikai kultúra ehhez nincs meg, tekintve pl. a 2006-os eseményeket... Ahogy ott gyurcsány viselkedett, abból világosan lehet látni, hogy ez nem a vitáról szól.


Ezért ma inkább az megy, hogy mindenki a saját szájíze szerint tájékozódik a médiából és ez alapján szavaz. Úgyhogy igen, igazad van.

2022. jan. 19. 08:54
 10/56 anonim ***** válasza:
87%
Orbán sosem hazudott! Két hét alatt rendet tett, ahogy ígérte! Jah, nem. Sose vetemednének arra, hogy elhallgattassa, aki nem ért vele egyet. Jah, de.
2022. jan. 19. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!