Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Gyurcsány valójában Orbán embere?

Gyurcsány valójában Orbán embere?

Figyelt kérdés

Minden amit tett, Orbánnak kedvezett. 2004-ben megpuccsolta Medgyessyt, aki Orbánt leváltotta. 2006-ban hazugsággal és trükkök százaival megnyerte a választást. Ha akkor elveszti, nem történik semmi, jön egy Fidesz kormány, viszont az MSZP is erős maradt volna.

Elmondta az öszödi beszédet. Eleve mi értelme volt olyan mondatokat mondani, amik nyilván botrányt okozhatnak?


Október 23-án a tömegoszlatáskor szándékosan rányomta a tömeget a Fidesz tüntetésre. Így akart a Fideszben szimpátiát ébreszteni? Éveken át gondoskodott róla, hogy a Fidesz vezesse a közvéleménykutatásokat, nem is érdekelte, hogy az MSZP-nek esélye sincs választást nyerni. A 2008-as világválság után 2009-ben úgy döntött, hogy félre vonul és Bajnainak dobja a gyeplőt.


Bajnai már nem tudta egy év alatt a Fidesz 2/3-ot megakadályozni, mivel Gyurcsány annyira szétverte az MSZP-t. Valószínűleg ezért is adta át Gyurcsány a hatalmat neki.


2010 óta beült a parlamentbe és folyamatosan megakadályoz minden értelmes ellenzéki összefogást. Felépítette a saját DK-ját, amihez valószínűleg Orbánt adott neki támogatást.


Amikor 2018-ban látszott, hogy a Jobbik megerődösött, és hogy egy erős ellenzék megverheti Orbánt 2022-ben, Gyurcsány beküldte a Jobbikba a haverját, a Jakab Petit, aki sikeresen szét is verte a Jobbikot. Valószínűleg Orbán kérésére. Az előválasztást is majdnem megtrollkodta a Dobrevvel. Majd a koronát a csúcsra április 3 tette fel, amikor is Gyurcsány örülhetett az újabb Fidesz 2/3-nak



2022. ápr. 10. 21:45
 1/8 anonim ***** válasza:
90%

Nem az egyik a másik embere, hanem inkább egymás emberei, barátai, kollégái.


Oszd meg és uralkodj.

2022. ápr. 10. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
77%
Gyurcsány valójában egy csótány,gyurcsótány.
2022. ápr. 10. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
98%
Nem hiszem, hogy ez 15-20 éve már tervben lett volna, de most tényleg egymást segítik.
2022. ápr. 10. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Nem Orbán embere. Ő egyszerűen ilyen. Képtelen elengedni a dolgot, ő akar mindnnek a középpontjában lenni, nem képes belátni, hogy miatta van halálra ítélve az egész.
2022. ápr. 10. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Most meg bejelentette hogy Dobrevvel nyernének 😵‍💫

Ha ezek elindítják 26.-ban Klárit Fidesz 4/5 lesz. (Remélhetőleg én már nyugatom fogom nézni ezt a bohóckodást).

2022. ápr. 10. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Gyurcsány az Orbán haverja! Most nagyon tiltakozik az ellen, amit a Momentum mondott: hogy ne tegyenek esküt, ne legyenek bizottsági tagok stb. Félti a zsiros állását, amiért be tud seperni sok pénzt! EZ ellenzéki?!
2022. ápr. 10. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
81%
Mindkettő ugyanannak a kornak a szülötte, KISZ-titkárok, kivénhedt ifjú kommunisták. Mindkettő a végletekig egoista, nárcisztikus személyiség. Egyiknek sincsenek belső, magasztos értékei, mindkettejük élete csak a pénzről és hatalomról szól. Mindkettő egy zsarnok és mindkettő szélkakas, ahonnan a pénz illata fúj, arra fordulnak. És ami miatt egymást segítik, az nem az, hogy megegyeztek volna, hanem az, hogy egyívásúak ők, egyazon kommunista párt szörnyszülöttei, országunk megrontói ők.
2022. ápr. 10. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
7. Na végre, valaki leírta az igazat erről a párosról. Az is igaz, hogy Gyurcsány kezdett először a Putyinnal, aztán az Orbán is. Egyformák ezek, egyikre se szavaztam.
2022. ápr. 11. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!