Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Akik mindig azt mondják, hogy...

Akik mindig azt mondják, hogy a külföldre költöző egyetemisták fizessék vissza a tandíjat az államnak, azok nem próbálták még úgy felfogni a dolgot, hogy az egyetem nem csak Magyarország számára tanítja ki a diákot, hanem az emberiség számára?

Figyelt kérdés

Mindannyian emberek vagyunk, akár magyarnak, akár khmernek, akár amerikainak, akár hollandnak valljuk magukat.

Ugyanazok az alap igényeink, mindegy, hogy ezer kilométerrel arrébb élünk. Mindannyian ugyanazon a bolygón élünk, csak az a bolygó nagyon nagy, és a 19. századi nacionalizmus miatt a legtöbb ember vehemensen vallja magát valamilyen nép tagjának, amivel sokszor sajnos nemcsak a kultúráját őrzi, hanem elhatárolódik, vagy jobbnak gondolja magát más népektől.


Attól, hogy külföldre költözik a frissen lediplomázott orvos, attól még ugyanúgy azt fogja csinálni, amire tanították, segíteni fog az emberiségen, gyógyítani fogja az embereket.


Én úgy gondolom, hogy nem kéne ilyen önzően gondolkodni, hogy csak itt maradhat a mi országunkban, amikor az angolok, osztrákok, franciák semmivel sem rosszabbak vagy jobbak mint mi, csak mások, mert a történelem során más hatások érték őket, és másabb vidéken nőttek fel.


2011. jan. 30. 10:55
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
58%
Nem. Mert ez a taníttatás nem az emberiség adójából történik, csakis a magyarokéból. ilyen alapon mi is követelhetnénk német mérnököket, orvosokat mivel mi is az emberiség vagyunk. És hagyjátok már ezt az idiótizmus határát súroló kérdéseket. Semmi sem tesz ártatlanná és semmi sem mentesít azért, hogy a magyar néptől loptok, hiába csűritek csavarjátok.
2011. jan. 30. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:
Egyébként meg hogyha "végre valóra válna" az amit ti akartok, akkor meg jól megnézhetnétek magatokat, mert minden fiatal középiskola után elmenne ebből az országból ahova csak tud...
2011. jan. 30. 11:00
 3/21 anonim ***** válasza:
73%

A tandíjas felsőoktatás sajnos kétélű fegyver, amit a mostani rendszer is mutat. Sajnos jellemző, hogy nagyrészt azok folyamodnak ma költségtérítéses oktatáshoz, akik nem feltétlenül lennének az adott szakra valók értelmi képességeik alapján, magyarul tényleg csak az arra érdemesek kapnak általában állami támogatású képzést. Viszont mivel ennyire sokan vannak egyetemeken, és jellemzően a költségtérítésesek rendelkeznek kiterjedtebb kapcsolatokkal, így az államilag támogatott hallgatók gyakran nem tudnak a tudásuknak megfelelő szintű munkát vállalni, így kénytelenek külföldön dolgozni.


Magyarul megintcsak oda lyukadunk ki, hogy túl sok az egyetemista, és nem feltétlenül tudás alapján megy az elhelyezkedés. Valahol meg is értem aki ezek után külföldön próbál meg érvényesülni, ahol esetleg elismerik és megbecsülik a tudását. Ha egyszer az állam boldog-boldogtalannak lehetőséget biztosít felsőoktatásban tanulásra, akkor vállalja, hogy esetleg a saját pénzén kinevelt minőségi munkaerő is elhagyja az országot.

2011. jan. 30. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
81%
Nem, mert a tanításodat nem az emberiség, hanem az adózó magyar állampolgárok állják.
2011. jan. 30. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
75%

Dehogy is mennének többen külföldre legfeljebb nem lenne olyan sok egyetemista mert jelenleg is túl sokan vannak. A gazdag szülők gyermekei egyébként nyugodtan beválalhatják a visszafizetést. Ez csak a szegényebb egyetemistákkal kicsezés hogy ithon kell dolgozniuk alacsonyabb bérért.

Törvény egyébként nagyon jó elgondolás hiszen az adófizetők pénzét ne pl: Britt orvosok képzésére fordítsák

Ez az emberiség javára meg ilyen dolgok jó dumák csak ezek nem hoznak hasznot az országnak és amig az emberiság külön népekre és országokra tagoltan él nem is fog működni.

2011. jan. 30. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%
Külföldön a felsőoktatás egy nagyságrenddel többe kerül, mint nálunk. Szerinted miért vannak tele a magyarországi egyetemek külföldi diákokkal? Aki itthon nem tudja önerőből kifizetni (vagy visszafizetni) a tandíjat, az a külföldi oktatást se fogja tudni megfizetni.
2011. jan. 30. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
73%

És ki számít gazdagnak?Ha egy középosztálybeli család megengedheti magának, hogy egyetemre küldi a gyerekét (akár államilag támogatott, akár költségtérítéses szakra) akkor az már gazdag?


Én úgy látom, h megint csak azok hőbörögnek ezen, akik itt ragadtak Magyarországon, és nincs kilátásuk, csak abban bízhatnak, hogy majd minél többen fognak itt dolgozni, és öregkorukra eltartani őket.


Majd ha előbb rendbe teszik az országot a politikusok, és itt is megbecsülik a jövőbeli munkámat, akkor maradok.


Egyébként is, építőmérnökként szerinted itt maradok Magyarországon (mármint a szakmában)? Felépítenék egy hídat, kiderül, hogy korrupt volt az egész beruházás, és a végén még engem vesznek elő, vagy minimum csorba esik a hírnevemen. Hát köszönöm, ebből nem kérek.


De ott vannak az orvosok. Itthon szabadon bárki felpofozhatja őket. Gondolom mennyire vágynak erre, hogy ennyire megbecsülje őket a társadalom.


Ha ezt megszavazzák, visszafizetem a pénzt. Kb. 330.000*8 félév=2.640.000...Plusz esetleg még a mesterszak. Ez mondjuk minden egyes tanulóra levetítve IGENIS nagy összeg. Csak azt nem értem, hogy miért mindig a kemény munkával megszerzett tudással rendelkező értelmes emberektől akarja elvenni mindenki a pénzt.

2011. jan. 30. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
46%

"Egyébként meg hogyha "végre valóra válna" az amit ti akartok, akkor meg jól megnézhetnétek magatokat, mert minden fiatal középiskola után elmenne ebből az országból ahova csak tud..."



Bár úgy lenne, de ezek még arra is lusták. Inkább itt élősködnek.

2011. jan. 30. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
71%

Hát az élősködés relatív fogalom.


Én is mondhatnám, hogy aki 16 éves kora óta, 8 általánossal dolgozik, de csak 80-100 ezret keres egy hónapban, az alig adózik, ergo élősködik azokon, aki 4-5 évig tanultak egyetemen, hogy aztán felsővezetők legyenek, és 500-600 ezreket kapjanak havonta, és ebből minimum 200ezret leadózik.


Ha így nézzük, igenis az előbbi az élősködő, szal ezt a szót nem tanácsos használni, mert könnyen visszaüthet.

2011. jan. 30. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
65%

Igen jogosnak tartom,hogy vagy fizesse ki a képzését vagy dolgozzon benne x évig a MI országunkban!Mert azt,hogy ő tanulhasson a mi adónk teszi lehetővé neki,akkor ne mennyen külföldre mivel az országban is kevés az orvos.A külföldieket meg tegyük fel pl.:egy egyetem -10 db külföldi diák. . .Én fix,hogy leszabályoznám!Más él mint Marci hevesen mert idejön elvégez egy híres orvosit(mert kapnak azokért akik itt végeznek)és lásd máshol gyógyítja a jónépet.Nem tartom tisztességesnek ezt a mai rendszert!


LEHET lepontozni bátran!

2011. jan. 30. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!