Az Együtt 2014 és az MSZP programja miért csak kisebbség védelemből áll?
aki a kommunista pártok (mszp, szdsz, lmp, mdf, együtt2014) programjának egy szavát is elhiszi, az buta!
talán egy kivétel van, a cigányvédelem elsődleges nekik, talán csak az valódi!
"13"
A statisztikák a "11"-est támasztják alá. A legtanulatlanabb népréteg támogatja a baloldalt, illetve a nyugdíjasok. Azon felsorolásból egyedül az LMP kivétel a zöld programjának köszönhetően.
A felmérések szerint ma a leginkább az értelmiségi tábort és a 18 és 35 év közötti legmagasabb végzettségűek körében egyértelműen a Jobbik a legerősebb.
Állítja a baloldali közvélemény-kutató intézet a Szonda Ipsos.
Úgy látszik törölték, de nem értem, miért, semmi nyomdafestéket nem tűrőt nem írtam.
Szóval egy kicsit kiegészítve:
A 11-es szerint a "mszp, szdsz, lmp, mdf, együtt2014" pártok mind kommunista pártok. Ez szerintem távolról sem igaz, sőt ez az állítás szerintem butaság.
Nem ártana tudatosítani egyeseknek, hogy mit is jelent a kommunista fogalom. Persze ma már volt MSZMP-s kövérlacikák, és volt MSZP-s képviselő Csintalan-félék komcsiznak a leginkább szitokszóként használva, de ennyi erővel éppolyan okosan lehetne káromkodni a banán vagy bármilyen más szóval is.
"A legtanulatlanabb népréteg támogatja a baloldalt, illetve a nyugdíjasok. Azon felsorolásból egyedül az LMP kivétel a zöld programjának köszönhetően.
A felmérések szerint ma a leginkább az értelmiségi tábort és a 18 és 35 év közötti legmagasabb végzettségűek körében egyértelműen a Jobbik a legerősebb."
Szóval a buta szó jelentése is lehet, hogy tisztázásra szorulna. [link]
Vagyis nincs köze az iskolai végzettséghez.
A lényegi kérdés itt valójában az, hogy a POLITIKÁBAN ki mennyire TÁJÉKOZOTT, illettve, hogy az INTELLIGENCIAHÁNYADOSUK mennyi. Erre vonatkozó statisztika alapján lehetne valakiről megállapítani inkább hogy milyen döntést alakít ki a politikával kapcsolatban. Máskülönben meg lehet, hogy egy nyugdíjasnak több élettapasztalata van, mint egy 18 éves embernek.
A futballhuligánok jobboldaliak vagy baloldaliak szoktak lenni, erre van statisztikád? Az ilyen emberek okosak?
Azt is megkérdőjelezném, hogy az LMP-re csak azért szavaznak többen "kevésbé buták", mert azoknak zöld programjuk van? Hmm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!