Nem furcsa ez a jobboldali anomália?

"És az hogy mindenkit befogadtok, az nem önzetlen keresztény gondolkodás, hanem esztelenség."

Miért, mi a különbség a kettő között?

Miért tesznek sokan úgy, hogy a halálbüntetés keresztényietlen dolog?

Szándékos ellentmondás részeként jönnek ezzel vagy igen hiányos és téves elképzeléseik vannak az ilyesfajta érv lobogtatónak ?

Az egy dolog, hogy a jelenlegi pápa ilyen téren liberálisabb, enyhébb büntetést akar a szándékos emberölés és más hozzá hasonló súlyos bűncselekmények elkövetőinek, de sok olyan bíboros és más vezető egyházi méltóság van, akik halálbüntetés pártiak. Továbbá le lehet szögezni, hogy a Bibliának még az Újszövetségi része is halálbüntetés párti, nem csak Mózes volt "vérengző", Krisztus munkássága után is maradt, mint végső eszköz a közösség megóvására.

A kereszténység túllépett a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elven, és mindenestül az ellenségszeretet mellett köteleződött el. De vajon bosszúnak nevezhető-e a halálbüntetés, és vajon az ellenségszeretet gyümölcse-e a gyilkos kímélete? A kérdés higgadt tárgyalást igényel, és nem lehet, nem szabad soha vérgőzös lincshangulatot keltve gondolkodni róla. El kell azonban oszlatni egy hiedelmet: a halálbüntetés elvben nem sérti Isten törvényét és általában az Isten által felállított erkölcsi rendet. A gyakorlati visszaélés az egyedi eset, ill. személy erkölcstelenségét bizonyítja, nem lehet a halálbüntetés erkölcstelensége melletti érv.

A Katolikus Egyház Katekizmusa így tanít: „A társadalom közjavának megőrzése megkívánja, hogy ártalmatlanná tegyék a támadót. E téren az Egyház hagyományos tanítása elismeri a törvényes közhatalom jogának és kötelességének jogosságát, hogy szigorú büntetést szabjon ki az elkövetett bűntény súlyosságának arányában, nem zárva ki rendkívül súlyos esetben a halálbüntetést sem.” (KEK 2267)

De mi az, hogy rendkívül súlyos eset?

Nem csak a tömeggyilkosság, hanem az is, ha joggal feltételezhető, hogy a bűnös újra fog gyilkolni.

Mikor lehet ilyet feltételezni?

A szándékos, nem véletlenül, gondatlanságból, esetleg hirtelen felindulásból és nem elmebeteg által elkövetett gyilkosságnál. Igaz ugyan, hogy ez feltételezés, de erre a feltételezésre a szándékos gyilkosságot elkövető maga adott alapot, tudatosan végrehajtva a legsúlyosabb bűntettet. Ezzel maga állított ki önmagáról bizonyítványt: Nem tisztelek egyetlen törvényt sem, hiszen a legfőbb törvényt (ártatlan élet) sem tisztelem. Nem ismerek sem Istent, sem embert; nem állhat utamba sem isteni, sem emberi törvény.

A halálbüntetés olykor a társadalom védelme és önvédelme: ui ha egy gyilkost elkapnak, majd évek múltán elengednek, és ő újra gyilkol, akkor az is felelős, aki elengedi az ilyen bűnöst. Nem bűnrészes-e maga a törvényalkotó abban, hogy újabb gyilkosság történt? Erre az sem kielégítő válasz, hogy a gyilkost valóban életének fogytáig börtönben kellene tartani. Itt ui. nem csak az a kérdés, hogy miért a társadalom tartsa el részben saját költségén a gyilkost, hanem az is, hogy nem fog-e az ilyen ember a börtönben is gyilkolni? (Lehet, hogy újabb áldozata egy esetleg ártatlan fogvatartott vagy egy fegyőr lesz.) Ha a legsúlyosabb büntetés a ténylegesen életfogytiglani, akkor az így büntetett ember már rosszabb helyzetbe nem kerülhet. Nem akar-e majd az ilyen súlyosan torzult lelkű ember a legteljesebb erőszakkal élére állni a börtönhierarchiának? A primitív személyiség ui. a magasztos erkölcsi megfontolásokra általában alig fogékony. A félelem (elrettentő példa) tartja vissza elsősorban a rossztól. Ha a statisztika ellenpéldáira gondolunk, hogy ti. a halálbüntetést megtartó államokban sem kisebb az életellenes bűncselekmények száma, akkor azt is figyelni kell, hogy vajon miért pont azokban az államokban tartották meg a halálbüntetést, amelyekben? Nem volt-e ott eredetileg sokkal nagyobb a gyilkosságok és az egyéb súlyos bűncselekmények száma? Nem lehetséges-e, hogy csak a halálbüntetés fenntartásával tudnak ma is hasonló büntetési rátát felmutatni, mint a kevésbé húsbavágó eszközökkel élő államok?

Ha a bosszútól félünk (amit tilt az Újszövetség), fontoljuk meg Platón szavait:

„Egyetlen okos ember sem büntet azért, mert valaki bűnt követett el, hanem azért, hogy még egyszer ne kövessen el.”

Platón a büntetésnek csak a pedagógiai funkcióját emeli ki, de ez a halálbüntetésre is alkalmazható: Azért kell így büntetni, hogy a gyilkosság gondolatával játszó emberek ne kövessék el azt, amire hajlamaik késztetik őket, és az igazi megtorlástól való félelem előny-hátrány mérleg készítésére serkentse őket. Sok fegyenc örömmel van börtönben (ott úr a zárkában, kint meg esetleg hajléktalan és az étkezése is bizonytalan), s az ilyenek esetében inkább vonzó tényező, semmint visszatartó erő a szabadságvesztés.

A halálbüntetést megkívánja a büntető igazságosság is. Az Egyház pontosan kifejti, hogy a megtorló igazságosság csak azt tekinti, hogy a bűn elnyerje méltó büntetését, de ettől nem választható el a gyógyító igazságosság, amely figyel a személyre is. A szándékos, előre megfontolt emberölést elkövető ember már gyakorlatilag gyógyíthatatlan, itt már csak a megtorlás jöhet számításba. A megtorlás tudata azonban a bűn elkövetése előtt állókra még „gyógyítólag” hathat. XII. Piusz pápa tanítása szerint „az Egyház elméletben fenntartja a kettős típusú büntetést, azaz a vindikatív (megtorló) és gyógyító büntetés eszméjét”. Jézus felülmúlja a „szemet szemért” elvet, azonban ez nem jelenti azt, hogy emberiesség címén a gyilkosok és más közösségre ártalmas személyek emberi méltósága az ártatlanok emberi méltósága fölé emelkedhet. A súlyos törvényszegő nem egyszerűen abnormális személy, mert az ilyen elkenés emberséges gesztusa rövidlátó: az emberi méltóságot az ártatlan ember méltóságának rovására védelmezi. Az igazán keresztény értelmezés: a bűnt büntetni kell, de össze kell hangolni a nevelés szempontjaival, ameddig ez lehetséges. „Az igazságosság megköveteli a bűn és a bűnhődés bizonyos arányosságát” – tanítja az Egyház. Az Egyház itt világosan megkülönbözteti az emberölés (ami lehet büntetés is) és a gyilkosság (bűn) fogalmát.

Lényeges különbség, ha valaki elvileg tagadja a halálbüntetés lehetőségét, vagy csak gyakorlati megfontolások miatt (pl. tévedés esetén jóvátehetetlen) tartja szükségesnek a felfüggesztését. Ez azonban nem elvi, hanem módszertani kérdés. Mert a tévesen kivizsgált ügyek után hozott halálos ítéletek ártatlan áldozatainak bizonyosan kisebb a száma, mint a visszaesésből származó gyilkosságokból fakadó áldozatok tömegeinek. Ha valaki azzal érvel a halálbüntetés ellen, hogy az élet ura csak az Isten, és neki van joga azt elvenni, akkor az Ószövetség szemléletével közelít a kérdéshez, holott az Ószövetség alkalmazta a halálbüntetést. Ha valaki azzal érvel a halálbüntetés indokolt alkalmazása ellen, hogy az életet tisztelni kell, akkor ez éppen a megrögzött gyilkosra fordítható vissza: azoknak az embereknek az életét is tiszteletben kell tartani, akik fenyegetettek a gyilkos életben maradása által. Aki pedig az emberi méltósággal érvel, az más oldalról kezdi ki az emberi méltóságot, s érvelésének nem sok köze van a hithez.

Igazolás:

Az Ószövetség kifejezetten vallja, hogy „aki embervért ont, annak ontsák vérét!” (Ter 9: 6).

Ezen a ponton az Újszövetség sem bírálja fölül a mózesi törvényt:

„Ha gonoszat teszel, félj, mert a felsőbb hatalom nem hiába visel kardot. Isten eszköze ugyanis, hogy végrehajtsa az ítéletet a gonosztevőn.” (Róm 13: 4).

Izajás próféta így int: „Ha kegyelmet kap az istentelen, nem tanulja meg az igazságot. Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem törődik az Úr fölségével.” (Iz 26: 10).

A bevándorlók kapcsán meg azt tudom mondani, hogy aki dolgozni akar, rendes, tisztességes új életet akar kezdeni négerként vagy muszlimként, az nem tiltott határátlépése bűncselekményével és társaival kezdi, hanem rendesen, papírozva jön, vagy jelentkezik a menekültügyiseknél és felveszik, és menekültként próbál minél előbb munkát vállalni.

Ellenben akik illegálisan, suttyomban jönnek, tiltott határátlépés és tsi bűncselekményekkel, a hatóságokat kijátszva, azoknak van bőven takargatnivalójuk, nem tisztességesen akarnak élni, az olyanokat miért ne lehetne visszatoloncolni ?

Szándékosan, fizetés ellenében mondasz ellent, netán pártfanatizmus miatt, vagy el is hiszed, hogy nincs velük baj ?

Abban én is egyetértek, hogy nemigen dicsérné meg Isten / Mózes / Krisztus a mai Fidesz-KDNP-t, ők csak megtartják a kereszténység látszatát, divatkeresztények, hogy a nemzeti-vallásos réteg szavazatát besöpörhessék.

De az MSZP és társai sem tértek jó útra, ők mindig a "Jobboldalnak ellentmondunk" álláspont miatt cselekedtek így. Most, hogy akár a Fidesz vagy a Jobbik szót emel az illegálisok meg a multikulti ellen, az MSZP az ellenkezőjét mondja, pártolja a multikultit. De mikor 2004-ben a Fidesz haza akarta hívni az elszakított részek magyarjait, akkor az MSZP meg őrjöngött ellenük, 23 millió románnal és a munkahelyek elvesztésével csinálta a "bevándorlók" ellen a hangulatot.

Meg amúgy is, mostanában az MSZP-sek megállapították bukásuk okait, azok között szerepelt, hogy "túl visszafogottan” kritizálták „a köztulajdon gátlástalan privatizációját, a multinacionális nagytőke kiszolgálását”. Keresztény szellemiségű ember nem támogathatja a multik pusztán haszonérdekelt, emberi tényezőt szembe nem vevő működését.

Krisztus szerintem nem ellenezné a halálbüntetést, ha 2000 évvel ezelőtt képes volt kizavarni ostorral a kufárokat a templomból, megátkozni bizonyos dolgokat és harcolni a rabbikkal, más is hasonló hozzáállást tanúsítana.