Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ti nem gondoltatok még arra,...

Ti nem gondoltatok még arra, hogy a túlzott demokrácia káros?

Figyelt kérdés

Véleményem szerint a túlzott demokrácia és a szabad vélemény nyilvánítás káros.


Meg is mondom, hogy miért:

Tegyük fel van egy miniszterelnök és kormánya.

Most jelen esetben az Orbán-kormány.

Az a kormány jól végzi a dolgát, a nemzet érdekében próbál cselekedni azonban az ellenzék folyamatosan próbálja lejáratni őket.


Mocskolódik ellenük és negatív kritikával illeti őket.

Jelen esetben ez a baloldali ellenzék.

És mivel szabadon szervezhet demostrációt az ellenzék, szabadon mocskolódhatnak és kritizálhatják a kormányt ezért a kormány így minél nehezebben tudja végezni a dolgát és annak tagjai, legfőképp a miniszterelnök lelki sérelmeket szenved a sok kritikától és ócsárlástól mert nem léphet fel ellenük mivel demokrácia van.


Tökéletes példája ennek mint már írtam a hazai helyzet.

Orbánt és kormányát folyamatos negatív kritika éri 2010 óta kb.

Az ellenzék mocskolódik ellene.

Ezt szabadon teheti.


Ettől Orbánnak mondjuk lehetnek lelki sérelmei és ronthat az önbecsülésén, hogy állandóan megalázzák őt.

Persze, hogy így nem tudja rendesen végezni a munkáját ha a baloldal zavarja a vizet.


Véleményem szerint csökkenteni kellene a demokráciát, mert így nem halad előre a nemzet.


Ti mit gondoltok erről?



2016. ápr. 11. 18:28
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
76%
Én személy szerint azt gondolom, hogy előbb szedj össze valamennyi társadalmi-politikai műveltséget és akkor kérdezz, ha nem szerepel a kérdésben a "túlzott demokrácia" kifejezés, mert ez olyan nem létező fogalom, mint az illiberális demokrácia.
2016. ápr. 11. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
67%
Tudod volt 2010 előtt is ellenzék, aki szerint minden rossz volt és még "Rosszabbul éltek, mint négy éve."
2016. ápr. 11. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
78%
Jaj szegény Orbán, mindjárt megsajnálom hogy a baloldal ármánykodásai miatt csak évi 800 milliárdot tud elmutyizni 900 helyett. A negatív kritika meg a szólásszabadság része, ők is remekül éltek vele amikor ők voltak a p_cs rosszabb végén.
2016. ápr. 11. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
36%
Szerintem is káros. Bármilyen jó döntés születik (mindegy, hogy milyen kormányról beszélünk, nem pártokhoz kötődik) amire eljut a végrehajtás szintjére, addigra annyit kell rajta változtatni, hogy semmi haszna nem lesz az eredetileg jó intézkedésnek. Nem lehet egy vezérelv, egy stratégia mentén végighaladni, mert mindenki mindenbe beleszól, figyelembe kell venni különböző érdekcsoportok kívánalmait. Mindenki lecsippenti a saját kis hasznát, csak az a lényeg, nem pedig az, hogy valóban megvalósuljon a dolog.
2016. ápr. 11. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
60%

a nemzetek egyszer meg fognak szűnni.

Ez elkerülhetetlen,a kérdés mikor.


Az a baj,hogy a hozzád hasonló emberek nem értik meg,hogy nem egyedül élünk a Földön.


Hiába akarsz Észak-Koreát csinálni az országból,ha az nem hasznos.


Ha egy ország csak a saját önös érdekeit nézi,akkor a többi ország kifogja vetni.


Magyarország nem Norvégia vagy Svájc,és sosem lesz egyedül erős állam.

Nincsenek meg hozzá a feltételek.

2016. ápr. 11. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
84%

Ja,és olyan nincs,hogy túlzott demokrácia.

Demokrácia van vagy diktatúra.

2016. ápr. 11. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
28%
Káros. Inkább egy tekintélyuralmi rendszert vagy diktatúrát támogatok. De! Csak ha az élén olyan hazafias vezető áll, aki a nép, a nemzet érdekeit szolgálja.
2016. ápr. 11. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
46%

A demokrácia ebben a formában baromság, mert igazából nem tudhatod hogy ha te szavazol akkor egyáltalán megszámlálják-e. Vagy ha mégis, akkor te mint nép nemigen szólhatsz bele hogy mit csinál az akit te választottál. A példánál maradva szerintem a magyar adófizetők nem adtak a kormánynak felhatalmazást arra, hogy a nézhetetlen hitvány semmirevaló ótvar szr ripacskodásnak, amit ma focinak neveznek stadionokat emeljen a világ pénzéért olyan helyekre mint Felcsút vagy bármi más. Tehát ez, ami itt van az úgynevezett közvetett demokrácia azért nem a legjobb, mert egy rétegnek legális lehetőséget ad a visszaélésre. És ők élnek is vele. Tehát te szavazol és utána csókolom, lenyomják a torkodon azt amit akarnak, elmozdítani őket úgysem tudod. Persze a közvetett demokrácia is működhet jól, csak kellenek alkotmányos garanciák arra, hogy a hatalommal ne lehessen korlátlanul visszaélni. PL az USA. Kevesen tudják de az Egyesült Államok mindenkori elnöke egy megveszekedett centet nem kap fizetés gyanánt. Mert valamely okos ember beleírta az alkotmányukba hogy vagy hatalom vagy pénz.


A szólás sehol sem szabad teljesen. Nézd csak meg mi megy ma a liberális Európában. Ha mondasz valamit, pl azt mondod hogy a migráns ide csak a szociális rendszert csapolni jön, akkor jönnek a demokraták és gyűlöletbeszédet kiáltanak.


A közvetlen demokrácia az ami Svájcban van. Ott nem utod ki az államfő, a miniszterelnök, mert igazából hatalmuk nemigen van. Ott mindenről a nép dönt, akár országos, akár helyi szinten. Tehát ott a nép szava tényleg szent. Nem lehet visszaélni a hatalommal és nem lehet magadat bebetonozni sem, mert egyrészt évente váltanak miniszterelnököt, másrészt maga a kialakult politikai és társadalmi struktúra alkalmatlan arra, hogy ezt megtehesd. De ha meg is próbálod egy pillanat alatt elkaszálnak.


Pl pár éve volt ott egy népszavazás, amelyben megtiltották (azt már nem tudom hogy helyi v országos szinten) hogy mecsetek épüljenek. És ha a liberálisok a fejük tetejére állnak akkor sem.


A diktatúra megint más. A diktatúrák általában azért nem működnek jól, mert az meg túlzott visszaélésekre teremt lehetőséget és nem tehetség vagy ész, hanem szervilitás és szolgalelűség alapján osztják ki a hatalmi pozíciókat. Tehát ott az okos embereket általában hátrébb tolják és felhasználják őket arra, hogy mennyen a szekér. De szekér abban a pillanatban kisiklik, hogy valamelyik hozzá nem értő beleugat a dolgokba. Nézzétek csak meg a kommunista országokat és számtalan példát találtok.


Egy diktatúra akkor működik jól, sokkal jobban mint a demokrácia, ha van egy okos és felkészült vezér, aki megmondja hogy én tudom az utat emberek, erre megyünk. És különböző módszerekkel, de általában fegyverrel abba az irányba terelgeti a nyájat.


Tehát egy olyan diktatúra, amely nem elnyom, hanem inkább bizonyos keretek közé helyez azért működik jobban, mert kiszámíthatóvá teszi a dolgokat, megmondja mit lehet és mit nem. Pl Kína. Kínában például meg van mondva hogy nem lehet a kormány, de legfőképp a kommunista párt ellen tüntetni. Meg van mondva hogy ebben az esetben a tüntetőket legéppuskázzák. Így nyíltan, bármi kertelés nélkül. És nem tüntetnek ellene.


A diktatúrában van egy elv, ami mögé besorakoztatják a társadalmat, így egy egységes társadalom alakul ki. Hogy ők most egyén szintjén egyet értenek-e vele avagy sem, az ebben az esetben mellékes. A demokráciában meg a széthúzás az érdek és az hogy minél kevesebb szabályozás legyen.


A széthúzás azért érdek, hogy törésvonalak mentén megosszák a társadalmat, így négyévente lehet alkalmazni az oszd meg és uralkodj elvet. A szabályok lazítása meg azért, mert minél nagyobb a zavaros, bizonyos rétegek annál jobban tudnak benne halászni. De a diktatúrák sem működnek, még annyira se mint a demokráciák, ha olyanok vezetik őket, akik alkalmatlanok. Tehát az alkalmatlanság és a fegyveres elnyomás elegye a legrosszabb.


Oroszország azért nem fog soha a büdös életben behódolni az úgymond nyugati demokráciának, próbálkozzanak azok bármivel, mert ott amióta világ a világ van egy diktátor, aki vezényeli a parádét. És nem általában hanem mindig, fegyverrel tereli a népet a megfelelő irányba. Hol jobban hol rosszabbul. Hogy elnök, cár főtitkár vagy mi a titulusa az mellékes. Vagy félnek tőle vagy szeretik, de legjobb ha mindkettő.

2016. ápr. 11. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
38%

És még annyit hozzá tennék, hogy a diktatúra döntési/reagálási mechanizmusa dimenziókkal gyorsabb.


Pl: Oroszországban épül egy új atomerőmű. Az állami Roszatom megcsinálja ennyiből. Ezekkel az alvállalkozókkal, ennyiből, ekkorra. Kész. Már épül is.


Egy demokráciában közbeszerzés van, pereskedés, korrupció, ez lefizeti ezt, amaz meg azt, még több pereskedés, a vesztes botrányt csinál, újabb pereskedés és évekig egy kapavágás nem történik.

2016. ápr. 11. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
56%

Nincs olyan, hogy túlzott demokrácia van, csak autokráciát megszokásból szerető agymosottak vannak, mint aminek te tűnsz, kérdező.


Egy egészséges, nyugati társadalomban MINDEN kritizálható, megkérdőjelezhető. Ha a cselekedni akaró párt nem tudja megindokolni, hogy miért jó az, amit épp tenni akarnak (és nem olyan bullshit válaszokkal, hogy "a nemzet előrejutásáért"), akkor joggal kritizálják őket.


Amúgy nem tudom 2010 óta te milyen országban éltél, de én egy kezemen meg tudom számolni hány Fidesz-javaslat bukott el azért, mert az ellenzéknek nem tetszett.


Az már más kérdés, hogy te akkora fanatikus vagy, hogy a politikát valláspótlékként használó lelkedet már a támadva levés ténye is bántja...

2016. ápr. 11. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!