Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kunhalmi Ágnes lenne a legjobb...

Kunhalmi Ágnes lenne a legjobb köztársasági elnök szerintetek is?

Figyelt kérdés

Szerintem Ő lenne a legjobb, hiszen egyik legfontosabb témája az oktatás, ami Magyarország felemelkedésének kulcsa.


Külön nagyra becsüli a menekülteket, homoszexuálisokat, nyugdíjasokat.


Még, akihez Orbán Viktor be sem meri tenni a lábát, Kálmán Olga sem tudta sosem zavarba hozni, pedig rendszeresen vendége.


Fontos számára a jogállam és a sajtószabadság, tiltakozott a Népszabadság bezárása ellen is, a Pannon lapok újságíróit is védelmezte.


Újévi köszöntőbeszéde sokkal sikeresebb volt, mint a fapofájú Áder Jánosé, sokkal többen voltak rá kíváncsiak.


Rendkívül sokat tanulhatott a régi, még valamire való politikusok mellett, többek között Gyurcsány Ferencet is nagyra tartja.


Azonban elsősorban Lendvai Ildikó volt az, aki saját kezűleg nevelte ki és formálta saját képmására.


Én úgy gondolom, hogy minden magyar magának érezné, mint köztársasági elnököt, az idősebbek a letűnt korok divatját tükröző megjelenése és beszédstílusa miatt, a fiatalabbak pedig a koránál fogva.


2017. jan. 6. 23:23
 1/10 anonim ***** válasza:
27%
Maga lenne a borzalom! :D
2017. jan. 6. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
22%
micsoda csúnyája lehet!:)
2017. jan. 6. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
31%
Szép kortesbeszéd volt.
2017. jan. 6. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
48%
Nem, sokkal érdekesebb lenne egy ilyen "felállás": miniszterelnök- Orbán, köztársasági elnök- Gyurcsány.
2017. jan. 7. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
29%
5-ös,jó ötlet,vére verekedést is láthatnánk a parlamentben:"D
2017. jan. 7. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Szerintem a Gyurcsány Ferenc is nagyon megérdemelné, hogy köztársasági elnök lehessen, de most nem ez volt a kérdés.
2017. jan. 7. 10:10
 7/10 anonim ***** válasza:
81%

"Külön nagyra becsüli a menekülteket, homoszexuálisokat, nyugdíjasokat."

Ezt a hármat h hoztad össze? Meg mi az h "nagyra becsüli"? xD

2017. jan. 7. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Kunhalmi még egy sajtótájékoztatót sem tud normálisan előadni!


Elhiszem, hogy a szocik közt a legkülönb kinézetre az az átlagnő, főleg a botoxos mentorához képest, azért csorgatjátok a nyálatokat rá. :P


De egy közelebbi képen igencsak lestrapáltnak tűnik, olyannak, élve egy hasonlat-szerűvel, "mint egy fiatal autó, sok-sok kilométerrel". :)

2017. jan. 7. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Nem, szerintem ő "tönkre kacarássza" a politikai karrierjét.
2017. jan. 7. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 Vazul1972 ***** válasza:
Igen! Ja, hogy elnök? Nem!
2017. jan. 8. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!