Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az EU migránspolitikáját,...

Az EU migránspolitikáját, hogyan lehetne megérteni "Konteok" nélkül?

Figyelt kérdés

Az EU szervei olyan mértékben önpusztítóak, legalábbis abban az értelemben, hogy a legkártékonyabb politikát folytatják saját nemzeteik számára, hogy ezt nem is lehet megérteni, csak konteok bevezetése nélkül. Komolyan érdekelne, hogy értelmes, józan gondolkodású emberek ezeket hogyan magyarázzák amiket most dióhéjban felsorolok ?


Kezdjük az elején. Megindultak a migránsoknak nevezett nem európai népek Anglia felé, azzal az indokkal, hogy Szíriában háború van és menekültek. Most az hagyjuk, hogy ha a hazámban háború van meg kellene védenem, de ők eladták a háború sújtotta övezetben a házukat és ebből a pénzből indultak útnak ázsia egyik szegletéből egyenesen Európa átellenes pontjára, mert ők csak ott vannak biztonságban és ott éreznék jól magukat. A „menekült” mint fogalom eddig politikai értelemben addig volt joga használni, míg egy olyan országba nem kerül, ahol nincs háború, nem fenyegetik, nem pedig azt jelenti, hogy odáig mennek ameddig jól esik nekik keresztül a világon. Az EU erre szó nélkül előír a tagországainak különböző kezdeti kvótákat, ki mennyit fogadjon be.


A valóságban kiderül, hogy nem csupán Szíriából, de mindenhonnan máshonnan ázsiából, még indiából, afganisztánból stb, de még afrikából(sic!) főleg libiából, is jönnek ide a menekültek. Most erre az EU kijelenti, hogy addig maradnak itt amíg nem rendeződik a helyzetük az anyaországban. Ezzel komoly bajok vannak, mert egyrészt onnan is jönnek ide, ahol nincs háború, ott mi rendeződne a gazdaságuk ? Másrészt a Szíriával határos közel keleten, mikor nincsen háború? Harmadrészt vissza sem tudnak menni, mert amikor itt voltak a szerb határon a migránsok a szerbek egyértelműen lenyilatkozták, hogy migránst ők vissza nem vesznek, ha kell erőszakkal visszatelepítik ide.


Ez azt jelenti, ha eljönne mondjuk az ideje, hogy vissza kellene telepíteni őket, akkor elindítanák az összes migráns angliától németországig az EU határára, de innen nem mehetnének tovább, mert szerbia nem engedné, mert tudná, hogy nem akarnak visszamenni a kánaánból és ők sem tudnák lepasszolni más országnak, ergo a nyakunkon maradnának örökre, de ez egy másik történet, mert az EU lépéseit nézve ők be akarják őket az európai kultúrkörbe integrálni ami lehetetlen.


-


Nézzük, hogy áll ehhez az EU. Egyrészt kijelentik, hogy a szakképzett, diplomás migránsokat befogadják, úgy hogy nincsenek papírjaik sem. Kiderült, hogy roppant csekély részük képzett és olyan területeken, amikből itt tucat van és ezek nyelveket sem beszélnek. Ezt látták az EU-ban, mint ahogy azt is, hogy az elvileg éhező migránsok a finom ételkonzerveket, vizeket, amiket itt a hajléktalanok sem kapnak, úgy dobálják vissza mint akit megsértettek ezzel. Elmondták, itt is, hogy nekik pénz kell ! Hozzáteszem, hogy az Iszlám Állam beígért európa minden egyes országának robbantást, mert mi ugye NATÓ tagok vagyunk azok meg támadják őket. Rengeteg valódi terroristát szűrtek ki és még többet nem, mivel mindenkiről nincs infójuk egyébként is az iszlám olyan nép, akik nem akarnak más kultúrát felvenni és olyan szociális közösségben élnek, hogy a nőt rabszolgának tekintik a gyenge testalkatú európai férfit meg szolgának. Egyébként mindenkit ellenségnek aki nem Allahban hisz, ergo minden európait. Ezt tudja az EU senki ne mondja nekem, hogy a döntéshozók és főleg azok szakértői olyan tudatlanok képzetlenek, hogy ne tudják mi folyik körülöttük. Tudják, hogy robbantani fognak és azóta nem múlt el hét terrorista robbantás nélkül valahol európában. Azokban az országokban ahol befogadták őket a rendőrök és a társadalom mindennap megsínyli a migránsok attrocitásait, amiről szintén szándékosan hallgat a fősodrású média [link] másik rendőr [link] sorolhatnám. Szóval a lényeg az, hogy ép ésszel nem tudom megérteni, hogy a döntéshozók, akiknek a szakértői képzett, tanult emberek miért akarnak a saját társadalmuk ellen öngyilkosságot elkövetni, úgy hogy szándékosan hallgatnak a fősodrású médiában erről az emberek előtt, szándékosan akarják ide betelepíteni ázsia, afrika népét, de azt hogy miért nem tudom megérteni és erre csak egy logikus magyarázatot találtam, mégpedig azok közt, amit ma még konteoknak ismerünk, habár egyre több valósul meg [link]


Egyébként a migránsoknak eszük ágában sincs felvenni más kultúrákat, hanem a sajátjukai akarják máshol megteremteni. Mohamed is ezt tanította, ez van a szentírásukban és a génjeikben is. Nézd meg bátran, így élnek arra az emberek [link]


Gyakorlatilag a most elfogadott Magyarországot súlytó EU-s eljárásban is benne van, habár ma még erről keveset beszélnek, hogy : „Vonja vissza a menekültek tranzitzónába zárását előíró törvényt” amivel gyakorlatilag szabad utat engedtünk a terroristáknak hazánkban.

Kérdésem az, hogy az EU gyakorlatilag a tagországok lakosságainak érdekeivel megy szembe, vajon miért teszi ezt ha nem egy konteo válik valóra előttünk?



2017. máj. 18. 18:32
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
29%

"Most az hagyjuk, hogy ha a hazámban háború van meg kellene védenem"


Ki ellen? :D

2017. máj. 18. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
43%

Úgy lehet megérteni, hogy a Nyugat-Európában akkora a jólét és olyan lazák az emberek, hogy simán természetesnek tartják, hogy segítsünk azon, aki menekül.

Persze, ezt kelet-európaiként elég nehéz lehet megérteni, ahol neked még a nyomorért is dolgoznod kell. Így természetes, hogy irigy vagy és még 10 forintot is sajnálnál más emberektől.

2017. máj. 18. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
42%
Nyugodtan le lehet pontozni, de pontosan ez a helyzet. :D
2017. máj. 18. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
71%

Ha ilyen lazák, akkor ki kell dobni Schengent, aztán hagy jöjjön a bolgár, a török meg a többi.

Itt az volt a legnagyobb, hogy kb úgy jöttek be a határon, mintha nem is lenne.

Tudtommal a nyugat szereti verni a mellét, hogy jogállam van, követni kell a jogszabályokat.

Ebből semmi nem valósult meg, egy rakás ember úgy jött be, hogy azt se tudjuk melyik földrészről érkezett.

Mivel engedték, meg is lett az eredménye, boldog-boldogtalan elindult, most meg fizetik az eurót nekik, hogy menjenek haza meg a törökökkel egyezkednek.

Gratulálni tudok hozzá.

Tetszik, nem tetszik, kicsit túltolták a liberalizmust.

2017. máj. 18. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
69%

"Az EU migránspolitikáját, hogyan lehetne megérteni "Konteok" nélkül?"


Hát úgy kell kezdeni, hogy megérted a tényeket, majd elgondolkozol azon, hogy a fennálló helyzetet különböző állami döntések hogyan befolyásolnák. A tény az, hogy jönnek ide migránsok. Ha beszünteted a menekült rendszert, ha elveszed a lehetőséget az állampolgárságra, akkor elveszed a lehetőséget a beilleszkedésre. A falak pedig nem működnek. Az a helyzet, hogy ezt az ügyet nem tudjuk kezelni bevándorlás szinten. Ezért megpróbálják kezelni az érkezők integrációjának szintjén. Ez persze korlátozottan sikeres, de jobb, mintha ez se lenne.


"A „menekült” mint fogalom eddig politikai értelemben addig volt joga használni, míg egy olyan országba nem kerül, ahol nincs háború"


Ez természetesen nem igaz. Soha nem volt igaz. Orbán találta ki, mert logikusan hangzik annak, aki nem ismeri a helyzetet.


"A valóságban kiderül, hogy nem csupán Szíriából, de mindenhonnan máshonnan ázsiából, még indiából, afganisztánból stb, de még afrikából(sic!) főleg libiából, is jönnek ide a menekültek."


Tekintve hogy nem csak Szíriában van háború, hanem pl. Líbiában, Afganisztánban, Yemenben, Szomáliában, Nigériában, Nigerben, Csádban, Kamerunban, Szomáliában, Szudánban és Etiópiában (többek között), így természetes, hogy menekültek nem csak Szíriából jönnek. Itt olvashatsz részletesebben a jelenleg történő fegyveres konfliktusokról:

[link]

És ez még nem minden, mert olyan országokból is jöhet menekült, ahol a politikai rendszer miatt van veszélyben az élete, nem háború miatt. Pl. Észak-Koreából, stb.

Szóval nem "kiderült", hogy nem csak Szíriából jönnek. Hanem ezt mindenki pontosan tudta mindig is. Semmi oka senkinek azt gondolni, hogy kizárólag Szíriából jönnek menekültek.


"Most erre az EU kijelenti, hogy addig maradnak itt amíg nem rendeződik a helyzetük az anyaországban."


Így működik a menekült rendszer. Mindig is így működött. Nem most találta ki az EU, hanem 1951-ben a genfi egyezményben rögzítette 196 ország. Egyébként ezzel én sem értek feltétlenül egyet. Mármint azzal igen, hogy maradjanak, már csak azért is, mert az ellentéte nagyon nem lenne praktikus. De azzal nem értek egyet, hogy akármeddig kapnak menekültellátást.


"Ezzel komoly bajok vannak, mert egyrészt onnan is jönnek ide, ahol nincs háború, ott mi rendeződne a gazdaságuk ?"


Menekült státuszt az kaphat, akinek a hazájában háború, népirtás, politikai üldöztetés folyik. Ha valaki egy békés országból Európába jön, akkor egyszerűen nem kap menekült státuszt.


"Másrészt a Szíriával határos közel keleten, mikor nincsen háború?"


Hát ez jó kérdés. Szóval ki kéne rugdosni azokat, akik az életükért menekülnek, mert hát mikor nincs háború?


"Harmadrészt vissza sem tudnak menni, mert amikor itt voltak a szerb határon a migránsok a szerbek egyértelműen lenyilatkozták, hogy migránst ők vissza nem vesznek, ha kell erőszakkal visszatelepítik ide."


Kikerülik Szerbiát? Csak egy ötlet. Vagy ledumálja velük az EU, hogy nyugi, nem fognak ott megállni, csak engedjétek át őket. Ez nem túl nehéz probléma, sokféleképp meg lehet oldani.


"Egyrészt kijelentik, hogy a szakképzett, diplomás migránsokat befogadják, úgy hogy nincsenek papírjaik sem."


Ez elég jó ötletnek tűnik. Csak az a kérdésem, hogy ez hogy kapcsolódik a menekültekhez.


"Kiderült, hogy roppant csekély részük képzett és olyan területeken, amikből itt tucat van és ezek nyelveket sem beszélnek."


Hát akkor nyilván ezekre nem vonatkozik a fenti megállapítás.


"Hozzáteszem, hogy az Iszlám Állam beígért európa minden egyes országának robbantást, mert mi ugye NATÓ tagok vagyunk azok meg támadják őket."


Az Iszlám Állam teljes hatalma abból származik, hogy félnek tőlük. Beígérték már a nyugati civilizáció teljes pusztulását is. Mindent beígérnek, ami kicsit is ijesztően hangzik, és mindent megvalósítanak, amit csak tudnak, ha azzal félelmet tudnak kelteni. A legjobb módszer az, ha nem ijedsz meg tőlük. Egyszerűen azzal, hogy nem vagy beszari, elveheted az IÁ hatalmának egy részét. Szóval ha azzal akarsz jönni, hogy intézményesítsük is a rettegésedet, akkor hatalmat akarsz adni nekik.


"az iszlám olyan nép"


Hogy semmilyen. Az iszlám nem egy nép.


"akik nem akarnak más kultúrát felvenni és olyan szociális közösségben élnek, hogy a nőt rabszolgának tekintik a gyenge testalkatú európai férfit meg szolgának."


Mármint úgy érted, hogy létezik ilyen is. Meg létezik olyan is, aki teljesen jól alkalmazkodott a mi szokásainkhoz. Azért szerintem elég komoly, hogy teljes fogalomzavarban vagy már azzal kapcsolatban is, hogy micsoda az az iszlám, de azért jól megmondod hogy milyenek.


"Egyébként mindenkit ellenségnek aki nem Allahban hisz, ergo minden európait."


Érdekes, hogy kb. 50 millió muszlim mégis egész jól eléldegél mellettünk. Én azt gondolnám, hogy ha minden muszlim az ellenségének tart minden nem muszlimot, akkor nem két tucat embert sikerült volna szerezniük az elmúlt három évben terrortámadásra. Ez eddig egymillió muszlimból egy, és akkor már felfelé kerekítettem. De ha te mondod, akkor nyilván igaz mindegyik másikra is. Hiszem ami igaz legalább 10 db magyarra, az igaz rád is. Ugye?


"Tudják, hogy robbantani fognak és azóta nem múlt el hét terrorista robbantás nélkül valahol európában."


Érdekes. Kérem akkor az elmúlt mondjuk 3 hétből a 3 terrortámadást Európában.


"Azokban az országokban ahol befogadták őket a rendőrök és a társadalom mindennap megsínyli a migránsok attrocitásait"


Érdekes, állításod szerint egymást érik a terrortámadások, de egyetlen egyet sem sikerült linkelned. Helyette egy rendőr beszámolóját találtad arról, hogy a muszlim bevándorlók több bűncselekményt követnek el. Kifejezetten nemi erőszakból. Ezt mindenki tudja. Csakhogy az, hogy mondjuk 5-ből 4 erőszaktevő muszlim, azt jelenti, hogy sok-sok ezerből egy muszlim erőszaktevő a sok-sok tízezerből egy helyett. Szóval ilyen alapon nem lehet több millió ártatlan embert kollektívan megbüntetni. A rendőrségre vár az a feladat, hogy hatékonyabban lépjenek fel ellenük.


Sajnos bűncselekmények mindig is voltak, mindig is lesznek. De ha egy csoport ellen kollektívan fel akarsz lépni, mert arányaiban több köztük valamilyen bűncselekményt elkövető, akkor lényegében mindenkit kiirthatsz. A férfiakkal kezdve, akik az erőszakos bűncselekmények túlnyomó többségéért felelősek. Aztán ott vannak a szegények, akik a kis értékű lopásokért felelősek, meg a gazdagok, akik a korrupciós ügyek, sikkasztások, adócsalások nagy részét adják. Szóval az, hogy egy csoport hajlamosabb valamilyen bűncselekményre, nem szolgáltathat alapot az adott csoport elleni kollektív fellépésre. Mert akkor minden csoportot tönkretehetnél valami indokkal.


"szándékosan hallgatnak a fősodrású médiában erről az emberek előtt"


Miért, te hány nemi erőszak esetről hallottál az elmúlt egy évben Magyarországon? Én azt hiszem egyről. És történt több száz. Ugyanez a helyzet Svédországban is. A fősodrú média azért nem beszél a nemi erőszakokról, mert mindennaposak. Itt sem beszél, ott sem. Ez nem egy összeesküvés, hanem egyszerűen sehol nem téma az, hogy ma megint volt egy ilyen ügy. Sehol nem számol be ilyesmiről senki. De ha a muszlimok csinálják, és ugyanúgy nem számolnak be róla, az már összeesküvés? Ha Magyarországon magyarok csinálják, és nem beszél róla a média, az pedig teljesen normális.


Így működnek az ilyen propaganda portálok. Vesznek valamit, amiből rengeteg történik, kiválogatják azt amit a zsidók, vagy muszlimok, vagy magyarok, vagy nyugatiak, vagy oroszok, vagy kínaiak, vagy bárki csinál, és csak azokat leközlik.


"szándékosan akarják ide betelepíteni ázsia, afrika népét"


Akarja a nyavalya. Jönnek, mi meg beengedjük őket. Nem hiszem, hogy tudsz akár csak egy példát arra, hogy bárki Európába telepített volna jelentős számban afrikaiakat vagy ázsiaiakat. Már csak azért sem, mert baromi nehéz lenne megvalósítani.

2017. máj. 18. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
53%

Nem akarsz konteókat, erre felsorolod a kormány valamennyi propagandaszövegét... :D


Ha nem akarsz konteókat, nézd a tényeket. Idejöttek menekültek, akiket a hatályos nemzetközi egyezmények értelmében kéne megóvnunk. Ennyi.


Aki nem jogosult menekültellátásra, azt kitoloncolják, aki igen, azt meg ellátják.

2017. máj. 18. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
72%
Ocsmány egy népség az a migrant.
2017. máj. 18. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
86%
#6: Igen, csak éppen abban nincs egyetértés, hogy ki menekült és ki nem
2017. máj. 19. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
43%
Csakhogy ez nem vita kérdése :) Megvannak rá a hatályos jogszabályok. Ha nem tetszik, lehet rajta változtatni.
2017. máj. 19. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
75%
Tetszik, ahogy tele szájjal szidod az iszlámot, aztán belinkelsz egy cikket a hinduk szent folyójáról :-D
2017. máj. 28. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!