A Momentum lufi végleg kidurrant és rájöttek, hogy értelmetlen erőlködni?
Sorra lépnek vissza a jelöltjeik, még a legismertebbek is mint Fekete-Győr András is visszalépett. Akkor mi értelme volt ennek az egésznek? Miért nem léptek be valamelyik már létező pártba, mondjuk az LMP-be vagy a DK-ba és politizáltak ott? A Momentum listán soha nem érte el az 5%-ot a mérések szerint, és most úgy látszik ők is látják, hogy csak akadályai egy esetleges kormányváltásnak.
Csak akkor miért ilyen nagy divat ez a különcködés, hogy alapítsunk pártot? Tényleg ennyire naivak, hogy azt hiszik, hogy országos sajtó meg tízmilliárdok nélkül képesek lesznek bejutni a parlamentbe? Ugyanezt nem értem az Együtt (vagyis ma már inkább Külön) esetében is, egyértelmű, hogy gyakorlatilag egy halott párt, Fodor Gábor meg Bokros legalább belátta, hogy nem érdemes bohóckodni a nem létező támogatottságú Liberálisokkal meg a MOMA-val, és azt hazudni, hogy majd jól leváltják az Orbánt, gyakorlatilag mostanra ez a két törpepárt megszűnt, a Párbeszéd gyakorlatilag beolvadt az MSZP-be, de akkor az Együtt és a Momentum különcködésének mi értelme, ha amúgy is sorra lépnek vissza mindenütt?
Ezen nevettem egy jót. :-D
Persze egy súlytalan kis békaszellentés, aminek a rekordtámogatása is 80-90 ezer szavazó volt, majd ettől megizmosodik, hogy lebontja saját magát.
Nem arról szól a kérdésem, hogy mi lesz a Momentummal, azt eddig is tudta mindenki, hogy egy életképtelen elvetélt dolog, csak az érdekel, hogyha ezt utolsó pillanatban ők maguk is belátják, akkor egyáltalán miért alapítottak önálló pártot?
Tudod, ha 1989-ben Soros nem nyúl a fidesz hóna alá, és nem segíti őket ösztöndíjjal, pénzzel, felszerelésekkel, akkor most Orbán és tsa-i ma szorgosan és hasznosan dolgozó panellakók lennének...
Sajnos Soros nem finanszírozza a Momentumot... pedig jobb befektetés lenne mint a fidesz volt annak-idején!
7! akkor a Fidesz köszöni szépen, éppenséggel erre számítanak
A Momentumnak megalakulni is kár volt, mindig volt egy olyan érzésem, hogy csak egy Fideszes álpárt, ami az ellenzéki szavazók megosztására hoztak létre.
Az Együtt meg? Inkább nem kommentálom őket.
Na még 3%-se lett, most majd szépen kapják az állami támogatást négy évig, jól elélnek a pénzünkből, és megköszönhetjük nekik a harmadik Fidesz kétharmadot.
Hajrá Momentum-generáció, hajrá Fidesz!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!