Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » A járvány, válság jó/rossz...

A járvány, válság jó/rossz hatással lesz a zöld mozgalmakra, politikára, ilyen pártokra?

Figyelt kérdés

A koronavírus járvány, ebből adódó válság kevés pozitívuma közül az egyik az lehet, hogy jelentősen csökkent a környezetszennyezés.


Csökken a fogyasztás, termelés, áruszállítás, GDP a gazdaságokban -amit sokan már régóta szorgalmaznak- és az ezzel arányos környezeti terhek. A fogyasztói társadalom háttérbe szorul, az emberek már csak egyre inkább az alapvető szükségleteik kielégítésére törekednek. A városi légszennyezettség is csökken, kevesebb az autó, sokan átállnak az otthoni munkára, amit a technológiai fejlődés, internet már korábban is lehetővé tett volna. Az akadozó globális beszállítói hálózatok helyett előtérbe kerülhet a jövőben a protekcionizmus, helyi, hazai termelés, ami lehet ugyan drágább, közgazdaságilag kevésbé hatékony, viszont biztonsági, környezetvédelmi szempontból előnyös is lehet. Az egyik fő szennyező forrás, a légiközlekedés is töredékére zsugorodott a válság előtti szintnek. Az emberek megtapasztalják, hogy az életben nem feltétlen kell utazgatni, idegen országokat, távoli helyeket meglátogatni, a globális turizmus is csak egy modern, nélkülözhető luxushobbi, ami sok környezeti kárt okoz. Az olajár bezuhanása (néhol Észak-Amerikában már 0, negatív ár) megmutatja, hogy a "fekete arany" milyen értéktelen. A jövő akár más is lehet.


Viszont ezek a változások, lemondások sok embert aggodalommal töltenek el, ellenzik, elutasítják az átalakulást, visszatérnének inkább a korábbi ösvényre és a mostani képek nem pozitívumként, hanem negatívumként fognak élni az emlékezetükben. A populista politikusok pedig a többség akaratának akarnak megfelelni, így megkérdőjeleződik az ökobarát, környezetkímélőbb jövőnk, de a szorgalmazott alternatív, fenntartható jövő megvalósíthatósága, fenntarthatósága is.



2020. ápr. 4. 00:02
 1/5 anonim ***** válasza:

Persze, hogy negatívan fognak élni ezek a képek.


Itt nem csak arról van szó, hogy nem utazhatunk, nem mehetünk étterembe. Ugyanúgy nem találkozhatunk a barátjainkkal, az idősebb szeretteinkkel, osztálytársakkal, haverokkal és még sorolhatnám sokáig, magyarul a mindennapi életünkre is erős befolyással van a vírus. Nem sokat írnak erről, de bizony erős lelki kihívás. De bizony ez egy jó lehetőség, hogy a turizmust keretek közé helyezzük, a turizmussal telítődött városok pedig most szabályozhatják, hogy ne legyenek élhetetlenek. Most lehet szabályozni az szállodaipart (köztük az Airbnb-t), hogy az albérletek árai ne szálljanak el irreális szintekre. Kell az Airbnb, de ilyen mértékben hazavágja az albérleti piacot, elszállnak az árak. Ezeket az egy napos külföldi utazásokat is le kéne állítani, mert az is óriás károkat okoz. Velencében például a lagúnákon belüli közlekedést sem ártana szabályozni, látszódik mennyire kitisztult a víz. Ez egy jó lehetőség lesz egy élhetőbb bolygó felé, és a jelenlegi állapotokhoz képest nem járnak nagy lemondásokkal. Sok kicsi sokra megy, nem az a lényeg, hogy betiltsuk a repülést, hanem a turizmust normális keretek közé helyezzük és előnybe részesítsük az alternatív közlekedési módokat. Mert az abszolút irreális, hogy pár euróért lehetett repkedni, de a vonatjegy több tízezer forintba kerülne, mert a repülésnek nem szabtak semmi keretet és a légi közlekedésnek jelentős előnye van.

2020. ápr. 4. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Mindig azt hisszük, hogy namostaztánmindenmegváltozik - aztán kiderül, hogy az ember hamar felejt.

meg fog változni az élet, az biztos. De a következő tavasszal már tömve lesznek a repülőterek, a turisták továbbra is utazni fognak, az emberek meg vásárolni.

Nem ez az első válság az elmúlt évszázadban, mindig más lett utána az élet. Egy nem változott - hogy az ember amilyen hamar tud, megint vásárol-vásárol és vásárol.

Ha szerencsénk van akkor a cégek - nem az emberek - rá fognak döbbenni, hogy még sem kifizetődő mindent kiszervezni a világ másik végére és biztonságosabb, ha a világon keresztüli alkatrészszállítás helyett közelebb lesznek egymáshoz a cégeik, megrendeléseik. Hogy többet buknak egy ilyen válságban amiatt, hogy "all made in China", csak mert ott olcsóbb - mert ilyenkor nincs, nem ér ide.

de lehet hogy nem, és akkor még ennyi változás sem lesz.

Túlértékeled az embereket. Az "ökobarát" csak egy divat, addig is tart. Amint a cégek találnak egy újabb felkapott jelzőt, dobják a kukába.

2020. ápr. 4. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
0%
Orbánékra biztos jó hatással lesz
2020. ápr. 4. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Szerintem rossz. Eddig fontos volt, hogy betiltsuk az egyszer használatos műanyagokat, most meg mindenütt dobálják szanaszét az emberek és a kormányok is abbahagyták a környezetvédelem fontosságának a hangoztatásást.
2020. ápr. 4. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Most kicsit felszusszan a Föld. Utána, félek minden megy ugyanúgy tovább.
2020. ápr. 5. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!