Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » A cél szentesíti az eszközt a...

A cél szentesíti az eszközt a kommunizmusban?

Figyelt kérdés

A kommunizmus eszménye, jövőképe: egy nagyon emberséges társadalom. A szocialista forradalom révén olyan társadalom fog kialakulni,amelyben megszűnik az emberek kizsákmányolása, a magántulajdon,általános és egyenlő mértékű lesz a jólét, a társadalmi viszonyok pedig annyira átláthatóak és egyszerűek lesznek, hogy fokozatosan

megszűnik maga az állam is.

DE: az ideális, konfliktusmentes, emberséges

társadalomhoz csak embertelen eszközök, kemény harc és terror alkalmazásával lehet eljutni. Az áldozatok száma lényegtelen, mert a végeredmény az egyenlő társadalom.

Igazságos-e ez? Egyetemi beadandóhoz kell, már kész van, így csak véleményeket kérnék pro-kontra.

NEM MUSZÁJ EGYETÉRTENÜNK A KOMMENTEKBEN, és csak kulturáltan.:)



2012. okt. 10. 21:56
1 2
 1/20 Komplikato ***** válasza:
100%

Hát én ehhez ideológiailag képzetlen vagyok, mint szegény Pelikán "elvtárs" volt.

Viszont egy jó tanárom azt mondta erre, hogy az egész elmélet teljesen figyelmen kívül hagyja az összes emberi gyarlóságot, tehát semmi köze a valósághoz, tündérmese. Nyilván ezért nem kivitelezhető, csak is igazságtalanságok árán, meg az egyenlők és egyenlőbbek elvén.

2012. okt. 10. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
53%
Nem volt semmilyen cél. Mármint ilyen. Az egyetlen cél az volt, hogy akinél volt a hatalom, meg is tudja tartani. Sztálin bele is őrült ebbe. Volt egy illúzió, amivel etették a népet, sokan be is vették, mert elég szép volt ahhoz, de igazából csak a hatalom görcsös megtartása volt a "cél".
2012. okt. 10. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:

Szerintem a kérdező eredeti kérdésére való válaszhoz el kéne vonatkoztatni a Szovjetuniótól.

Mivel véleményeket kértél, én adom az enyémet:

"Igazságos-e ez?"

Nem. Nem igazságos, de nem is kell annak lennie. Ahogy én látom, az élet nem igazságos, de küzdenünk kell, hogy azzá tegyük. Legjobban talán a kommunizmus eszméjével tehetnénk igazságossá (legalábbis eddig igazságosabbat nemigen találtak ki, ami valamennyire is racionális), viszont az afelé vezető út bizony kemény, telis-teli igazságtalansággal.

Hiszen olyan társadalomban élünk, ahol valaki boldog, valaki pedig (ált. többen) boldogtalan. Már csak ebből kifolyólag is, ha egy fair társadalom forradalom által való elérése a cél, ez azokkal szemben, akik eddig jól éltek (főként azokkal szemben, akik meg is dolgoztak a jólétért) igazságtalan.

Én személy szerint elviselném, tudván, hogy mit építünk.

Alternatíva nincs, hiszen a tömeget könnyű megtéveszteni, a forradalmi időszakban a demokrácia egy karizmatikus ellenzék segítségével levezetheti az embereket a kommunizmus felé vezető útról. Gondoljunk csak bele Spárta és Athén történetébe a perzsa háborúk idején. Egy szilárd, koncentrált hatalom jobban vezet illetve hoz szükséges döntéseket, mint egy demokratikus alapú társadalom.

Tehát összességében nem, nem igazságos, de számomra itt érvényes a "cél szentesíti az eszközt" ideológia.

2012. okt. 10. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:

"A szocialista forradalom révén olyan társadalom fog kialakulni,amelyben megszűnik az emberek kizsákmányolása, a magántulajdon,általános és egyenlő mértékű lesz a jólét, a társadalmi viszonyok pedig annyira átláthatóak és egyszerűek lesznek, hogy fokozatosan

megszűnik maga az állam is."


Ez a kör a múlt században már le lett futva és az állam nemhogy megszűnt volna de még inkább rátelepedett az emberek magánéletétől kezdve mindenre (besúgók meg miegymás).


"DE: az ideális, konfliktusmentes, emberséges

társadalomhoz csak embertelen eszközök, kemény harc és terror alkalmazásával lehet eljutni. Az áldozatok száma lényegtelen, mert a végeredmény az egyenlő társadalom.

Igazságos-e ez?"


Egyáltalán nem. Ez egy teljesen eltorzult és irreális elképzelés. Irreális mert az öldöklés öldöklést szül, nem pedig békés, konfliktusmentes társadalmat. (A sok szex se fog szüzességet eredményezni soha.)

2012. okt. 10. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:

"Ez a kör a múlt században már le lett futva és az állam nemhogy megszűnt volna de még inkább rátelepedett az emberek magánéletétől kezdve mindenre (besúgók meg miegymás)."

Az állam megszűnését Marx a kommunizmus VÉGSŐ fázisaként említette, ami akár 1-200 évet is igénybe kellett volna, hogy vegyen. Egyébként pedig a "besúgók meg miegymás" a permanens forradalom végbeviteléhez és az ellenforradalmárok eliminálásához volt szükséges. Azonban nem véletlenül mondtam, hogy vonatkoztassunk el a szovjet példától, ahol Sztálin inkább saját politikai erejét és hatalmát védte a forradalom helyett (értsd nem csak ellenforradalmárokat távolított el, hanem politikai vetélytársakat is, pl Trotsky)

2012. okt. 10. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:

A nagybetűs Kommunizmus eredendően azt jelentette volna, hogy minden ember egyenlő, és egyenlő módon részesül a társadalmi javakból is. Azaz nemhogy étel, és lakás jut minden embernek, de hűtőszekrény, autó, sőt repülőgépe is lenne mindenkinek, és a dolgozó embereké lenne minden hatalom, akik megtermelik ezeket az anyagi javakat.


Igen, ez roppant csodálatosan hangzik, csakhát minden szentnek maga felé hajlik a keze, tartja a mondás, így Sztálin bátyónak is sikerült olyanná formálni a rendszert, hogy a bizalmi körén kívül mindenki más piszok rosszul járjon. Aki méltatlankodni merészelt, hogy hát de nem erről volt szó, tarkónlőtték vagy internálták "szovjetellenes propaganda" címén. Voltak pár millióan, úgy bizony. Szóval teljesen mindegy, mit mond az ideológia, a politikus az politikus marad, ugyanolyan hitvány, agyonlőni való korcs féreg, és a maga jólétét biztosítja a társadalom kárára. Mégis ki mondana ellent neki? A bíróság, amit szintén ő hozott létre a maga embereiből? Szóval az első ok, ami miatt ez a varázslatos, csodálatos rendszer nem vált be, az a politikusok mentalitása, ami mái napig nem változott. Ha az érdekcsoport megszövegez egy ideológiát, és ugyanarra használja fel, mint az eddigieket - kizsákmányolásra, elnyomásra, viszályszításra - akkor semmivel se jobb ez az ideológia, mint a többi. Ehhez pedig nem az ideológiát kell ismerni, hanem az embereket.


A másik ok meg az emberi gyarlóság, mohóság. Ez sajnos együtt jár az öntudattal. Az állatok nem tartják magukat többre a fajtársaiknál, az emberek viszont igen. Van, aki jogosan, van aki jogtalanul (jellemzően minél többre tartja magát valaki, annál nagyobb véglény a való életben). És persze munkafajták közt is van fontos és kevésbé fontos. Egy játékfejlesztő munkája pl. feleannyira sem lényeges, mint egy atomerőmű-tervezőé, vagy éppen valakié aki élelmiszergyárban dolgoz. Szóval vannak alantas és kevésbé alantas munkák, ennélfogva nem lehet minden ember egyenlő.

Ezt még ki lehet küszöbölni éppen azzal, hogy megszüntetik a szakosodást, és 2 évente minden ember minden munkahelyen dolgozik, de ez egyrészt kivitelezhetetlen, hisz vannak olyan szakmák,amihez 10 év tanulás is kevés, nemhogy 2, másrészt meg természetileg sem tartozhatna minden ember a középosztályhoz. Kezdjük ott, hogy minden embernek más az ujjlenyomata, aztán vannak a társadalomban pozitív-negatív devianciák (negatív jóval több mint pozitív), amelyeket szintén nem lehet átlagemberként kezelni.


Abban viszont igaza van a kérdezőnek, hogy több-kevesebb mészárlás a jó ügyhöz is hozzátartozik. Vannak jó háborúk is, pl. a szabadságharc, meg a honvédő háború, sőt még a polgárháború is. Sajnálatos módon sok ember nem ért a szép szóból, ilyenkor szükség lehet a harcra. Ez van, ez is az emberi természet része, nem érthet mindenki mindenben egyet.


Ha egy erőszakkal fenntartott középszintű társadalmi modellre vagy kíváncsi, olvasd el a "Gubólakók" című művet. Nagyon tanulságos, és pontosan a középszer rémuralmáról szól.

2012. okt. 10. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:

ezeket érdemes menézni:

http://www.youtube.com/watch?v=LeI7KPhtXY8&feature=relmfu

http://www.youtube.com/watch?v=lv8OPb-5S_Y&feature=relmfu

http://www.youtube.com/watch?v=9siB5MX3XYY


http://www.youtube.com/watch?v=84O10uEjjuY

http://www.youtube.com/watch?v=-Sd3kLiQGoY

http://www.youtube.com/watch?v=TtJ78nxV8gA


egy "rendszer" emberek gyilkolásával nem mondható szent célnak, egy őrület volt, és ahelyett, hogy lázadtak volna ellene a többség próbált azonosulni, aki látta mi van mögötte (a normális ember), az meg közellenség volt, agybaj...

normális értékrenddel az ilyen "vezetőknek" nevezett örültek ötletein meg kellett volna botránkozni, nem pedig vakon követni őket


de nem jobb a "demokrácia" sem, sőt, ez meg abba a hitbe ringatja az embereket, hogy szabadok, de "Senki sem reménytelenebbül rabszolga, mint aki tévesen hiszi, hogy szabad"

az érdekes az, hogy a többség itt is próbál azonosulni az elvásárokkal, aki lázad ellene az meg olyanokat beszél amiről a médiában nem, tehát "hülyeség"

mégnagyobb agybaj, gyilkolás nélkül, szimplán csak az életüket rövidítik a mérgekből készül "élelmiszernek" titulált műanyag vackokkal, meg a permetezésekkel

egy kis réteg itt már lázad ellene, de még nem elegen, a legtöbb ember buta, vagy nem érdekli ami történik, pedig vele is megtörténik...az értékrend itt talán még jobban eltorzult

2012. okt. 10. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
Minden rendszer haszonélvezői úgy gondolják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Itt és most a jelenlegié is. De mivel az emberek szeretik a hatalmat, sosem volt cél amit a kérdésben leírtál, a hatalom önmaga viszont annál inkább.
2012. okt. 10. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:

Így igaz. A kormány mindenkori főfeladata a törvényesség látszatának fönntartása.


Jó látni hogy nem sikerül még minden ember agyát kimosnia a hataloméhes öltönyös bűnözőknek.

2012. okt. 10. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__kulfoldi-politika__3..

Nos a fentebb is dicsért Leninről itt 6. hozzászólóként már részletesen leírtam a véleményem, amit alá tudok támasztani és szerintem ez az igazság. A többi komcsi vezetőre ki sem térek inkább, mert reggelig tartana. Annak mindenesetre örülök, hogy érdemben és kulturáltan lehet erről a kérdésről vitatkozni.

Magáról a kommunizmusról: az eszme vitathatatlanul nemes, szerintem jó lelkű ember nem nagyon él a Földön, aki ne tartaná annak, aki nem szeretne egy olyan világban élni, ahol nincsenek igazságtalan vagyoni egyenlőtlenségek, jogegyenlőség van, bőség stb. De ez maximum elvont elméletekben működik, aki a megvalósítására törekszik bolond (most nem arról beszélek, hogy egyes részleteit nem lenne-e jó megpróbálni átültetni az életünkbe!). Hol is kezdjem? Talán ott, hogy pont nemessége, egyszerűség és az a tény, hogy az emberek minimum 95% jónak tartja az eszmét vezetett és vezet még a mai napig oda, hogy a legbrutálisabb diktatúrákat lehet létrehozni rá hivatkozva. Minden közös, aki másképp gondolkodik, az már közellenség, az a köz ellen akar véteni, uralkodni akar stb. Szinte bárkiből se perc alatt ellenséget tud "faragni". Én nem vagyok nacionalista és nem szeretem, amikor egy rendszer gonoszságát csak az általa megölt emberek számában mérik, de bakker csak Mao regnálása több áldozatot követelt (min 4szer annyit), mint az összes többi huszadik századi nacionalizmusra építő diktatúra (és akkor nem kezdek el szőrözni, hogy sok szempont alapján még Hitler is komcsi volt, fasisztának - a szó eredeti értelmében nézve - meg szinte egy komolyan vehető történész sem tartja... de ezt nem mosdatásnak szántam!). Az ötödik hozzászóló által becsült 100-200 év (jóember, évmilliók óta belénk ivódott a túlélő ösztön, az hogy csak magamra esetleg a közvetlen környezetemre gondoljak… szerinted ahhoz elég lenne 5-6 nemzedéknyi idő, hogy ez teljesen eltűnjön?)

Aztán… ha Marxtól és Engelstől eredeztetjük (amit amúgy nem szeretek, mert már évszázadokkal korábban voltak ennek az eszmének előfutárai, sőt számos keresztény teológus is – végső soron maga Jézus is – hasonló világról álmodott, de a sort még folytathatnám) akkor szerves részét képzi a materializmus. Előre leszögezem, nem vagyok vallásos, deistának mondanám magam, de egyik szervezett egyházat sem csípem, viszont ahhoz senkinek semmi joga nincsen, hogy megmondja én kiben vagy miben higgyek. Én sem gátolom meg abban, hogy kommunista legyen, még ha élet idegennek tartom is az eszméjét. És még lehetne folytatni. A demokrácia legalapvetőbb vívmányait is el akarja tüntetni, meg akarja mondani, hogy mi lesz jó az embereknek és azt rád is erőszakolja.

Amíg el nem jön az áhított kommunizmus, addig gyakorlatilag nincs magánéleted, a titkosrendőrség megfigyel, könnyen rendszerellenesnek minősülhetsz stb. Ha eljön akkor ez az állapot állandósul…

És mi lesz ha eljön? Miért legyünk mind egyformák? A változatosság gyönyörködtet igazán az életben és ha csak banális példákat nézünk: lehet, hogy egy anyuka kreatívabb és szebb, színesebb ruhát varrna a gyerekének, mint a másik, aki nem az. Így tehát kötelező lenne az egyenruhák viselete stb. A művészet célja is csak a propaganda lenne. Minden egyforma lenne, ami a egy idő után az egyéniségek elszürküléséhez vezetne!

Meg most komolyan, tudom, hogy én leszek, a gyarló, kapzsi szemét, de könyörgöm, miért kapjon az ugyanannyit a közösből, aki kevesebbet rak bele? Miért legyen ugyanannyira megbecsülve egy lusta, buta munkás, aki valami nagyon egyszerű munkát végez, mint mondjuk egy atomfizikus? És mi van azzal, aki nem akar dolgozni? Ha a teljesítmény szerint osztályozunk, akár csak kicsit is, az szép lassan megint egyenlőtlenségekhez, ellentétekhez vezet majd…

Bebizonyosodott, hogy csak az egyéni felemelkedés – és ezáltal a társadalom felemelkedése - , a sikerek, a haladás, az EGÉSZSÉGES verseny biztosítja az emberiség pozitív irányú fejlődését. Nem vagyok nagy rajondója a fogyasztói társadalomnak, a vadkapitalizmust pedig kegyetlennek tartom, de nézzük már meg hol jár most Észak-Korea és hol jár déli szomszédja… Ennyit erről.

Aztán ott van az az aspektus, amit ritkábban vesznek figyelembe. Ugyebár a kommunizmussal csontig összeforrt materializmus, így érthető, hogy az anyagi javak (és a társadalmi elismerés) egyenlő elosztása és a jogegyenlőség, a közjóért való munka náluk egyet jelentemek az egyén boldogságával, ha ezek megtörténnek, akkor az élet már csak csupa móka és kacagás lesz… De nem. A teljes egyenlőség itt abszolút megvalósíthatatlan. Hiába vagy ugyanannyira gazdag, jársz ugyanabban a ruhában, bírsz ugyanolyan jogokkal, mint mások, de nem leszel boldog, ha álmaid nője egy másik férfit szeret. Ha tolószékes, esetleg árva vagy csak egyszerűen magányos vagy… A spirituális kiteljesedés hiányáról ne is beszéljünk.

A kommunizmus szerintem abszolút megvalósíthatatlan amúgy is, de ha a játékba ezeket a dolgokat is bevesszük, akkor mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy ez az eszme nem biztosítaná a boldogságot…

Amennyiben kérdésed inkább arra irányult, hogy a cél mennyire szentesíti az eszközt, az megint csak érdekes kérdés… én mindig úgy tartottam, hogy az eszköz, ha használata nem elengedhetetlen, akkor könnyen bemocskolhatja az eszmét, onnantól kezdve meg nincs miről beszélnünk…

2012. okt. 11. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!