Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Más is támogatná a minimális,...

Árokpart kérdése:

Más is támogatná a minimális, valóban kisebb súlyú és nem erőszakos bűncselekményt elkövető fiatalkorúak alternatív büntetés végrehajtását a jelenlegivel szemben?

Figyelt kérdés
Levezetem mire gondolok konkrétan. Pl. Elkövet valaki egy csekély mennyiségre elkövetett lopást vagy kipróbálja a kábítószert, de emellett illetve ezen túl semmit nem követett el. Tehát abszolút első bűntényes, rendezett családi körülménnyel.Ennek ellenére előfordul, hogy az igazságszolgáltatás pl. 1 év javítóintézetre ítéli az elkövető fiatalkorút. Na most ebben az esetben szerintem a javítóintézeti nevelés helyett más is elérné a büntetés, illetve a későbbi cselekményektől való elrettenés célját. pl. Egy 16 éves fiatallal történik ez és ki akarjuk emelni abból a társaságból erre az időintervallumra. Az igazságszolgáltatásnak és a nevelésre szakosodott szakembereknek ki kellene alakítani egy olyan rendszert, hogy ebben az esetben a fiatalt erre az időre egy átlagos akár egyházi vagy állami fenntartású bentlakásos iskolába gimnáziumba stb.is el lehessen helyezni, hogy bent tudjon maradni az oktatási rendszerben. Lehetőleg magasabb kvalitású társaságba kellene kerülnie erre az időre mint ahonnan a félresiklása elkezdődött. Mert eleve, ha javítóintézeti vagy börtönhöz hasonló környezetbe zárjuk, akkor ugyanaz a légkör veszi ott majd körül a társaságot illetően mint ami miatt oda került. Tehát hogy ha ez időre pl. egy egyházi gimnázium koedukált osztályába kerülne az ottani társaiktól, illetve az ottani tanároktól egy más szemléletet tanulhatna. Persze ezt az esélyt ki kellene érdemelnie az adott intézmény szabályait maximálisan be kellene tartania és ha ezt eljátsza akkor elveszen ez a kedvezmény, viszont esélyt erre mindenképpen adni kellene.
2016. szept. 30. 15:44
 1/4 anonim ***** válasza:

A szándék világos és megkérdőjelezhetetlen. A megfogalmazása kicsit naiv, de érthető.

Néhány pontosítás.

Elrettentő büntetés nem létezik. Az elrettentés egy (bármilyen kezdő) bűnöző esetén önellentmondás. Tudom, hogy ma a törvény is emellett száll síkra, ez azonban őrölt hatalommániások dilettáns törvénye.

Valóban bárki életében lehetséges félresiklás. Két dolgot kell világossá tenni. Az okozott kárt minden körülmények között meg kell téríteni. Az más kérdés, miként határozzuk meg azt. A másik dolog, hogy legelőször az indítékot, célt és hátteret kell felderíteni. Ugyanis csak abból határozható meg, mi a legjobb "gyógymód". De általánosságban mondható, célt és motivációt kell találni, hogy az elkövető felfogja tette súlyát károsságát, megértse, miért nem jó az, és főleg, hogy megtudja, mit lehet és érdemes tenni helyette. A konkrét kivitelezés nagyon sokféle lehet, jobb iskolától a munkáig, stb.

A börtön hatásaival kapcsolatban teljes mértékben egyetértünk. Hozzátenném, ez mindenkire igaz, a legelvetemültebb ember esetében is más megoldás kell. a börtön mentségére az szolgál, hogy sok esetben nincs jobb módszerünk, a legjobb szándék ellenére se.

Az is nyilvánvaló, hogy itt és most a bűnözés legnagyobb elősegítője és ösztönzője a kormány által hozott intézkedések a törvényektől az intézményekig, a rendőri hozzáállástól az egész nyomozati, büntetés végrehajtási rendszerig.

2016. szept. 30. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Én fiatalként azt mondom ez egy utópista elképzelés. Most ugyanúgy beküldöd egy helyre ahova talán befogadják. Szerintem ennek van kisebb esélye. Inkább kiközösítenék, lenéznék, megvetnék.

Tanulmányi szempontból sem hiszek ebben, mert azért tanulnak magasabb szinten, mert rendelkeznek már az ahhoz szükséges tudással viszont az elítélt nem fog ezzel rendelkezni, ezért nem fog tudni rész venni az órai munkában.


Ez a rendszer sokkal jobban segítené a visszaesést.

2016. szept. 30. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 Andizsuzsi ***** válasza:

"Ennek ellenére előfordul, hogy az igazságszolgáltatás pl. 1 év javítóintézetre ítéli az elkövető fiatalkorut"


Nem fordul elő. Ezeket a fiatalokat próbára bocsátják pártfogó felügyelet mellett. Akit fiatalkorúak börtönében letöltendőre ítélnek, az nem egyszer és nem csekély súlyú bűncselekményt követett el. Így a kérdésed nem releváns.

2016. szept. 30. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Azt akartam én is írni, hogy egy csokit lopsz azért nem csuknak le, egy szál dzsangát elfüstölsz akkor sem. Akik fiatalkorúak börijében van, azok rendszeresen loptak, raboltak, esetleg erőszakoltak vagy öltek. Van ott 19 éves, aki már harmadszor van ott. Ajánlom a kékfény Tököli riportsorozatát, vagy a Riasztás műsor börtön bemutató sorozatát.
2016. szept. 30. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!