Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Az emberek miért fikázzák a...

Az emberek miért fikázzák a másik véleményű sajtót? Hisz pont ez lenne a lényeg, nem?

Figyelt kérdés

444, meg 888, origó, "zsindex", hírTV, ATV, M1, RTL, és a többi


Tudható, hogy az egyik a kormány kezében van, a másik pedig ellenzéki. Megnézzük az egyiket, ahol a kormány elmondja mik a tervei, mit lát jónak a múltban és a jelenben.. aztán megnézzük a másikat, ami rávilágít a turpisságokra, a rossz döntésekre.


Az egyik oldal sosem fogja magát rossznak feltüntetni..

az utolsó őszinte nyilatkozat, amikor politikus bevallotta, hogy elszúrtak valamit, az úgy hangzott, hogy "elkúrtuk, nem kicsit nagyon"... mennie is kellett...

azóta én nem hallottam arról, hogy egy politikus azt mondta volna, hogy tévedtek, elszámolták, elnézték volna


Éppen ezért szerintem érdemes folyamatosan mindkét médiumból tájékozódni, hiszen az őszinteség és felelősségvállalás hiányában csak az önfényezésből és egymás fikázásából tudjuk kibogarászni a teljes képet.


Akkor miért van az, hogy egyesek ha már a linkjét meglátják a nekik nem tetsző hírportálnak, már akkor elhatárolódnak mindentől, ami onnan jött? Az egyoldalú hírkövetés csupán tájékozatlanságot, elvakultságot és csőlátást eredményez..



2017. jan. 3. 23:09
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Azért szerintem egy etikai határ meg kellene húzni, mindegy melyik oldalról beszélünk.
2017. jan. 3. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
A kurucinfót ezért sem említettem.
2017. jan. 3. 23:19
 3/11 anonim ***** válasza:
Én speciel Papp Dánielre gondoltam, hiszen a bírósági ítélet miatt a nevével jó sokáig jár a hírhamisító szó. Őt pedig előléptették.
2017. jan. 3. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Kimondta a bírósági ítélet és mégsem emlékszem egyetlen egy bocsánatkérésre sem legalább, nem még helyreigazításra.
2017. jan. 3. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem látod jól. M1, M2... közpénzből fenntartott KÖZtévé. EREDETI RENDELTETÉS SZERINT NEM Fidesz-szócső, NEM kormánypropaganda gépezet, hanem kiegyensúlyozott tájékoztatás lenne a feladata. Kormányoldal és ellenzéki oldalról egyaránt. A 888, stb.-vel az a bajom, hogy KÖZPÉNZBŐL fenntartott fideszpropaganda gépezet, továbbá hitelessége gyakorlatilag zéró. Újságírói etikai kódexet életükben nem láttak még. Legyen Fideszes újság, színvonalas és saját pénzből, azzal nem lenne gond. De ne legyenek előnyösebb helyzetben, állami reklámmegrendelések...
2017. jan. 3. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Hm, igen, ebben van valami.:)

Köszönöm a válaszokat, jöhetnek még, ne tartsátok vissza! ;)

2017. jan. 3. 23:30
 7/11 anonim ***** válasza:

Szerintem az lenne a helyes, ha a sajtó a mindenkori kormánnyal szemben nagyobb arányban lenne kormánykritikus, de szakmailag megalapozott. VALÓS Tényeket közöljön, ne rágja az ember szájába, hogy mit gondoljon.

A kormánynak az a dolga, hogy jól végezze a munkát, nem ez a nagy hír, az a nagy hír, ha nem végzi jól a munkáját. Természetesen a pozitívumokról is kell tájékoztatni, de nem napi 24 órában minden csatornán keresztül!

2017. jan. 3. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem mindenkinek ez a lényeg, hiszen itt a GYK-n is olvasni néha olyan véleményeket, amelyekből egyértelműen az érződik, hogy íróit, egyáltalán nem zavarná az "ellenzéktől mentes" média, vagy éppen parlament.
2017. jan. 3. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Számomra az a hiteles híroldal, amelyik feltünteti a hír forrását és nem cenzúrázza a hozzászólásokat. Van ilyen? :D
2017. jan. 4. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Én őszintén szólva nem tudok úgy végigolvasni egy cikket a 888-on, hogy ne támadna az a zsigeri érzésem hogy nagyon meg akarom ütni azt aki írta. Az index vagy a 444 véleményével se tudok vagy egyáltalán szeretnék mindenben egyet érteni, de az M1, a Lokál és a 888 iránt valami olyan gyűlöletet érzek pusztán attól hogy rájuk nézek, amit le se tudok írni.
2017. jan. 4. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!