Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Valóban jött ki olyan törvénym...

Valóban jött ki olyan törvénymódosítás amiszerint az egészségügyi tanulmányokat folytató embereknek a kórházi gyakorlathoz nem kötelező a harmadik koronavírus elleni oltás felvétele?

Figyelt kérdés

Egészségügyi felsőfokú tanulmányokat folytatok jelenleg. Első éves hallgató vagyok és augusztusban fogok menni kórházba ápolástani gyakorlatra a sebészeti és belgyógyászati osztályra.


Évközben amikor erről megkaptuk az értesítőt határozottan le volt írva, hogy kötelező a három oltás megléte, illetve április környékén személyesen is voltam érdeklődni a kórházban ahol azt mondták, hogy ezt már fixen nem fogjuk megúszni és tegyük össze a két kezünket ha nem kellesz negyedik is.


Aztán a napokban felhívtam a kórház humánpolitikai osztályán az oktatásszervezőt ahol rákérdeztem mégegyszer utoljára mindenre mivel közeleg a gyakorlat időpontja és a koronavírus oltással kapcsolatban azt mondták, hogy most jött ki nemrég egy törvény módosítás miszerint nekünk már nem kötelező a harmadik koronavírus elleni oltás felvétele.

A telefonbeszélgetés után az volt az első dolgom, hogy megnyitottam a Magyar Közlöny oldalát viszont hosszas keresgélés után sem találtam meg azt a törvénymódosítást, amelyet nekem a hölgy említett és ez az oka, amiért kiírtam ide ezt a kérdést.


Azt szeretném megtudni, hogy ti tudtok e ilyesmi törvénymódosításról? Valamint ha igen akkor lennétek szívesek ezt a törvénymódosítást belinkelni?


Nagyon szépen köszönöm előre is!



2022. júl. 9. 23:11
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Ezt inkább eü-s fórumon lenne érdemes megkérdezni, fb-on vannak ilyenek. Úgy tudom, ott dolgozóknak a kórházig. döntése alapján kötelező vagy sem a harmadik.
2022. júl. 9. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

#1 Értem, köszönöm.


Nyilván érdeklődöm máshol is, csak vészesen fogy az idő aztán gondoltam itt is szerencsét próbálok. Elég sokan járnak ide fel, hátha akad itt egy eüs. :)

2022. júl. 9. 23:27
 3/5 anonim ***** válasza:
67%
Ha egy oltástól parázol, amit már a fél emberiség megkapott, mit keresel az egészségügyben?
2022. júl. 9. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

#3 Gondolom nem tudtál volna nyugodtan aludni ha nem böfögsz ide valami hülyeséget.


Egyébként nem félek tőle de még ha félnék is, nem zárná ki azt, hogy kiváló szakember legyen belőlem.

2022. júl. 10. 00:32
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Hívd fel a Tanulmányi osztályt, az a tuti.
2022. júl. 10. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!