Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Örökölheti egyedül egy testvér...

Örökölheti egyedül egy testvér az elhunyt testvére vagyonát, ha még van 2 féltestvérük, végrendeletet pedig nincs?

Figyelt kérdés

Tehát adott egy édes testvérpár, egyikük elhunyt. Szüleik sem élnek már.


De van még a két féltestvér. Mégpedig úgy, hogy az apjuk közös, legalábbis elvileg. Nagyon régen az édes testvérpár szülei elváltak, mert az apát elcsábította egy terhes nő, örök kérdés, hogy közös gyerek volt-e vagy csak a férfit jól bepalizták, mindegy is már, a gyerek a nevén. Aztán ők is elváltak, mert a nő hamar megunta. Viszont a gyerek a férfinál maradt felnőtt koráig.

Eközben egy harmadik nőtől lett még egy gyereke. Ez a harmadik nő növelhette gyakorlatilag a harmadik gyerekét.

Sok év elmúlt. Az apa nem írt végrendeletet. A pénzét még halála előtt a két kisebbik gyereke megszerezte. A hagyatékába csak egy vityiló került, azt mind a 4 gyerek örökölte, vita nélkül.


A két idősebb gyerekét az apa kb le se tojta életében. Pedig a második súlyos beteg lett... Na mindegy.


Történt, hogy meghalt e két nagyobb gyerek anyja (felnőttek voltak már) és ők ketten az anyjuktól sokat örököltek. Házat, kis nyaralót, földeket, (ez még mind nagyszülői örökség valójában), továbbá komolyabb nagyságú banki megtakarítást, amit az anya egyedül spórolt össze a szorgalmas és beosztó életmódjával.


A 4 testvér (féltestvér) között bàr harag nem volt, jóban sem voltak. Mármint a két idősebb és a két fiatalabb sosem jártak össze, gyakorlatilag nem is ismerték egymást.


De...

Furcsamód miután ezek ketten megörökölték anyjuk vagyonát, utána elkezdett a két fiatalabb hozzájuk járni, játszani a testvéri szeretetet. Addig nem... Tudni kell azt is, hogy már 50 év körüli mind, és csak a legfiatalabbnak van gyereke, családja.


Sajnos meghalt az édestestvérpár egyike, a betegségre miatt az utolsó évében nem is tudott magáról. Testvére gondozta, a féltestvérek csak szorgalmasan látogatták.


Kérdésem, KI ÖRÖKÖL UTÁNA?


Létezhet az, hogy az egy édestestvére és két féltestvére egyenlő arányban örököl???

Az igazság az, hogy a vagyona legalább 95 százaléka olyan vagyon, amit ő a saját édesanyjától örökölt, akihez a két fiatalabb testvérnek semmi köze... Tulajdonképpen ez bizonyítható, az anya halála utáni hagyatéki leltár és az övé nagyrészt egyezik...


Saját pénze nem sok volt, a betegsége miatt hamar leszázalékolták. Az apja vityilójából kevés pénz lett. Mindig is az édesanyja, majd az édestestvére segítette, ápolta.


Örökölhet-e törvényrsen csak az egy édestestvére?


Vagy ha nem, és hárman örökölnek, akkor a bírósághoz fordulva elérheti-e az édestestvér, hogy egyedül ő örököljön, vagy legalábbis a saját édesanyjától származó vagyon az övé legyen?

Ági öröklés is lehet-e??



2023. ápr. 7. 09:19
 1/2 A kérdező kommentje:
*nevelhette a harmadik nő... Gép átír...
2023. ápr. 7. 09:25
 2/2 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező

Öröklés szempontjából lényegtelen, hogy édestestvérek vagy féltestvérek, hogy ismerik-e egymást vagy sem.

Öröklésnél az egyenes ági öröklés a meghatározó: nagyszülő-szülő-gyerek. Testvér akkor örököl, ha ez kiesik.

Vagyis ha az elhunytnak nincsen saját gyermeke, nincs házastársa, akkor ha él az apa akkor ő az örökös és tőle fognak majd örökölni a féltestvérek később.

A hosszú történetből csak az számít, hogy ki kinek a vér szerinti rokona.

Ha nincs gyermek és nincs házastárs akkor a a szülő lesz az örökös.

ha a szülők már nem élnek akkor örököl a testvér és az öröklésnél nem számít hogy féltestvér-e vagy sem. A vér szerinti kapcsolat számít, tehát ha sem anyjuk, sem apjuk nem közös akkor nem lesznek örökösök még ha egy családban éltek sem. Ahhoz végrendelet kell.

Ugyanígy nem számít az öröklés mértékénél sem, hogy csak féltestvérek.

Vagyis ha nem él az apa akkor minden testvér egyformán lesz örökös végrendelet nélkül. Ha készül végrendelet akkor abban lehet ezen az arányon változtatni, de örökségből kizárni azzal sem lehet a törvényes örökösöket.

Az ági öröklésnek teljesen mások a szabályai és igen, arra van lehetőség, hogy ági örökléssel az anyag után örökölt vagyon ne kerüljön azokhoz a testvérekhez akiknek nem volt édesanyja. Mindenképpen ügyvéd szükséges a pontos válaszhoz, hogy konkrétan mi a lehetőség és mit kell tenni ebben az esetben.

[link]

[link]

[link]

2023. ápr. 7. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!