Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Most mi a tényállás?

Most mi a tényállás?

Figyelt kérdés

Agyrém! Ma a rendőrségtől kaptam két értesítést: 1. bűnügyek elválasztásáról, illetve bűnügy áttételéről.


A helyzet a következő: 2006-ban született élettársam gyermeke (félig ázsiai) én 2002-től élek az élettársammal. A félrelépést elnéztem és sajátomként fogadtam neveltem a gyermeket. 2009-ben teljes körű apasági nyilatkozatot tettem az anyakönyvvezető előtt. Ennek alapján állították ki az anyakönyvet, a nyilatkozat minden formának megfelelt. Élettársam is jelen volt és aláírta. 2011-ben az élettársam vészéjeztető magatartást tanúsított és én ezért bejelentést tettem.


A gyermekveszélyeztetés alapos gyanúját meglapították btk 195.§ 1 bekezdés de most jön a pikáns: engem OKIRAT HAMISÍTÁSSAL vádolnak a btk. 274.§ 1 bekezdés c.) pontja alapján!


Mert apasági nyilatkozatot tettem!


Holott a teljes jogú apasági nyilatkozatot a törvény szerint elvileg olyan férfi is tehet, aki köztudomásúlag nem lehet a gyermek (biológiai) apja.


AKKOR MOST MI VAN!


Azért hamisítottam közokiratot (egyébként akkor az élettársam nem tettestárs?), hogy tartásdíjat fizethessek?


Ebben az országban a jó szándékú emberekbe is belerúghat akinek csak tetszik?


Vagy a rendőrhadnagy egyszerűen visszaél hatalmával, vagy szimplán hülye?


Kérlek segítsetek! Akik járatosak vagytok!


köszönöm!


2011. szept. 13. 17:19
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Bocs a kiemelésért, csak azt szeretném ha mindenki okulna, mennyire kell az itteni tanácsokat komolyan venni. Pénteken kaptam a hivatalos végzést az eljárás megszüntetéséről. Indoklás: a cselekmény nem bűncselekmény! Tehát óvatosan paráztassátok társaitokat, és ha lehet az szóljon hozzá akinek van valami elemi jogérzéke és jóérzése.
2011. nov. 21. 14:37
 12/13 anonim ***** válasza:

Rendőrség komolyan el akart vasalni okirathamisításért?

NEM HISZEM EL!!!

2011. nov. 23. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:
Igen, sajnos! Döbbenten néztem ki a fejemből, amikor kézhezvettem az első értesítést. Az igazság az, hogy nem csak ezen az oldalon, hanem az egyik gyejó-ban dolgozó jogász is elképzelhetőnek és tarthatónak vélte a vádat. Aztán a tanáraim, egy ügyvéd és a jogsegély is megnyugtatott, hogy ez nonszensz. Mindenesetre pénteken igen csak örültem, hogy nekik lett igazuk. :)
2011. nov. 23. 09:38
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!