Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ha nincs végrendelet, akkor...

Ha nincs végrendelet, akkor miért nem vizsgálják ki hogy a törvényes örökösök valóban megérdemlik-e az örökséget?

Figyelt kérdés

Nekünk meghalt a rokon és nem volt végrendelete.

Volt neki 2 testvére.(Gyerekei nem voltak)

Szóval most úgy áll a helyzet hogy a két testvér gyerekei kapják a lakást akik 3-an vannak.

A 3 ember közül csak 2 ember foglalkozott az elhunyttal,a harmadik viszont évek óta nem látogatta teljesen idegenek voltak egymás számára.

Az égvilágon semmit nem segített az elhunytnak.


Viszont mint írtam nem volt végrendelet így három fele megy az örökségnek az ára.

Alapból nagyon elhúzódott a hagyatéki tárgyalás.

A temetés után 8 hónappal volt a hagyatéki.

Szóval a bíróságnak nem kéne ilyen esetekben kivizsgálni az ilyen ügyeket?

Olyan ember fog kapni több millió forintot aki nem is törődött az elhunyttal.

Mi pedig egy forintot nem kapunk.



2013. ápr. 21. 20:10
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Mert az érdemtelenségre hivatkozni kell, és ennek törvényi feltételei vannak.

A közjegyző nem nyomozó hatóság.

2013. ápr. 21. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
A bíróságnak pedig nincs szerepe ebben az egészben, hacsak nem indít majd valaki pert.
2013. ápr. 21. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

Azért mert egyszer mindenki meghal, és elég erősen leterhelné a magyar jogalkalmazókat, ha minden egyes haláleset után neki kellene állni vizsgálódni, meg a civódó rokonokat hallgatni, hogy "még a Zolika temetésére sem volt képes eljönni."

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=K6W..


A Ptk elég jól szabályozza az érdemtelenség, illetve a kitagadás feltételeit, illetve az örökhagyó végrendelkezhet, ha akar, tartási szerződést köthet, ha akar.

Arról ne is szólva, hogy a végső örökös a Magyar Állam, így kicsit furcsa is lenne, ha a Magyar Állam képviseletében eljárók mondanák meg, hogy ki mit érdemel.

2013. ápr. 21. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
mert nem érdekük, ha nincs örökös az államé lesz minden
2013. ápr. 21. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Mert az, hogy foglalkozzon az elhunyttal nem feltétele az öröklésnek (ezért létezik eltartási szerződés, végrendelet, ajándékozás). Mi van, ha más városban élt, sokat utazott, folyamatosan dolgozott...? Ez is 2 emberen múlik, gondolom az elhunyt se kereste.
2013. ápr. 21. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

légy szíves írd le, hogy ti kik vagytok (szomszéd, másodunokatestvér, stb)

Mit kapott tőletek az elhunyt.

Miért nem gondoltatok eltartásra, ha esetleg ti kitartóan ápoltátok?

2013. ápr. 21. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Az ilyen vizsgálatoknál kire kéne hallgatniuk? Ha Juli és Peti összefog Mari ellen, mondanak róla mindent, akkor Mari hogyan tudná bizonyítani, hogy ő sosem mondott olyanokat az elhunytnak stb.? Arról ne is beszéljünk, hogy ez mennyibe kerülne, mennyivel hosszabb lenne az eljárás, a hagyaték mekkora része menne tönkre ez idő alatt.


Kapcsolat nem tartásáról már korábbi hozzászólásban ott a jó válasz: Ahhoz két ember kell, távolság és pénzhiány komolyan gátolja.

2013. ápr. 22. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Dédnagyapám lánytestvére volt az elhunyt.

Dédnagyapámnak van 2 lánya.

Szóval dédnagyapám testvérének is van egy lánya (aki a harmadik fél).

A végrendelet hiánya miatt így ez a 3 ember között osztják szét az örökséget.

Az elhunytat a 2 testvér és az ő leszármazottai ápolták.

A harmadik fél a faluban lakik már nem dolgozik évek óta de az egészségi állapota teljesen rendeben van.

Régebben se törődött az elhunyttal pedig nem messze lakott tőle,csak pár sarokra.

Mi a városból jártunk be hozzá.

Viszont az elhunyt soha nem engedte hogy kórházba szállítsuk vagy orvost hívjunk hozzá (sokszor rosszul volt) és azt se akarta hogy valaki ott nála ápolja.

Szóval semmilyen eltartásit vagy ilyesmit nem írt alá.

Elég makacs volt,ezért.

2013. ápr. 22. 09:35
 9/13 A kérdező kommentje:

Még azt elfelejtettem írni hogy nekem és több rokonnak és a szomszédoknak mondta hogyha jobban lesz akkor hogy akarja a végrendeletet megírni.

Konkrétan megmondta hogy kik örököljék a házat.

De viszont váratlanul elhunyt így már nem tudta megírni.

Szóval sokan tudták hogy akarta szétosztani,de viszont nincs róla papír amivel tudnánk bizonyítani.

Egyébként mi fizettük ki a temetést (ami nem 2 fillér volt)

A harmadik fél pedig egy forintot nem adott se a temetésre,se semmire.

Erre az egészre elment 200 ezer forintunk.

2013. ápr. 22. 09:48
 10/13 anonim ***** válasza:

Ilyen esetben vagy tartási szerződést kell kötni, vagy végrendelkezni kell.

Nincs mód ilyesmit minden egyes halálesetnél vizsgálni - és nem is lenne szabad, hiszen tényleg, hova vezetne az!?

2013. ápr. 22. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!