Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Fiatalkorúak büntetőjoga...

Fiatalkorúak büntetőjoga hogyan néz ki?

Figyelt kérdés

Előállításra kerül csoportosan elkövetett életvesztést okozó súlyos testi sértés bűntettének és csoportosan elkövetett rablás bűntettének gyanújával négy fiatalkorú, akik kihallgatásuk során beismerik ezt a bűncselekményt. Sajnos azonban további bűncselekményeket is elismernek. Ezen bűncselekmények: súlyos testi sértés, rablás, bolti lopás, zsarolás. (A bolti lopás = /jogi szempontból/ dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás) Sajnos itt a zsarolás folytatólagos volt, hiszen a bűncselekmények sértettjei azok voltak valamint rövid időközönként megismételték. A két vallomás és a további nyomozás folytán további gyanúsításokra kerül sor. Ezen gyanúsításra kerülő személyek is fiatalkorúak. Minden elkövető ellen a rendőrség indítványára az illetékes bíróság döntésében előzetes letartóztatásukat rendelte el. A fiatalkorúak 2 évig voltak előzetes letartóztatásban. (Ugyan is 18 éven aluliak esetében ez a maximum.) Mivel ugyan a vádemelés megtörtént, de jogerős (és még nem jogerős) ítélet nem született, így házi őrizetbe kerültek. A házi őrizet kb. 7 hónap volt.

Az első ügy ítélete mindegyikük esetében letöltendő szabadságvesztés.

Minden bűncselekményben való részvételért: Az I. r. vádlott: mint felbujtó és társtettes 7 év 6 hónap fiatalkorúak börtönét; a II., a III., és a IV. r. vádlottak: mint társtettes 6 év 11 hónap fiatalkorúak börtönét. Csoportosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettéért, folytatólagosan dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettéért, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettéért, csoportos rablás bűntettéért: mint társtettes a VI. és a VII. r. vádlottakat a bíróság 6 év 2 hónap fiatalkorúak börtönére ítélte. Továbbá az I. r. vádlottat 10 évre, míg a többieket 7-7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is.

Az I. r. vádlott szabadlábra NEM bocsájtható, míg a többiek büntetésüknek 2/3-nak letöltése után feltételesen szabadulhatnak.

Az ügyész a II., a III., a IV., az V. és a VI. r. vádlott esetében súlyosbításért, míg minden vádlott illetve a védőik enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

Sajnos azonban miután házi őrizetbe kerülnek újabb bűncselekményt követnek el közülük ketten.

E közben a I. a III. és IV. és a VII. r. vádlottak ellen újabb büntetőeljárás indul csoportosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette és csoportosan elkövetett rablás bűntette valamint a házi őrizet súlyos megszegése miatt. Ezért az ítélet hirdetéskor a bíróság esetükben ismételten előzetes letartóztatást rendel el, míg a II., az V. és a VI. r. vádlottak esetén házi őrizet meghosszabbítása mellett döntött.

A második ügy I. r. vádlottja és az első ügy I. r. vádlottja ugyan az a személy.

A második ügy II. r. vádlottja és az első ügy VII. r. vádlottja is ugyan az a személy.

A második ügy III. r. vádlottja és az első ügy IV. r. vádlottja is ugyan az a személy.

A második ügy IV. r. vádlottja és az első ügy III. r. vádlottja szintén ugyan az a személy.

A második bűncselekmény elkövetésekor is fiatalkorúak voltak.

1. Kaphatnának-e enyhébb büntetést az ELSŐ ügy II. valamint V. valamint VI. r. vádlottjai?

2. Mennyit kaphatna a MÁSODIK ügyben az I. r. vádlott milyen büntetésre számíthatna?

3. Mennyit kaphatna a MÁSODIK ügyben a II., a III., és a IV. r. vádlott milyen büntetésre számíthatna?

A történet részben fiktív, részben igaz.

De SZERENCSÉRE a valóságos része sem az én (szűkebb vagy tágabb) családom tagjaival eset meg.

A kérdésekre adott válaszokat előre is köszönöm.

2013. okt. 25. 21:38
 1/5 anonim ***** válasza:
há honnan tudjuk mit kapnak? nem láttuk a többszáz vagy akár 1000 oldalás aktát. de ha láttuk volna csak tippelni tudnánk. most jösz ezzel a fiatalkorúak büntetőjogával. a az jellemzi hogy kisebb ügyekben csak simogatják őket nagyobb ügyekben pedig van egy határ a büntetés kiszabásánál de amúgy ilyen ügyben csak úgy röpködni fognak az évek
2013. okt. 25. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Egyszerűsítek a kérdéseken:

Maga leírás kb. 90%-a fiktív tehát nem valós, a 10%-a valós mert valamilyen formában a valóéletben is megtörtént.

Ez utóbbi 10%-ban sem az én családom tagjai szerepelnek.

Az ELSŐ ügy, I. fokú -nem jogerős- ítélete:

I. r. vádlott:

1 rendbeli (rb.) csoportosan részben felbujtóként részben társtettesként elkövetett életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntette, 2 rb. csoportosan részben felbujtóként részben társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 4 rb. csoportosan részben felbujtóként részben társtettesként elkövetett rablás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette;

7 év 6 hónap fiatalkorúak börtöne

10 év közügyektől eltiltás

Feltételes szabadlábra NEM helyezhető

II. r. vádlott:

2 rb. csoportosan társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 3 rb. csoportosan társtettesként elkövetett rablás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette;

6 év 11 hónap fiatalkorúak börtöne

7 év közügyektől eltiltás

Feltételes szabadlábra NEM helyezhető

III. r. vádlott:

IV. r. vádlott:

V. r. vádlott:

2 rb. csoportosan társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 2 rb. csoportosan társtettesként elkövetett rablás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette;

6 év 2 hónap fiatalkorúak börtöne

7 év közügyektől eltiltás

Feltételes szabadlábra helyezhető a büntetés 2/3-nak letöltése után

VI. r. vádlott:

2 rb. csoportosan társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 3 rb. csoportosan társtettesként elkövetett rablás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette, 4 rb. folytatólagosan csoportosan társtettesként elkövetett zsarolás bűntette;

6 év 2 hónap fiatalkorúak börtöne

7 év közügyektől eltiltás

Feltételes szabadlábra helyezhető a büntetés 2/3-nak letöltése után

VII. r. vádlott:

2013. okt. 26. 00:27
 3/5 A kérdező kommentje:

A második ügyben:

3 gyanúsított ellen:

házi őrizet szabályainak megszegése, csoportosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette, rablás bűntette, miatt indult eljárás.

A vádemelés is megtörtént:

I. r. vádlott:

1 rb. házi őrizet szabályainak megszegése, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett rablás bűntette;

II. r. vádlott:

1 rb. házi őrizet szabályainak megszegése, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett rablás bűntette;

III. r. vádlott:

1 rb. házi őrizet szabályainak megszegése, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett rablás bűntette;

IV. r. vádlott:

1 rb. házi őrizet szabályainak megszegése, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette, 1 rb. csoportosan társtettesként elkövetett rablás bűntette;

A második ügy I. r. vádlottja és az első ügy I. r. vádlottja ugyan az a személy.

A második ügy II. r. vádlottja és az első ügy VII. r. vádlottja is ugyan az a személy.

A második ügy III. r. vádlottja és az első ügy IV. r. vádlottja is ugyan az a személy.

A második ügy IV. r. vádlottja és az első ügy III. r. vádlottja szintén ugyan az a személy.

2013. okt. 26. 01:42
 4/5 A kérdező kommentje:

1. Az ELSŐ ügy II., V. és VI. r. vádlott számíthatna-e enyhítésre?

2. A MÁSODIK ügy I. r. vádlottja mennyit kaphatna a MÁSODIK ügyében?

3. Milyen súlyos büntetésre számíthatnak a MÁSODIK ügy II., III. és IV. r. vádlottja?

2013. okt. 26. 01:46
 5/5 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, de én ezt végig nem olvasom.

Ha ilyen összetett kérdéseid vannak, fizess egy ügyvédnek, mert ez már abszolút meghaladja az ingyenes tanácsadás kereteit.

Egyébként nincs önálló fiatalkorúak büntetőjoga, hanem egyetlen, általános büntetőjog van, melyben bizonyos speciális szabályokat rendel alkalmazni a fiatalkorú bűnelkövetőkre.

Hogy ki mit fog kapni, azt meg így nem lehet megjósolni.

2013. okt. 27. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:

Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!