Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mikor szabad és mikor kell...

Mikor szabad és mikor kell jól meggondolni? (lent)

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Világ életemben vidéki voltam, metróval már felnőttként utaztam először. Most már pár hónapja Pesten lakom és felfedeztem a metró mozgólépcsőjénél elhelyezett stop gombokat. Rögtön tudtam, hogy azért vannak ott, hogy az utasok meg tudják állítani a lépcsőt, ha valami baj történik. De fejembe szökött az is, amit egyszer régen olvastam, hogy ha valaki egy buszon megnyomja a vészjelzőt és kiderül, hogy tévesen, akkor megbüntetik.


A napokban történt, hogy utaztam a mozgólépcsőn és pár méterrel lejjebb elesett egy idős néni. Szegény hiába próbálkozott, egyedül sehogy sem bírt felállni. A hozzá legközelebb álló utas azonnal megnyomta a stop gombot és egy másik ember segítségével ketten felállították a nénit. Mi pedig, akik feljebb álltunk, elindultunk felfelé az álló lépcsőn. Én pedig elgondolkodtam, mi jön vajon ezután? A biztonsági őrök valami kihallgatás szerű procedúrának teszik ki majd azt, aki megállította a lépcsőt, hogy kiderüljön jogos volt vagy téves? És ha valaki csak h*lyéskedik, annak mennyit kell fizetnie egy ilyen tréfáért? Van olyan, hogy jogosan állítják meg a lépcsőt, és mégis lesz büntetés? Igazából én ettől félek a legjobban, hogy valakin segíteni akarok és mégis megbüntetnek, mert mindenhol azt mondják, hogy itt Pesten a legapróbb dolgokért is rögtön vagyonokat fizettetnek ki az emberrel.


2014. jún. 15. 15:39
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Én egész életemben itt éltem Pesten, és még soha nem kellett megállítani a mozgólépcsőt.


Az pedig, hogy bármilyen apróságért vagyonokat kéne fizetni egyszerűen nem igaz, ez csak valamiféle vidéki mendemonda lehet.

2014. jún. 15. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Azért még nem vagyunk a jueszéjben, hogy mindenért fizettessenek. Ha van rá jó ok akkor biztos, hogy nem büntetnek meg. Az, hogy valaki elesett már jó ok a megállításra.

Amikor én láttam ilyen esetet akkor egy kutya mancsa szorult be, szegény ott vinnyogott. Nem láttam, hogy szaladtak volna közrefogni a biztonsági őrök azt, aki megnyomta a stop gombot.


Villamoson egyszer volt ilyen, spanyol turisták nyomták meg, azt hitték leszállásjelző. A vezető befékezett, kinézett, amikor látta hogy mi van b+-elt egyet, aztán mentünk tovább. De következménye nem lett.

2014. jún. 15. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
A mozgólépcsők be vannak kamerázva, senkit nem fognak megbüntetni azért, mert megállítja a lépcsőt, amikor elesik egy néni. A forgalomirányító is megállítaná, amint meglátja a kamerán, hogy mi történik.
2014. jún. 15. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Nem kell tartanod ilyen buta hatósági emberektől, amikor segítséget szándékozol nyújtani nyugodtan cselekedhetsz saját belátásod szerint, ha valaki lelőnek a közeledben, megállhatsz hívni a mentőket, és nem vagy köteles együttműködni a rendőrséggel azután ha megkeresnének, ugyanis Te a dolgodra indultál csak közbe jött a probléma.


Amikor egy haragosa leszúrta a szomszéd embert, kihívták a mentőket rendőrt, becsöngettek hozzám is, azonban mivel fel sem tűnt hogy meghalt a hapsi, így mit kellett volna mondanom nekik azon kívül, hogy "ez fura mert 3nappal ezelőtt még láttam boltba menni"

2014. jún. 15. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!