Támogatnátok egy olyan pártot amelyik május elsejét munkanappá tenné?

# 2/2 Időpont ma 11:50

Az ugye megvan, hogy május elseje a "nyugati blokk"ban is létezik? Igaz, ott nem a munkát, hanem a dolgozókat ünneplik. :-)

Egyprogramos párt?

Csak egyetlen dologért sem támogatni nem fogok más pártot, sem ellene szavazni. Pláne nem egy 220. rangú ügy miatt. Ettől azért sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben.

3#

Igen, tudok róla, sőt Angliában régebb óta is ünneplik, mint itt nálunk, a különbség csupán annyi, hogy azokat a programokat sose használta fel egy adott párt, vagy éppenséggel személy, hogy elhitesse az elcsigázott emberekkel, hogy mindez azért van, hogy az ő munkájukat honorálja, holott magasról szart rájuk és a legkevésbé sem érdekelte a munkások helyzete. Ez olyan, mint amikor Hofi temetéséből pártrendezvényt csináltak.

Azért Május 1-én van a munka ünnepe, mert 1886-ban Chicagóban ezen a napon volt nagy tüntetés a csak 8 órás munkanapért.

Rengeteg helyen van munka ünnepe, pl. USA-ban szeptember első hétfője, de legtöbb helyen a nemzetközi munkaünnepét használják, ami május elseje.

Támogatni tuti nem támogatnák az eggyel kevesebb munkaszüneti napot. Meg ugye ott a majális is.

Azért Május 1-én van a munka ünnepe, mert 1886-ban Chicagóban ezen a napon volt nagy tüntetés a csak 8 órás munkanapért.

Tévedés, legalábbis nem tudni ilyen tüntetésről.

Május elsejét egy vérbe fojtott tüntetés emlékére ünnepeljük

A munkások nemzetközi ünnepének megszületésére oly sok mítosz és legenda rakódott, hogy az igazságot alig lehet kiásni alóluk. Annyi viszont bizonyos, hogy 1886. május elsején semmilyen vérontásra nem került sor Chicagóban.

Minden azzal kezdődött, hogy az Amerikai Munkaszövetség (AFL) egyik előfutára, az Egyesült Államok és Kanada Szervezett Iparágainak és Munkás Egyesületeinek Szövetsége felhívást tett közzé, amelyben 1886. május l-jét tűzte ki határidőnek a nyolcórás munkanap elfogadására. A legnagyobb munkásszervezet, a Munka Lovagjai nem csatlakozott, csak kisebb társszervezeteik, amelyek 1886. május l-re a nyolcórás munkanap érdekében általános sztrájkot hirdettek meg. A munkaadók a korabeli szokásnak megfelelően sztrájktörőket vetettek be, s ennek következtében természetesen újabb tüntetések törtek ki.

1886. május 3-án a chicagói McCormick mezőgazdasági gépgyár előtt a rendőrök a sztrájktörőkre támadó, tüntető munkások közé lőttek. Egyes könyvekben kettő, másokban hat áldozatról olvashatunk. Másnapra, 4-ére ezért nagyszabású tiltakozó gyűlést hirdettek meg a chicagói Haymarket térre. Mintegy ezren gyűltek össze, és több beszédet is végighallgattak. Fél tizenegy tájban a szónoklatok véget értek, a rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy távozzanak. Az oszlani kezdő tömegből azonban egy ismeretlen személy dinamittal töltött csőbombát dobott a rendőrök közé. Hat tüntető és egy rendőr meghalt, s rengetegen megsebesültek. A jelen lévő rendőrök lövöldözni kezdtek, s néhány munkás viszonozta a tüzet. Az áldozatok száma vitatott, egyesek szerint négy munkást lőttek le, mások szerint vagy ötven halott és sebesült maradt a helyszínen. Máig nem sikerült meggyőzően megállapítani, hogy ki dobta a bombát. Egyesek külföldi anarchistákat, mások a Pinkerton-ügynökség detektívjeit vádolták a merénylettel.

A városban hisztéria tört ki. A tüntetés szervezői közül nyolc anarchistát tartóztattak le, bár semmi bizonyíték nem volt arra, hogy kapcsolatban álltak a bombamerénylettel. Öten német bevándorlók voltak, a hatodik pedig német bevándorlók gyermeke, vagyis a megtorlásnak tagadhatatlanul bevándorlóellenes jellege volt. Még ez év nyarán bíróság elé állították őket. A bírák és az esküdtek úgy vélekedtek, hogy az erőszakos eszméket terjesztő anarchistákat vád alá lehet helyezni összeesküvésért. Oscar Neebe-t 15 év börtönbüntetésre ítélték, Albert Parsonst, Adolph Fischert, George Engelt, August Spiest, Samuel Fieldent, Michael Schwabot és Louis Linggt pedig halálra. Ez utóbbi elítélt 1887. november 10-én, egy nappal a kivégzése előtt öngyilkosságot követett el a börtönében: a szájába vett egy becsempészett, kisebb bombát, és felrobbantotta. Illinois kormányzója, Richard James Oglesby életfogytiglani börtönbüntetésre mérsékelte Fielden és Schwab halálos ítéletét. Spiest, Parsonst, Fischert és Engelt azonban 1887. november 11-én felakasztották.

A közvélemény nem tudta eldönteni, hogy a bombamerénylet volt-e véresebb és igazságtalanabb, vagy a megtorlás. Illinois állam következő kormányzója, John Peter Altgeld 1893 nyarán megkegyelmezett Fielden-nek és Schwabnak. Mivel ilyen bátran szembeszállt egy igazságtalannak tartott ítélettel, a következő kormányzóválasztást elveszítette, és pár év múlva elszegényedve halt meg.

Az Amerikai Munkaszövetség 1888-as Saint Louis-i konvenciója azt javasolta, hogy május l-jén a történtek emlékére folytassák a harcot a nyolcórás munkanapért. A következő évben az AFL elnöke, Samuel Gompers ezt levélben is megírta a Párizsban megalakuló II. Internacionálénak, amely Raymond Lavigne francia küldött javaslatára elfogadta, hogy május 1-je legyen a munkásosztály nemzetközi ünnepe. Állítólag az is szerepet játszott a dátum kiválasztásában, hogy az egyik legko-rábbi munkástüntetésre, az itáliai Luccában 1531. május l-jén került sor.

Magyarországon (akár a többi európai országban) először 1890-ben ünnepelték meg május elsejét. Állítólag 60 000 fő vett részt a városligeti gyűlésen, s a Magyarországi Szociáldemokrata Munkáspárt (MSZDP) I. kongresszusa kimondta, hogy minden évben meg kell ünnepelni ezt a napot. A felvonulást 1899-ben engedélyezték először Budapesten.

Az ünnep az 1890-es évektől fokozatosan elterjedt, bár Angliában és néhány más országban május első vasárnapjára tették egy ideig a felvonulást, hogy a munkabeszüntetés ne okozzon problémát. Az Egyesült Államokban és Kanadában végül mégsem május 1-je, hanem 1894-től szeptember 1-je lett a munka napja. Május 1-je az első világháború után több országban állami munkaszüneti nappá vált. Mind a fasiszta, mind a kommunista pártok és kormányok kihasználták ezt az ünnepet propagandájuk terjesztésére, s Hitler államában ugyanúgy megünnepelték, mint Sztálinéban.

Köztudott, hogy a Magyar Tanácsköztársaság nagy ünnepséget rendezett 1919. május l-jén. A kommunista hagyományok szerint azonban 1945. május l-jét tekintik „az első szabad május elsejének”. Ebben az évben vált ez a nap hivatalos munkaszüneti nappá. Csakhogy meglehetősen baljós előjelnek bizonyult, hogy már az első szabad május elsején sem volt mindenki szabad. Demény Pál, a nem Moszkvából irányított, hanem független magyar kommunista mozgalom vezetője ekkor már le volt tartóztatva. Az ő elbeszéléseiből tudjuk, hogy egykori „harcostársa”, Péter Gábor, aki ekkor még csak a budapesti főkapitányság politikai rendészeti osztályának vezetője volt, kihozatta őt a cellájából, és odatessékelte az ablakhoz, hogy megnézhesse, hogyan térnek vissza a felvonulók a Hősök teréről. Az ÁVO majdani rettegetett irányítója furcsa módon úgy vélte, hogy ennyi azért jár Demény Pálnak. Ezután visszavitette a börtönbe, ahonnan csak 1956-ban szabadulhatott ki.

Vigyázzatok, ez már megint a Wartburgos/Moszkvicsos hapsi, a pályinkájával meg a külföldi magyarok rendőri megfigyelésével!

Nem az a baja, hogy május elseje munkaszüneti nap, hanem, hogy nincs vöröszászló-lengetéses, kötelező fölvonulás Rákosi "elvtárs" tribünje előtt.

Úgy látszik, a háromnapos hétvégére kiengedték a Lipótmezőről.

Gondolom, nekik is elegük van már belőle...