Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Elvált szülők esetén ki állja...

Elvált szülők esetén ki állja a gyerek által okozott kárt, ha a gyereket bíróság az anyánál helyezte el?

Figyelt kérdés

A felügyeleti jog az anyát illeti, én tartásdíjat vagyok köteles fizetni neki. A nevelési nézetekben sajnos jelentős eltérés van köztünk, ő megenged neki mindent, tojik arra, hogy mit csinál a gyerek, így eléggé elkanászodott.

Most viszont a gyerek az élettársamnak jelentős kárt okozott egy számára fontos vagyontárgyában. Én úgy gondolom, hogy mivel a gyerekkel nem csak jogok, hanem kötelezettségek is járnak, ezt a kárt az anyának kell állnia, ráadásul pont az ő nevelési elvei miatt következett be. Javasoltam, hogy vonjuk le a tartásdíjból, de ő azzal jött, hogy az én gyerekem is, a kárt pedig az én ismerősömnek, ezáltal nekem okozta, ezért nekem kell állni a javíttatás költségét.

Most nem az erkölcsi dolgokra gondolok, nem kívánom senkinek sem azokat az előzményeket, ami idáig vezetett, ezért kérem, hogy a helyzet ismerete nélkül nem kell ócsárolni engem, csupán a jogi részre volnék kíváncsi, hogy van-e értelme ez ügyben jogi útra terelni a dolgot, vagy ha visszatartom a gyerektartásból a kár összegét, akkor ő jogosan hajthatja-e be rajtam azt, amikor kvázi az általam fizetett tisztességes összegű gyerektartásból ő is él. Ha nem engedte akkor a gyerekeket nekem nevelni, ő meg nem teszi, akkor jogilag ennek következményét miért nekem kell állni?



2016. jún. 5. 12:01
 1/7 anonim ***** válasza:
90%

Nem vagyok jogász, de a szubjektív jogérzetem szerint a szülők egyetemlegesen felelnek a kiskorú gyermek által okozott károkért, függetlenül attól, hogy ki kivel és hogyan csinálja.

A tartásdíjat nem tarthatod vissza soha semmilyen körülmények között. A tartásdíjat akkor és úgy kell fizetni, ahogyan az a bírósági határozatban szerepel.

2016. jún. 5. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

[link]


Igaz, hogy ez még a régi ptk. szerint van, de a lényeg változatlan.

2016. jún. 5. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 Andizsuzsi ***** válasza:
90%
Ha a kárt a gyerek az idő alatt okozta, amíg nálad volt ( gondolom nem az anyja felügyelete mellett fért hozzá az élettársad értéktárgyához), akkor azért te vagy a felelős.
2016. jún. 5. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

#2:"Amennyiben a szülői felügyeletet csak az egyik szülő látja el, akkor árnyaltabb a kérdés. Ezekben az esetekben szintén a bíróság megítélésére van bízva, hogy adott esetben a szülői felügyeletet ellátó szülőn kívül esetleg a másik szülő is felelős legyen az okozott kárért. Tipikus eset, amikor a gyermek olyan magatartásával okoz kárt, ami kifejezetten az egyik szülő negatív példájának, gondatlan szülői magatartásának betudható nevelési hiba következménye."


Hát pont ez az. Nem akarom részletezni, de az okozott kár egyértelműen az anya nevelésének a következménye.

2016. jún. 5. 14:20
 5/7 anonim ***** válasza:
91%
A Te szempontodból az a lényeg, hogy a megítélt gyermektartást önkezűleg Te soha, semmilyen indokkal nem tarthatod vissza, hisz azt elvben a gyermek szükségleteinek részleges fedezésére állapította meg a bíróság. Értem amit mondasz, de Te meg értsd azt, hogy olyan nincs, hogy ebben a hónapban Pistike nem eszik, mert eltörte Gizike telefonját. Most lényegtelen, hogy ez a Ti esetetekben konkrétan hogy van, a tartást midig fizetni kell, ippeg ezért nem veszik már a megállapításnál sem figyelembe a "sok hitelem van" stb... kijelentéseket. A szülő, a saját tartásának rovására is köteles gondoskodni a gyermekéről és ha jogos anyagi követelése van is a külön élő szülőtől, az külön pénzügyi tranzakció részét kellene képezze, a gyermek tartására fizetett összeg semmi másra nem fordítható. Ergo a lényeg, nem, nem csíphetsz le belőle, akkor sem, ha az anya kvázi "nem nevelése" okozta a galibát. Beszélj vele, de önkényesen ne változtass, mert megütöd a bokád.
2016. jún. 5. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 Andizsuzsi ***** válasza:
90%

A "baleset" a te felügyeleted alatt történt, a gyerekért te voltál felelős, amíg nálad volt. Próbálhatod bíróságon behajtani a kárt, de el tudom képzelni a jelenetet:

Bíró úr! Igaz, hogy én voltam vele és mi hagytuk elől a ájfónt, de ez a beste kölyök nem hallgatott a szép szóra. Pedig mondtuk, hogy nem szabad.


Komolyan gondolod?

2016. jún. 5. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
A gyerektartás az gyerektartás, azt abból nem vonhatsz le. A másik, igen a Te felügyeleted alatt volt a gyermek, a Te felelősséged. Ha bemész a bíróságra vagdalózni az anyukára, mert ez csak az, hát jobb esetbe körberöhögnek. Egyáltalán mivel indokolnád a kártérítési igényt? Hogy az egyik szülő rossz példája alapján a Te felügyeleted alatt okozott kárt az új nődnek? Na és akkor visszakérdez a bíró, hogyhogy csak az egyik szülő példája hatott a gyermekre??? Mert ugye kettő van neki, akkor a Te nevelésed hol van, ha az annyira jó???? ÁÁÁÁ a lényeg,az hogy ezt értelmezhetetlen.
2016. júl. 11. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!