Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Mindent elrontottam? Helyrehoz...

Mindent elrontottam? Helyrehozhatom azt a hibát, hogy a harmadik igazi randinkon már pettingeltünk?

Figyelt kérdés

Három napot együtt töltöttem egy kedves sráccal egy rendezvényen. Csak kóstolgattuk egymást, semmi nem történt. Utolsó nap este, megcsókolt. Azóta három egész napos randink volt, és az utolsó találkozáskor nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, és petting lett a dologból. Csak rólam kerültek le a ruhák, róla nem, és a konkrét dolgok (ujjazás és nyalás) talán egy percig tartottak, mert megkértem, hogy hagyjuk abba, mert megbántam mindent. Őrülten szeretjük egymást. Ilyet sem én, sem Ő nem éreztünk. Látom rajta, hogy tényleg fontos vagyok számára, és érezteti is. Mégis egy hatalmas k*rvának érzem magam, és félek újra találkozni vele. Most biztos megvan a véleménye rólam. Én már ott mondtam neki, hogy sajnálom, hogy így elragadtattuk magunkat, és én nem vagyok ilyen, Ő hozta ki belőlem ezt az egészet. Ő csak annyit mondott, hogy nincs mit sajnálni. Ő imád kényeztetni, és annyit csinál, amennyit én szeretnék. Én 20 éves vagyok és szűz. Már volt előtte két kapcsolatom, de ott mindkétszer megálljt tudtam parancsolni magamnak, de a mostani barátommal nem megy. De nekem nem ezt tanították, és nem illik ezt csinálni. Mit csináljak következő találkozásunkkor? Azt tudom, hogy nem szexre megy ki a dolog, és nem a rózsaszín köd mondatja ezt velem. Meg szex még nem is lenne, ezt tudja Ő is. De most mit csináljak a következő randinkon? Hagyjam, hogy sodródjak, vagy hallgassak az eszemre és az illemre?


Előre is köszönöm a válaszokat!


2009. aug. 29. 18:49
 1/7 anonim válasza:
100%
Egy kapcsolat semmit sem ér szenvedély nélkül.20 éves vagy, elvileg felnőtt.Ideje, hogy szabadjára engedd a nőt!Lehet fellengzős, de igazából mire várnál,ha minden passzol?Ha utána mégsem maradtok együtt, akkor is ideje tapasztalatot szerezned.Az általad emlegetett k.rvaság nem itt kezdődik.
2009. aug. 29. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Egyáltalán nem vagy k.rva:)

Szerintem hagyd hogy történjenek a dolgok, ha még nem akarsz lefeküdni vele akkor ne, de pettingben semmi nincs:) Szerintem azt nyugodtan!!

2009. aug. 29. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Te ennyi csak belefér 20 évesen a dologba pláne ha szeret, mégis mit gondolsz mit kéne helyette csinálnotok, együtt zabálni a vattacukrot a ringlispiren?! Nőlj már fel!
2009. aug. 29. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim válasza:
100%

Elmesélem neked a mi történetünket röviden. :)

Unaloműzés, barátnők befolyása, regisztráció love.hu-ra.

Srác ír egy mailt (sok msásik közt). Egy darabig üzengetés love-on, aztán chat szintén ott. Pár nap és MSN. Még pár nap és telefonszám csere. SMS-ek ezerrel pörögnek. Egyik este megint MSN. Találkozás másnap nálunk. Semmi nem történt, beszélgetés, teafőzés. Rá pár napra megint tali, megint nálunk. Ez mind kb. 1-másfél ht alatt. Aztán hétvége. Péntektől vasárnapig nála voltam. Orbitálisat szexeltünk. Nem csak pettingeltünk. Eredmény: nov. 6-án leszünk 1 évesek, 4 hónapja az élettársam.


:)

Ne aggódj!

:)

2009. aug. 30. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat!
2009. aug. 30. 18:31
 6/7 anonim ***** válasza:

Szerintem a harmadik kommentár írója elég lekezelő stílusú, de igaza van. Lassan már kész nő vagy. Nyugodtan elengedheted magad, főleg ha ekkora szenvedély van köztetek. Az illemmel ma már senki nem törődik. A feje tetején áll a világ!

Tedd azt amitől jól érzed magad. Nem kell előre tervezni. Hagyd, hogy sodorjon magával ez az ifjú! Remélhetőleg egy életre szóló élmény lesz a vele töltött időd!

2009. aug. 31. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Illem.. ne az etikett kodexnek akarj már megfelelni.
2009. szept. 1. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!