Kezdőoldal » Szórakozás » Játékok » Melyik ez a játék?

RodRigó3 kérdése:

Melyik ez a játék?

Figyelt kérdés
Még nagyon régen játszottam egy ügyességi, detektíves(szt hiszem), adventure puzzle játékkal, ami a startlapon volt. Tudom volt ott vagy ezer az elmúlt 6 évben, de ha valakinek csak beugrik. Szóval, ez amolyan nyomozósféle, ahol az első pálya valami bekötözött fejű gyerekről szól(mármint az elején van egy leírás, és egy kis élőszereplős videó), itt össze lehet valami kis kézi számítógépet szerelni, ami később segít. Még pár pályára emlékszem. Volt egy olyan, aminek a címe azt hiszem Dead Skull volt, ebben egy koponyát kerestünk, volt egy olyan, ahol valami német juhász kutyát kellett keresni, és azt hiszem ez a egy kikötőben van, de később egy bányába megyünk egy csillével. Van még pár emléktöredékem róla, például volt egy pálya ahol matriochka babákat kellett egybetenni, lehetett néha fényképezni, a menü,ahol választani lehetett a következő pályákra, egy asztal, vagy tábla volt, ahol képek(például a Dead Skullos résznél a koponya) voltak, és köztük ilyen kis fehér út(az út már nem biztos). Az egész kicsit nyomasztó és félelmetes volt, bár akkor még kicsi voltam. Ennyit tudok. Remélem valaki rájön. Előre is köszönöm a válaszokat. :)

2014. ápr. 20. 15:34
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!