Béci miért van úgy beállítva, mintha micsoda szegénységben élne?

Albérletben lakik, meg többen egy szobában, ilyesmiket hallottam. Ha ez igaz, akkor arra azt tudom mondani, hogy na és?! Ha valaki húszon évesen másokkal él egy szobában, akkor az bizony az ő döntése! Nyugodtan elmehet dolgozni, a keresetből pedig lazán kifizethet egy külön szobát, amin nem kell osztoznia senkivel, legfeljebb a barátnőjével.

De ha már van barátnője és esetleg "ne adj Isten" ő is dolgozik, akkor akár kivehetnének egy külön lakást is közösen, nem? Főleg ennyi idősen... Akkor most miért is kellene őt sajnálnom? Könyörgök, húszon évesek! Ha ennyire nem tetszik nekik ez az állapot, akkor az nem sajnálatra méltó, hanem szánalmas, hogy ahelyett, hogy tennének ellene, sírnak, meg "valóvilágoznak"! Gyakorlatilag olyan, mintha nekik mindegy lenne, csak dolgozni ne kelljen. Rappelgetünk, táncolgatunk, elvállalunk ezt-azt? Ez nem munka, ez nem értékrend. Nem kisgyerekek már, hogy azt mondjam "jaj szegények, milyen szegények", hanem felnőtt emberek.

Én nyolc éve lakom albérletekben a barátnőmmel, ebből az első két alkalommal szobát béreltünk (bár nem értem miért lenne ez a fokmérője, de ezek szerint akkor mi nagyon szegények voltunk - amit azért nem mondanék: mindenünk megvolt, drága Nokia, Nike cipők, Energie felsők, szoli stb. - akkor ezek mentek), amit egyedül fizettem, de pár év múlva a barátnőm befejezte a tanulmányait, talált állást, azóta külön lakásban lakunk.

Nem sírni kell, hanem tanulni, el kell menni dolgozni, a pénzből pedig nem szembevérzésig zöldezni a haverokkal, bulira, tetoválásra költeni, meg túlzott gyakorisággal cipőket és ruhákat venni, nehogy kinézzenek a "nagy barátok" a team-ből, és akkor lesz pénz, hogy ne kelljen többed magával élnie egy másokkal közös szobában, ilyen egyszerű.