Mi az az art-rock?

+1 Skatulya aminek kb. semmi értelme nincs.

Már a progresszív rock-t sem sikerült mindig a nagy kiadónak, meg kritikusoknak definiálniuk, így létrehoztak egy újabbat ami nem sokkal különbözik.

A lényeg az hogy a Velve Underground nevű együttes néhány számát hallgasd meg, az elvileg art rock, de én továbbra is felesleges elnevezésnek gondolom a prog rock mellett, ami gyakorlatilag ugyan úgy klasszikus zenéből és jazzből táplálkozik, az hogy van-e benne koncepció sem feltétlen feltétel, hisz a Deep Purple is bőven játszott prog rock-t de nem fektettek erős hangsúlyt a sztorira, míg pl. a Pink Floyd igen, de hangszeresen jóval elmaradtak mivel ők a blues-t tolták előtérbe.

A második hozzászóló a lényeget jól megragadta, az első meg kimásolta AZ EGYIK hivatalos definíciót valahonnan, bár az se baj, kiegészítésképp.

Ha már említetted a Velvet Undergroundot, az se könnyen besololható, ha árnyalhatom picit a dolgot, az elvontabb számaik a későbbi noise-rock stílus korai változata (proto-noise-rock), a többi száma meg a zenebiszniszre jellemző szokásos, könnyen emészthető sláger számok.

Kérdező, ahogy a kettes is mondja, az art-rock, és a prog-rock nagyjából szinonimák. Nem áll ezektől távol az avatgarde-rock / avant-rock (Frank Zappa lemezek egy része), és az experimentális (kísérletező) rock sem. Sőt, a math-rock se nagyon eltérő, csak kicsit matekosabb, aszimmetrikusabb szerkezetű ​töbnyire. (A math-metal viszont sokban eltér, legalábbis hangzásban, és utóbbi sokkal lazább kategória, mint a math-rock.)

Laza, nagyon tág kategóriák, hogy progresszív-rock / art-rock, egymástól erősen eltérő zenéket sorolnak ezek alá. A lényegük, hogy nem szokványos pop zenék, és más műfajokkal is kacérkodnak (mikor komolyzene felé, mikor jazz felé hajlanak, ez gyakori), valamint a dal-szerkezet merevsége általában nem jellemzi ezeket, sokszor inkább 10-20 perces zenei tételekkel operálnak.

Van, amikor teljesen más stílusból hajlik efelé egy adott zeneszám, ahogy a kettes is említi, a Deep Purple a 60as években még psy-rock volt inkább, és voltak feldolgozás számaik is, viszont az 1970-71-es időszakban volt három, egymástól teljesen eltérő lemezük, melyek a prog-gal is kacérkodtak, időrendben:

1969 végén vették fel, 70ben adták ki az

Concerto for Group and Orchestra

albumot.

Ez a lemez a világ egyik első kísérlete a szímfónikus hangszerelés és a rock hangszerelés kombinációjára, ezen kívül ekkoriban még csak Frank Zappa kísérletezett ilyesmivel.

Deep Purple: In rock. Különleges lemez, már-már progresszív rock, mégis a világ talán első proto heavy metal lemeze. De ez még, hangzásában és riffjeiben inkább rock-os, de akkoriban talán a legkeményebb zene volt valaha. De a hosszabb számok kifejezetten a progresszív alá is besololhatóak (Child in Time, Flight of the Rat, Hard Lovin' Man).

Deep Purple: Fireball. Prog-rock, psy-rock és hard rock számok vannak rajta. Sőt, a világ egyik legelső protpo speed-metal száma a címadó dal.

Ami már egy kicsit eltér ezektől (főleg szerkezetileg, az improvitezívabb jellegük miatt) az a psy-rock, és a hasonló (ám minimalistább) kraut-rock. Azért említem ezeket, mert a 60-70es években sok zenekar van a psy és prog határán alkotott, vagy váltogatta e két stílust, akár adott albumon belül is.

A wikipedia bár nem mindig pontos, olykor erőltetetten kategorizál, de azért remek irányadó, és igen sok adatot gyűjt össze, ott is érdemes utánanézni. Aztán csekkold le pl youtube-n, zenei példákkal.

VIGYÁZZ, kérdező, nem lehet stílusokat tanulmányozni úgy, hogy megnézel egy leírást egy előadóról pl Vangelis, odaírják, hogy abient, new age,aztán szavasz... Mert sok olyan száma van, amelyek erősen eltérnek ettől. Sőt, sokszor még adott albumokat se lehet valamikor jól bekategorizálni, csak néhány irányadó stílusnévvel szokták körülírni.

Épp ezért akkor ismersz meg jól egy adott stílust, ha többféle olyan zeneszámot, zenei tételt hallgatsz figyelmesen (hóapokon át legalább, különféle albumokból és előadóktól), melyekről azt írják, h X stílusú. Míg az EDM (elektr tánzene) stílusai pl általában szűken belőhetőek (bár pl az acid house egészen más, mint pl a big room house), addig pl az art-rock / progresszív-rock nagyon laza terminus, túl sokféle hangzás elfér benne

Kedves előző, akkor te is belátod, hogy ahány ember, afelé tendálja a progrock/artrock cimkéket, és csak nagyjából lehet belőni. Roxy, Bowie stb idővel újhullámosok (new wave) lettek inkább, ami megint csak egy laza, tág fogalomkör...

A színvonallal meg vitatkoznék: a progrock/artrock tele van (főleg angol) sznobizmussal. Nagyítóval kell keresnem a színvonalat, mint pl Emerson,Lake and Palmer (tőlük se minden, de pl a Trilogy zseniális lemez), King Crimson (ők inkább 1969-1984-ig, főleg 1981-ig voltak zsenik és stílusteremtők, aztán egyre inkább önismlétlőek lettek sajnos).

Meg ugye a rokon(határ)műfajok: psy-rock, jazzrock/fusion... sok előadó kombinálja ezeket. Az első King Crimson lemez pl egy jazzrock számmal indul, utána meg psy-rock (pszichedelikus rock) számok vannak, proto-prog jelleggel kombinálva (sőt, a Moonchild első tétele dal szerkezetű, nagyjából). Az első lemezüket tekinti a szakirodalom az első igazi progrock/artrock lemeznek a világon (In the Court of the Crimson King).

Szóval akkor hol kezdődik az artrock és hol végződök...? Vagy a progrock...? Eléggé elnagyolt fogalmak ezek. Inkább jellegek, és nem stílusok, vagy műfajok.

A kérdezővel szerintem azt kellene megértetni, hogy ez egy körülbelüli kategória, inkább jelleg a zene világában, és hogy nagyjából a versszak-refrén-versszak merev dalszerkezetétől eltérő "valamikről" van szó. Bár ugye EZEK KÖZÜL pszichedelikusnak alapvetően a rögtönözttebb zenéket nevezik, a kidolgozásra törekvőeket meg artrock/progrock-nak. (Melyek mind szoktak egymással kombinálódni is!)

(Bár ugye a 90es évektől meg baromira elkezdtek egyes fogalmakat összemosni a zenei szakirodalomban, pl prog/progresszív: az elektronikus tánczenében prog-trance, prog-house, pedig az eredeti értelemben vett prog-hoz semmi közük, csak már a managerek nem tudtak milyen cimkét kitalálni... pl a prog-house az igazából trance-house keverék, és így tovább.)

Persze, ezek inkább gyűjtőfogalmak, mint pontos műfaji megjelölések, és semmiképp sem lehet éles határokat húzni közéjük. De azért általánosságban a terjedelmesebb és összetettebb kompozíciókat szokták progresszív rocknak, a rövidebb, az átlagostól első pillantásra nem annyira eltérő, de mégis "fura" dolgokat pedig art rocknak nevezni. Legalábbis eddig én így hallottam, olvastam, de attól még nem ragaszkodom mindenáron ezekhez a kategóriákhoz.

A színvonallal kapcsolatban nagyjából egyetértek, és érteni vélem, amit sznobizmussal kapcsolatban írsz. Viszont az önismétléssel kapcsolatban: most őszintén, ki az aki pár év (legjobb esetben egy évtized) zseniális és eredeti alkotótevékenység után nem válik önismétlővé? Komolyan, tudsz ilyen példát?

Én Yes-rajongó vagyok, és nekik volt egy pár megújulásuk, de egy idő után még náluk is jelentkeznek az önismétlő dolgok. Hát még akkor a többieknél...

Hát, ha már beszélgetünk (remélhetőleg a kedves kérdező okulására, bár nyilván a mi szavunk sem szentírás), léteznek állandóan megújuló alkotók, pl Meshuggah, akik 1998 óta a matek-metál ősatyjai és zsenijei. (Nemsoká kijön új lemezük, semmi hír hat éve róluk zeneileg. Szóval nem garantálom, hogy az idei lemezük jó lesz, mert semmit nem tudok róla még. Ők is progresszívek, és kísérletezőek/experimentalisták, de aki a dallammentes és hörgős zenét nem szereti, annak zavaró lehet. Kivéve ha el tud ettől vonatkoztatni. Akad 1998 óta néhány laposabb számuk -a néptömegek többnyire sajnos azt zabálják-, de 90%-ban elképesztő, hogy mindig másfajta, bonyolult aszimmetriával állnak elő, ami még csak nem is öncélú, hanem érzelmeket, gondolatokat kifejező!)

Hozzáteszem, ha valamit bírálok, azt ismerem is valmelyest. Persze ízlések és pofonok, de én pl a Yes albumokat nem egyszer sorban újrahallgattam, és az egész számomra semmi, szinte nulla, pár szám kivételével. Legalábbis számomra nem mond semmit. Pedig engem az igényes zenék is vonzanak. Kinek bejön a Yes, kinek nem.

Vagy pl a Pink Floyd. Szerintem az egyik legkamubb sznob zenekar a világon, hatásvadász semmitmondók. Akár a hatvanas években, akár 70es, akár később... Engem nem a reklám érdekel, h ki híresebb, ki kevésbé. Hanem a színvonal. Nem tudom már megszámolni, az évek alatt hányszor próbáltam megbarátkozni AZ ÖSSZES sorlemezükkel, mert hogy vettem a fáradtságot. És mindig ugyanaz a meglátásom, pedig azért hallgattam újra többször, hogy hátha valamit észreveszek bennük...

Ehhez képest az igényesebb alkotók lemezein sokszor második, 3. vagy tizedik meghallgatás után is fel szoktam feledzni valami újat, ami vagy érdekes számomra, vagy nem annyira. De a Floyd... Kamu az egész. Egy-két szám kivételével. Az Echo 20 perc körüli szám még elmegy, az nem rossz, de az is csak egy üres impró... Ummagumma: egész ötletes lemez, de az se dob fel. Kb ennyiben ki is merül nálam a Floyd.

A kérdezőnek mondom, a Pink Floyd meg inkább a psy-rock-hoz áll közel.

(Látom, a Purple kérdésnél is jól eldumálgatunk, úgyhogy ezúton is üdv ismlét, kedves Mansour. :-) De én most lépek, majd leszek még, addig is szió! :-) )

Na igen, a Meshuggah. Elismerem, hogy jó zene... lehetne, ha nem vágnák tönkre a folytonos hörgéssel. A dallammentességgel még ki vagyok békülve (a King Crimsonnak is vannak ilyen dolgai), de az ilyen hörgős "éneket" fél percnél tovább nem bírom elviselni. És hát nekem ez a pörgés is túl sok... Olyan ez, mintha elém raknának egy nagy tál mesterien elkészített, de borzasztóan tömény és zsíros ételt, hogy edd meg mindet köret nélkül: garantált a hányinger. Pedig maga az étel ugye egy mestermű...

A Pink Floyddal kapcsolatban, bár nem egészen értek egyet, de még meg tudom érteni, miért írod azt, amit. Viszont azon nehezen teszem túl magam, hogy aki amúgy a komplex és igényes zenéket szereti, a Yesben ne lásson semmit. Igaz, velem is előfordul időnként, hogy újra és újra próbálkozom olyan dolgokkal, amit jónak mondanak, de nekem mégsem jönnek be. Azt érzékelem általában, hogy igényes a zene, de valamiért mégsem jön át, hogy miért is olyan jó, amilyennek mondják.

Valakik nagyon irígyek rám, h nullára pontoztak engem. Miért, mert nem olyan az ízlésem, mitn a lepontozóknak?

Mansour-t viszont megértem, mégha félig nem rtek is vele egyet (félig viszont igen). Pontosbban szólva részben más, részben hasonló az ízlésünk.

Ugyanis nekem 1998 óta a Meshuggah pont ideális, evvel a töméány mivotával együtt. :) A hörgésért viszont én se vagyok oda, de általában nem zavar. Pont ez az aszimmetrikus vibrálás, ami megnyugtat. Van 1-2 unalmasabb számuk, általában sajnos azok az ismertebbek, pl Bleed.

Ellenben pl a Clockwork, Marrow, Millenium Cyanide, Spasm, Neurotica, Stengah, Rational Gaze, Electric Red, Dancers to a Discordant System hogy csak néhány remekművet említsek a Meshuggah zenekartól, fenomenális, és megnyugtató számomra. :)

Ezek mind, egymástól erősen eltérő szerkezetű, zsneiális, kifejezú számok, önmagukban is igen változatosak, valóban relatíve tömények, ahogy Mansour is említi, d nekem ez az idewális töménység a zenében. :)

ÍME INSTRUMENTÁLIS REMEK FELDOLGOZÁSBAN EGY KIVÁLÓ Meshuggah album, a Chaosphere (csak 1-2 tételt hagyott ki az eredetiból az illető), HÖRGÉS MENTES:

https://www.youtube.com/watch?v=9GkaJvUyBOc

Szintén isnstru feldolg, a Nothing album:

https://www.youtube.com/watch?v=OsYrYdBJrrM

A Yes nekem azért nem jön be, mert lehet, hogy túl magasak az elvárásaim, igényeim, és a Yes -tán 1-2 szám kivételével- nem üti meg nálam a mércét. Össze se mérhető pl a részben LÁTSZÓLAG hasonló jellegű Emerson Lake and Palmerrel, pl a Trilogy lemez, 1972-ből zseniális ELP album.

Jelzem a kedves kérdezúővel, még mindig az art rock / prog-rock témakörről van szó, a Meshuggah viszont inkább kísérletezős / prog metal (matek metál is, részben, és így ütemorientált, nem dallamos, mégis zseniális).

Én sem értem a pontozást. A kérdés szempontjából már úgysem hasznos, amit itt beszélgetünk... Mindenesetre nyomok neked egy zöldet kárpótlásul.

A Meshuggah-feldolgozásokat meg fogom hallgatni, hátha...

Az ELP-t én is nagyon szeretem, a Trilogy és a Brain Salad Surgery albumok szerintem egyaránt zseniálisak, és ezen kívül is vannak még jó dolgaik. De a Yes efelett áll még legalább egy kategóriával, összetettségben, "rejtett" zenei finomságokban mindenképp. Nekem sem elsőre jött be a Yes, de annyi jót olvastam róluk, hogy időnként újra és újra próbálkoztam bizonyos dolgaikkal, aztán úgy negyedik-ötödik újrahallgatás után derengett fel a zenéjük zsenialitása. További néhány meghallgatás után pedig első számú kedvencemmé váltak, különösen a Close to the Edge, Tales from Topographic Oceans, Relayer és Going for the One albumok. Ezek még ma is ugyanolyan friss és erőteljes élményt tudnak nyújtani, megszámlálhatatlan meghallgatás után is.