Mit jelent a 30 y bogozd ki zenéje szövege?

Hűha, az a helyzet, hogy ennek a számnak a szövege olyan, hogy sok dolgot bele lehet érteni.

Számomra valami olyasmit jelent, hogy az ifjúkori cselekedetek, tévedések csak idős(ebb) korunkra állnak össze egy folyamattá, akkor, amikor visszanézve látjuk, hogy mi hová vezetett, minek mi lett a következménye. Szóval szerintem ez egyfajta leírása annak, hogy idővel az ember egyre bölcsebb lesz, tanul a hibáiból és megtanulja, hogy a pozitív tulajdonságait használja (és idővel az ifjúkori hevesség és lázadás lenyugszik).

Nem könnyű szöveg, Beck Zoli dalszövegei szerintem nem egyszerű dalszövegek, sok a befejezetlen mondat, a sorokon átívelő mondanivaló, áthallások, metaforák és ilyesmik.

Gondoltam elkezdek bogozgatni, így télen. Egy cérna gombolyaggal a kezemben nézek ki az ablakon, és a hóesést bámulom, akár egy birka. A fehér kis hópihék egyenként szállingóznak az égen, akárcsak úgy, hogy azok leesnek a már fehérbe öltözött, havas talajra. Most elállt. A hópelyhek mindegyike lehullott a földre, és eggyé vált azokkal.

Gondolkodom. Minek esnek le, ha úgyis elolvad mindegyik? Hogy később ellepjék az udvart, vízzel? Vagy mert örömet akarnak okozni a gyerekeknek, akik most a friss hóban játszanak? Hogy szebbé tegyék a hideg, téli napokat?

Ha mi is az égből pottyannánk le, akárcsak a hópelyhek, mi miért tennénk ilyet?

De hiszen, ha a hó megváltoztatta a világot. Magával hozta társát; a hideget és a felhőt. Most is hárman vannak,a hideg küzd a meleg ellen,akárcsak a jó és a rossz.

Egyesek szerint köteleg a globális felmelegedés. És mi lesz a hideggel? mi lesz a jóval, és a rosszal? A Földdel?

A hó hamar elolvadt, mert jött a meleg.Vízzé vált.

Meguntam magamat, és kimentem az udvarra. Egy pocsolya előtt állok egy kővel a kezemben, mit beleejtek a vízbe. Mikor beleesett, hullámzani kezdett. Csak ez az egyetlen kő volt, a víz, a tenger mégis kapcsolatba lépett vele. És Én ejtettem bele.

Mint a hópelyhek,az ember is; él és meghal.

Ha mi, emberek a Földre hópelyhekként hullanánk... Az egyik más lenne, és magával hozná két barátját( mint a hó a felhőt, a hideget)...

Megmondtam neki. Maga jó ember.És a barátommá vált.

A fejemben kettő küzd egymással. A két ellentét. De én nem aggódom. Mert tudom, hogy csak az egyik nyer. Az oroszlán, a vízöntő, és a bak. De a legjobb az benne, hogy tényleg mindig egy nyer. A jobbik.

Ajánlott zene szövegek: 30 y Csönded vagyok, Marcus and Martinus Never, Coldplay Ghost story

Ajánlott videó: Erica Mckenzie youtube videója

~Based on a true story~

Ha nem lenne a hideg, nem lenne, ami megölné azokat a baktériumokat a Földön, amelyek kártékony hatással lennének az élőlényekre.

A frissen hullott hó később sáros lesz, holott tiszta volt azelőtt, mielőtt földet érhetett volna, és a víz is zavarossá válhat, ameddig meg nem tisztul. Összehasonlíthatom egy újszülött csecsemővel. Ártatlanul, mint a bárány, születik a Földre. A Földre, amely tele lehet olyan kártékony baktériumokkal, anyagokkal (és hazugságokkal) amely megszennyezi. Tudom, hogy a csecsemő látja azt, amit mi nem. Bizonyítani? Az emberiség nem tudta még bebizonyítani, hogy valóban látják e őket, azokat, akik már nem élnek közöttünk.

Sok a kérdés, hogy hogyan lát a csecsemő, és mit érez.

nincs jogom mások nevében beszélni.

És miért nem emlékszik "senki" arra, hogy mik történnek velünk három éves korunk előtt?

Mert nem fejlődött ki agyunknak az a része, amely a hosszú távú memóriánkért a felelős? A tudomány sok mindent próbál boncolgatni, bizonyítani.

megmagyaráznak dolgokat, még akkor is, ha azok megmagyarázhatatlanok.A csecsemő eltudja mondani, amit érez, amit lát? Mi mégis a nevében beszélünk. Hogy nem lát 3 méternél többet, hosszabb távolságra. És ezt mi honnan a fenéből vesszük? Ha valaki emlékezne rá, és az a valaki megtudná mondani, hogy mit lát egy csecsemő akárcsak a frissen hullott hópehely...

Hogyan lehetne erre emlékezni?

Nálam megfigyelték, hogy kiskoromban mindig másfelé néztem, amerre az emberek voltak. Képek bizonyítják, hogy nem a kamerát nézem, nem az anyámat nézem, nem embert nézek.

hogy az ember már születésekor érteni képes legyen a saját anyanyelvét. Vagy hogy is van ez? Hogyan tanulta meg a saját anyanyelvét? Mikor kezdett el beszélni?

A műtéteimnél az orvosok képtelek voltak elaltatni. Nem hatott rám az altató. Nem éreztem fájdalmat, de végig nézhettem volna az egészet. A mentális betegségekről beszélgettek, a műtétem közben, amikor 9 hónapos voltam.

Megértettem, már akkor.

Nem éreztem fairnek az egészet. Arról beszéltek, hogy örökölhetem e. Mivel ennek a betegségnek az a kiváltó oka, hogy az emberrel olyan dolgok történnek, amelyek mély nyomot hagynak benne.

Felteszem a költői kérdést.

Hogyan bizonyítsak, hogy az emberek ne kapcsolják össze azzal a betegséggel?

"A levegőt sem látjuk, de tudjuk, hogy létezik."

És mivel kevésnek tűnik a súlya annak amit szeretnék ezzel mondani, elmondom zenével.

(Because I have opened the yawning grave)

Nyelvtanórán a tanár megszívatott. Azt kérte, elemezzem a következő szöveget. Alany, állítmány szerint.

Part 1

A kutya apró, barna kis teste a folyó melletti utcában pihent. Általában sokat időzött kint, az utcán, vagy a kocsma előtti járdán, mikor mihez kedve volt. Nem ugatott, leste az arra elhaladó kocsikat és a járókelőket. keverék lehetett a maga módján, csendes és kedves típusnak tűnt. Az elején.

Az italozó udvarában egy kisfiú játszott. A forró Nap nem ért engem, miközben figyeltem őt. -Kisfiú, gyere csak ide. - Mire ő felpattant a padra, és mosolyogni kezdett. -Kiskoromban nekem is ugyanolyan tejfelszőke hajam volt, mint neked. -Mondta a férfi, és megpaskolta. -Tényleg? -Kérdezte. -tényleg. - mondta, mire kihozták neki a hűsítő sörét.Én a padon velük szemben ülve könyököltem, és néztem végig az eseményeket.A kisfiú elment a padoktól, és a letépett levelekkel kezdett el játszani. Az egyiket megfogta jobb kezével, azt a szájához tartotta, és ráfújt. Nyár volt. A kis szőke visszajött a padunkhoz, és mondta .-...nézd. -Azta, ügyes vagy. Mosolygott. A kisfiú büszke lehetett magára, mert nagyon elégedettnek tűnt.

Gondoltam, majd én is leveleket fogok tépkedni... Később, ha majd nagyobb leszek, hogy megmutassam neki ; ezt sosem felejtem el.

Part 2

A kutya az udvarban volt. Meg akartam simogatni. - Na, majd én elkapom neked. -Mondta a szőke, és megpróbálta elkapni az ebet.

Én már láttam az elején, hogy vigyázni kell vele, mert nagyon kis sunyinak látszik. De együtt kergettük a padok között. -Miért nem kaptad el? -Szidott le a kisfiú. -Mire én nem szóltam. "butus, majd elkapja nekem, és én meg nagyot nevetek rajta, amikor megharapja. Ez a kis dög olyan, mint egy vulkán, ami kitörni készül."

-elkaptam! elkaptam! áuu.. megharapott... -Na , ezt megkapta. Én tudtam.

part 3

A kisfiú letépett nekem egy levelet, és odaadta. Elhatároztam, hogy megőrzöm, és haza viszem. A kocsimban minden olyan kényelmes volt. Az ujjaimat kilógattam belőle, és úgy figyeltem a dolgokat, míg a felnőttek beszélgettek.

A tanár büszke volt rám, megoldottam a feladatot.Megbirkóztam vele,és nem adtam fel egy könnyemen. " Hát, ez a helyzet,(baby) hozzám is kódfejtő kell." Gondoltam magamban.

Ady das (3 stripes)

Gondoltam megosztom ezt a történetet.

Az én lázadásomról. (3 days grace-I am an outsider)

Előzmények: rosszalkodás az iskolában, emberek leszólítása. Ironikus megfogalmazásom, miszerint túladagoltam magam. A szuicid hajlamom miatt. Ami igaz is, részben.

A kórházba két mentős kíséretében léptem be, magam mögött hagyva a kocsit. Nagyon megkedveltem az egyikőjüket, ki is találtam róla dolgokat útközben, miszerint vannak neki gyerekei, és hogy nagyon szomorú. Ugyanis elhagyta valakije. Megvigasztaltam. Ő is megkedvelt engem, és bár nem mondta, éreztem.

Szóval, a kórház.Egyesek azt hihették, hogy narkóztam, vagy valami. Hát, igen. Megszívtam, az biztos. A mentősök kíséretében végig vonulni nagy megtiszteltetés volt, azt hiszem. Egy üres kórterembe vettük az irányt, ahol édesanyámmal dekkolhattunk ameddig az orvosok ki nem találták, hogy mi legyen velem. De előszőr vettek tőlem egy kis vért, és megnézték a vizeletemet, mire felháborodtam, és mondtam, hogy arra itt nem lesz szükség.

De erősködhettem, ameddig ki nem találták, hogy akkor kikötöznek. Ennyit erről. Kössz. Hát akkor eleget tettem a kötelezettségemnek, és egy pohárkával a kezemben bevonultam a vécébe. Úgyis jó lesz, nem találnak benne semmit. Úgyis lett, minden vizsgálat kimutatta, hogy tökéletes vagyok. Még a vérnyomásom is, meg a pulzusom. Úgy éreztem, távoznom kell a kórteremből, és kipattantam a számomra kitett ágyból. Kinek kell ? Nekem nem. Mentem volna utamra én, egyedül is. Vissza az iskolába. De... belém nyomtak egy injekciót, amitől olyan fáradt lettem, hogy majdnem elaludtam. Nyugtatót kaptam. Na, ezt megcsináltam. Gondoltam. Édesanyám csak a fejét fogta.

fél órával később kiengedtek. Végre... Mehettem az utamra. Aha. Hogyne. Csakhogy ezután egy újabb mentő várt rám, és megtudtam, hogy irány a pszichiátria. A mentős

szimpatikus volt, viszont beszélgetni nem nagyon tudtam, az a nyugtató úgy legyűrt, hogy menni alig bírtam. De boldognak éreztem magam, és felszabadultnak. Úgy éreztem megszabadultam az egy év óta engem keserítő gátlásaimtól , amit annak köszönhetek, hogy előző nap elmondtam valakinek valamit, amitől sokkal jobban éreztem magam. Ugyanis a bennem felgyülemlett sok dolgot nem mondhattam el (mustos belső kényszer angolul) senkinek, csak család tagoknak, mert biztos, hogy bolondnak néznének miatta. Hát, nem tudom melyik jobb. Az ,hogy tényleg szárnyas lényeket látok,(csak szimbolikusan) vagy az, hogy ironikusan túladagolom magam. Én mindkettőt elkövettem. Mikor megérkeztünk, egy nő várt rám.Kedves volt, meg minden. De aztán már nem volt az, ugyanis nem eresztett. (mint a 30y elsőre zene szövegben). Napokra be kellett feküdnöm. Találkozam tök jófej arcokkal, lányokkal és fiúkkal. Nem is értettem, hogyan kerültek ők is oda. Normálisak voltak. De voltak kevésbé normálisak is. Kifogtam magamnak barátnőmnek a legkeményebb és legrakoncátlanabb lányt.Szó szerint. Összepasszoltunk. Előbb távozhatott , mint én, de aztán jöttek mások. Az ápolók is viszonylag jófejek voltak, egészen addig, ameddig az orvosom kérésére nem adtak nekem további gyógyszereket, amiket az elején sunyin kiköpködtem a vécébe, ezért nem hatottak rám, és mint egy alvajáró, egész éjjel mászkáltam, ezért megemelték a dózisomat. Észre vették, hogy nem veszem be nekik , sem a meséjüket, sem a szép szemüket. A gyógyszer szemüket, ezért nem bántak velem már olyan csínnyán, duplázták, és mindig figyelték, hogy tényleg beszedem e. Most már nem kerülhettem el, ezért úgy kiütött, hogy egész napomat az ágyban nyomtam. Volt olyan is, hogy felakadt tőle a szemem, és azt hitték, epilepsziás rohamom van. Szaladtak velem vizsgálatra. Eszméletemnél voltam, félig. Lélegeztettek.De tudtam,hogy nincs rá szükség, rendben leszek. Mikor mindenki kiment a teremből, az egyik ápoló lekapta a melltartómat, és a lábamat emelgette, majd megvakarta magát. Gusztustalan volt. Szerencsére anyámék időben megérkeztek, így továbbra nem voltam egyedül vele.Nyomot hagyott bennem. Nyilván azt hitte, nem fogok rá később emlékezni, de ezt a képességemet nem tudja legyűrni egykönnyen semmi. Másnap megmondtam neki, hogy maga egy ... Mindenki előtt. Megfagyott a levegő. barátnőm volt a szemtanú, ő az ablakon át látott minket. más nem... Rajta kívül nem hitt nekem senki. megszoktam. (De nemsokkal később az ápoló felmondott azt hiszem, vagy kirúgták.)két hónapig bennt tartottak. Megállapították később, két hónap után,hogy nincs semmi bajom, és nem kell gyógyszereket sem szednem,csak ideiglenesen. A kórházban találkoztam sok szuicid szándékú gyerekkel , akikkel sokat beszélgettem, és észre vettem, hogy jóval jobban érzem magam velük, mint az osztálytársaimmal, vagy másokkal. Ők megértettek engem, és nem ítéltek el. Ők szívesen beszélgettek velem. Kedvesek voltak, és nagyon barátságosak. Bármit elmondhattam nekik. Sokat tanultam tőlük, és ők is tőlem.

Nem bántam meg azt a két hónapot. Persze voltak rossz dolgok benne, mint az előbb leírtak.

Ez alatt az idő alatt bölcsebb lettem , okosabb és tanultam a hibámból. Megtanultam, hogy senkit sem szabad elítélni. Még egy olyat sem, aki a pszichiátrán volt, mert kitudja, hogyan került be oda, és ki tudja, mi vezette őt oda, ahhoz a ponthoz, hogy véget vessen az életének. Így kellett lennie az egésznek. Szóval,ennyit a lázadásról.

Az előzőek közül voltam.

Lehet olvasó, hogy nem igazán érted ezt a dolgot, hogy miért olyan fontos nekem ez az egész, hogy ilyen hosszú szövegeket gyártsak egy idegen kérdése alá. De megvan rá az okom. Nem igazán merem ezt az egész sztorit nyilvánosságra hozni, de én megteszem. Megteszem, mert úgy érzem, ezt az alkalmat nem szalaszthatom el. Végülis mit veszthetek ezzel? Egy ismerősöm elolvassa, és kinevet? Kapok pár dislikeot vagy oltó kommentet. Ez a bajom, mindig is ez volt. Félek megmutatni magam, félek nyilvánosság előtt beszélni, félek az elutasító megjegyzésektől. Nem szeretnék szabálysértő lenni, ezért bele vezetem a bogozd ki dalszöveget, ugyanis van hozzá köze. Néhány dolog velem kapcsolatban: Szeretek rajzolni, szeretem a természetet, imádok zenét hallgatni, állatokkal foglalkozni. Ezek mellett nagyon csendes vagyok, de rengeteget tudnék beszélni. Szeretek olvasni, és szerintem magas a szellemi szintem, mert imádok gondolkozni is, és egyedül lenni. Néha szeretek angolul belecsepegtetni szavakat a fogalmazásomba(why not),érzékeny vagyok és nagyon jól tudok tanulni a hibáimból. Makacs vagyok, gyengének tűnő de tudok nagyon kemény is lenni, ha kihozzák belőlem, például úgy, ha megaláznak.És 17/L. Akkor hosszú story time következik.

Az egész akkor kezdődött, amikor egy osztálytársam kártyázni hívott bennünket farsangkor, a suliban.Régóta ismerem őt: mondhatni együtt növünk fel. Együtt jártunk oviba, együtt általánosba, együtt középbe, együtt táncoltunk bálon, együtt adtunk elő, együtt jártunk napközibe, együtt lettünk elsőáldozók, együtt jártunk szakköre, hittanra,(nem mondanám magunkat nagy templomba járósoknak, vagy nagy hívőknek, de...) és még sorolhatnám. Sok közös élményben volt részünk, és bár iskolán kívül alig találkoztunk, azért mégis, régen együtt bicikliztünk egy baráti társaságban, ilyenek. hogy ezeket miért írom le? Miért írtam le azokat, amiket eddig leírtam? Mert ez benne van a tervemben. Ez az osztálytársam egy fiú, akit Y nak nevezek. Soha, semmikor nem tekintettem rá barátnál vagy osztálytársamnál többre, és nem is fogok.

Szóval kártyázunk az asztalnál. Szemben egy másik fiú ül. x. Nézem. Olyan ismerősnek tűnik. Az oké, hogy egy suli, egy fedél... De ez nem olyan. Ez az érzés nagyon mélyről jött. Olyan dejavu érzés szerű,de mégsem. Furcsállottam...

Mikor befejeztük a játékot és kijöttünk a teremből már nem láttam többet. Később kiderült, hogy találkoztunk már, állomáson, és ugyanazon a településen. Ezért volt olyan ismerős. De várjunk. Egyszercsak eszembe jutott, hogy őt már kiskorában is láttam. Sokat kellett gondolkoznom, mire emlékezni kezdtem arra, hogy a templomban (11 év körül) találkoztunk már. És ott volt y is. Ministráltunk. Fehér, hosszú ruha, amit megunkra vettünk. Feladataink: Segíteni a papnak, csilingelni, megfogni a kelyhet stb. A sekrestye mellett álltunk, amikor megfogtuk egymás kezét. én, x, és y.Akkor, miközben imádkoztunk kívántam valamit. Rosszul lettem, mikor beugrott az egész kép, hogy hogyan is volt..Egyszer sem beszéltem x-el, csak néztem őt, és felfedeztem egy anyajegyet a nyakán, amit azóta szerintem leszedetett, ha nem tévedek. Nekem is van anyajegyem, csak nekem a nyakam másik oldalán.Na szóval. Amikor egymás kezét megfoguk, kívántam. És gondoltam milyen lenne már, ha mi így hárman egy helyre járnánk suliba, és mi így hárman mennénk az épület felé. Erre; én, x és y ugyanabban a sorrendbe, ahogyan megfogtuk egymás kezét, szépen lassan sétáltunk a suli felé. Én nem szóltam, ők beszélgettek, általános dolgokról. x arról beszélt,hogy futni szeretne. és még több dologról. De én csak csendben haladtam mellettük. Ekkor már tudtam, hogy megtörtént a templomi dolog. De ez előtt vagy után: szintén hárman sétálunk a suli felé. y a becenevén szólítja x-et. Ugyanabban a sorrendben haladunk tovább, és lépünk be a suli ajtaján.Szintén ismerős hangzású a becenév. mintha hallottam volna már régebben. és igen, hallottam. x a templom udvarában meglátott egy fekete bogarat, és megpróbálta eldönteni,milyen fajta. mi és a hittantanár társaságában. Nem, nem csak kitaláltam. Ebből arra következtettem, a fiú egy biosz határozó. A sekrestyében volt egy térkép is. Egy földrajz térkép, amiről eszembe jutott a biológia.

Elsőáldozásom napja. Kiengedett haj, fehér csuha. x a ministrálós, egy másik fiúval, akit nem ismertem. ajándékom elsőáldozásomra: egy aranykereszt. amikor megkaptam és előszőr megláttam, arra gondoltam hogy ezt okkal fogom hordani, ha majd hordom. Folytatom.