Mit tegyek, ha utálom magam?

Járok egy fiúval, akivel kölcsönösen nagyon szeretjük és tiszteljük egymást.

Ami a kapcsolat érzelmi és intellektuális oldalát illeti, mondhatni az idill jellemez bennünket. (Egyelőre... Biztos lesznek majd surlódások, de az elmúlt hónapokban elképesztően jól éreztük magunkat együtt.)

Ami viszont a dolog testi részét illeti...

Folyton attól félek, hogy nem felelek meg neki. Pedig erre amúgy semmi okom nincs. Mármint olyan értelemben nincs, hogy a barátom sokszor kezdeményez testi kontaktust, és kedves bókokat is szoktam tőle kapni, szóval gondolom, nem tart visszataszítónak.

De mégis...

Folyton zavarban vagyok, ha közeledik hozzám, és attól félek, hogy meglát rajtam valami olyan hibát, amit eddig nem vett észre.

Ne gondoljatok valami nagy testi hiányosságra... Lassan kinövök ebből a korból, de még előfordul egy-két pattanás rajtam, a melleim már-már nevetségesen kicsik (és aligha nőnek már), vékony vagyok, de nincs valami fitness alakom, és ha leülök, nagynak tűnik a hasam. (Még vagy ezer ilyen dolgot tudnák felsorolni, de remélem, értitek.)

Olyan rossz, hogy miközben élvezem a barátom közelségét, aközben másra sem tudok gondolni, csak hogy visszataszító vagyok számára, ami eleve visszás, hiszen akkor miért ölel át, miért csókol meg?

Tudom amúgy, hogy sem a leírás alapján, sem a valóságban nem igaz, hogy nagyon átlag alatti vagyok, de abban a világban, amelyikben a fiúk két kattintással tökéletes női testek százait csodálhatják meg, ott mégis hogyan lehetnék kívánatos?

Azt is tudom persze, hogy nekem kéne legyőzni ezt a hülye elégedetlenkedést, mert csak feszültséget generálok vele, és szabotálok egy amúgy jól működő kapcsolatot.

Nagyon szeretem a barátom, tetszik is nekem, vonzódom is hozzá, látok is jövőt a kapcsolatunkban, de félek, hogy emiatt a probléma miatt előbb-utóbb rosszra fordulnak a dolgok.

Tudtok ebben tanácsot adni? Mit tehetnék, hogy elfogadjam a testem? Én is érzem, hogy nem normális ez az egész állapot...

18/L