Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Randizás » Mit tegyek most?

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek most?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy volt egy másfél éves kapcsolatom (első szerelem) ami tavaly áprilisban ért véget. (Szexig csak a végéhez közeledve jutottunk el.) Közös megegyezés alapján váltunk szét, mert nem működött már a dolog. Azóta randiztam két lánnyal, egyikkel még rögtön május végén (háromszor) ám azt mondta, hogy frusztrálja, ha valaki megöleli és megpuszilja, és hogy túl rendes srác vagyok hozzá. Másikkal november környékén, minden remek volt, megbeszéltünk később egy másodikat is, de közbe jött valami fontos dolog, így arra kényszerültem, hogy lemondjam. Azóta nem beszéltem vele, és januárra összejött egy másik sráccal, akivel nemrég szakítottak. Én július elején felvettem vele a kapcsolatot (eleinte csak érdekelt mi van vele) de óvatosan kitapintottam, hogy nincs már barátja, így elhívtam egy találkozóra. Őszintén szólva, nagyon helyes csajszi, de kicsit mintha félnék, és mintha megtántorodtam volna, így, hogy lesz randi. Néha hiányzik az, hogy van valakim, néha meg teljesen jól meg vagyok magammal, és azzal, hogy nincs barátnőm...

Szerintetek menjek el így randira, aztán nézzem, hogyan alakul? Egyáltalán van olyan, akinek hasonló érzései voltak? 18F (A lány egy évvel fiatalabb)


2016. júl. 12. 20:48
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem menj el a randira 😄😉 majd meglátod hogy mi lesz 😄 veszteni nem fogsz vele semmi 😄 próba szerencse 😄
2016. júl. 12. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!