Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Normális hogy azért nem...

Normális hogy azért nem beszél már egy éve velem a lányom mert szóltam neki hogy kinevetteti magát?

Figyelt kérdés

10 éve van barátja.

A kapcsolat egy tini szintű, nevetséges vergődésnek indult egyetemista korukban, ráadásul a fiú még 2 évvel fiatalabb is. Egyik Debrecenben volt, másik Pesten, hetente járkáltak egymáshoz. Tini szintű dolgokon veszekedtek, semmi komolyság nem volt, de ő is már akkor ordítva, sírva közölte velem hogy igenis komoly kapcsolat. Ez így ment 4 évig alapból. 6 év kapcsolat után költöztek össze, szóval még akkor szerencsétlenkedtek 2 évet, amikor már egy városban éltek és lehetőségük lett volna albiba menni, dolgoztak.

Az összeköltözés után évekig nem kapott gyűrűt. Akkor már tudtam, hogy igazam volt végig és figyelmeztettem hogy ennek a fiúnak ő nem az élete szerelme, nem tiszteli és hiába állítja hogy házasságpárti, nem fogja elvenni mert akkor már megkérte volna. Azóta betöltötte a 30-at, én is és az apja is mondjuk neki hogy most már főleg nem fog működni mert neki már a gyerekvállalás is kockázatosabb évről évre innentől, a fiú meg simán összepasszol korban 20-25 közötti lányokkal szóval semmi oka vele tervezni, ez 20 évesen még működött de most már nem rendes, érett kapcsolat. Persze visítva bőgött és szemétnek nevezett.

Végül 8 év kapcsolat után megkérte a kezét. De esküvő még mindig nincs, pedig 2 éve eljegyezte már. Azt állítja, hogy majd jövőre, mert a sok egyéb kiadás miatt nincs több milliójuk esküvőre. Hiába mondom hogy ez csak kifogás, a fiú már simán elvehette volna szűk körben vagy akár 2 tanuval. De nem, ő nem olyan NŐ hogy kimaradjon neki a hercegnő pillanat és ne ünnepeljék meg tisztességesen és ez több millióba kerül. Én nem így neveltem, a pasi tömi ezzel a fejét, a lányom meg nem fogja fel hogy soha az életben nem lesz feleség.

Végül már nem áll szóba velem és azzal zárta le a dolgot, hogy az esküvőjére sem fog meghívni.



2023. ápr. 24. 15:06
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/127 anonim ***** válasza:
92%

A vélemény olyan, mint a fing. Mindenkinek van de senki sem kíváncsi a máséra.


A lányod felnőtt ember. Többet ártasz a kéretlenül elmondott véleményeddel mint ha hallgattál volna.

2023. ápr. 24. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/127 anonim ***** válasza:
4%

"de akkor is az ő élete, az ő döntŕseivel."


Nem a döntése a legnagyobb baj, hanem az, hogy hátat fordít a saját anyjának egy olyan fsz miatt, akinek kvára nem fontos annyira, hogy el is vegye!

2023. ápr. 24. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/127 anonim ***** válasza:
94%
Elmondtad egyszer a véleményedet, az oké, de hogy tíz éve ez a téma...
2023. ápr. 24. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/127 anonim ***** válasza:
6%

Kérdező!


A lányod nem azért nem áll veled szóba, mert szóltál neki, hanem azért, mert fáj neki az igazság..


És mindig a rossz hír hozóját szokás bántani a probléma megoldása helyett...

2023. ápr. 24. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/127 anonim ***** válasza:
93%
Oka van ha hátat fordít. Nincs szüksége a bacogatásra. Ezzel csak azt éri el hogy nem is fog vele beszélni.
2023. ápr. 24. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/127 anonim ***** válasza:
92%
Én sem hívnálak meg, te ezt a kapcsolatot gyakorlatilag 10 éve fúrod. Az egész leírásodból fröcsög a rosszindulat, semmi sem szól arról, hogy megpróbáltad valaha is elfogadni.
2023. ápr. 24. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/127 anonim ***** válasza:
87%
#31 Irónia, ugye?
2023. ápr. 24. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/127 anonim ***** válasza:
94%
El tudlak képzelni örömanyaként pittyegetve a lakodalmas asztalnál! :)
2023. ápr. 24. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/127 anonim ***** válasza:
5%

39: nem, teljesen komoly!


Inkább legyen fél év, de komoly, mint 20 év a langyos xarban...

2023. ápr. 24. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/127 anonim ***** válasza:
84%
Futás vissza lepontozni a 20. választ! Még mindig 100%! Hogy bírod ezt elnézni? :)
2023. ápr. 24. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!