Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Normális hogy azért nem...

Normális hogy azért nem beszél már egy éve velem a lányom mert szóltam neki hogy kinevetteti magát?

Figyelt kérdés

10 éve van barátja.

A kapcsolat egy tini szintű, nevetséges vergődésnek indult egyetemista korukban, ráadásul a fiú még 2 évvel fiatalabb is. Egyik Debrecenben volt, másik Pesten, hetente járkáltak egymáshoz. Tini szintű dolgokon veszekedtek, semmi komolyság nem volt, de ő is már akkor ordítva, sírva közölte velem hogy igenis komoly kapcsolat. Ez így ment 4 évig alapból. 6 év kapcsolat után költöztek össze, szóval még akkor szerencsétlenkedtek 2 évet, amikor már egy városban éltek és lehetőségük lett volna albiba menni, dolgoztak.

Az összeköltözés után évekig nem kapott gyűrűt. Akkor már tudtam, hogy igazam volt végig és figyelmeztettem hogy ennek a fiúnak ő nem az élete szerelme, nem tiszteli és hiába állítja hogy házasságpárti, nem fogja elvenni mert akkor már megkérte volna. Azóta betöltötte a 30-at, én is és az apja is mondjuk neki hogy most már főleg nem fog működni mert neki már a gyerekvállalás is kockázatosabb évről évre innentől, a fiú meg simán összepasszol korban 20-25 közötti lányokkal szóval semmi oka vele tervezni, ez 20 évesen még működött de most már nem rendes, érett kapcsolat. Persze visítva bőgött és szemétnek nevezett.

Végül 8 év kapcsolat után megkérte a kezét. De esküvő még mindig nincs, pedig 2 éve eljegyezte már. Azt állítja, hogy majd jövőre, mert a sok egyéb kiadás miatt nincs több milliójuk esküvőre. Hiába mondom hogy ez csak kifogás, a fiú már simán elvehette volna szűk körben vagy akár 2 tanuval. De nem, ő nem olyan NŐ hogy kimaradjon neki a hercegnő pillanat és ne ünnepeljék meg tisztességesen és ez több millióba kerül. Én nem így neveltem, a pasi tömi ezzel a fejét, a lányom meg nem fogja fel hogy soha az életben nem lesz feleség.

Végül már nem áll szóba velem és azzal zárta le a dolgot, hogy az esküvőjére sem fog meghívni.



2023. ápr. 24. 15:06
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/127 A kérdező kommentje:
Én a fiún soha az életben nem láttam szerelmet a lányom iránt, sose nézett rá szeretettel, sose szólalt meg a családi ebédeken ha nem kérdeztük, soha nem fogta a combját, kezét mikor ültek a kanapén itt nálunk. Mintha nem is lennének egy pár.
2023. ápr. 24. 15:43
 42/127 anonim ***** válasza:
93%
De legalább azt elintézted, hogy nem kell nézegetned ahogy még a combját sem fogja meg.
2023. ápr. 24. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/127 anonim ***** válasza:
92%
Örülök hogy nem ilyen anyám van mint te
2023. ápr. 24. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/127 anonim ***** válasza:
93%
Ha meg előtted nyalná-falná, az lenne a gond. Udvarias. És hagy téged szóhoz jutni, mert gondolom, neked meg be nem áll a szád, mint jó anyóshoz illik. Ráadásul szerintem 10 év alatt lejött neki, mennyire becsülöd, magyarul semennyire. Neked, ha a feje tetejére áll a srác, akkor se felelne meg, és ezt ő is tudja. Már nem is akar neked megfelelni.
2023. ápr. 24. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/127 anonim ***** válasza:
95%
43, nalatok én se beszélgetnék sokat.
2023. ápr. 24. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/127 A kérdező kommentje:
Most én vagyok a szemét, mert nem akarom azt támogatni hogy a lányomat felültessék és barátság extrákkal kapcsolatban éljen le az életét?
2023. ápr. 24. 15:48
 47/127 anonim ***** válasza:
88%

"Inkább legyen fél év, de komoly, mint 20 év a langyos xarban..."

Nem akarom elhinni, hogy valaki ezt halál komolyan gondolja. Beszélj a magad nevében, számomra ezerszer inkább 20 év BOLDOG kapcsolat (nem a házasságtól lesz egy kapcsolat boldog és nem is a hiánya miatt lesz langyos szar), semmint eszetlenül néhány hónap múlva házasság, aztán fél év-1-2- év múlva válás. Kellene a francnak ez. 2023 van, haladni kéne a korral, már nagyon nem azt a világot éljük, ahol akár az életünk árán is férjhez kellett menni, máskülönben micsoda szégyen... 🤦🏻‍♀️

2023. ápr. 24. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/127 anonim ***** válasza:
91%
Melyik részét nem érted pontosan annak, hogy SEMMI KÖZÖD a lányod magánéletéhez?! 10 éve vannak együtt nyilvánvalóan nem viccből, hanem mert szeretik egymást! És ez a lényeg, hogy szeressék, tiszteljék, becsüljék egymást. Ehhez nem kell házasság. És ne keverd a szezont a fazonnal, a lányod PÁRKAPCSOLATBAN él, nem barátság extrákkal, de ha így lenne sem lenne hozzá a világon semmi, de semmi közöd.
2023. ápr. 24. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/127 anonim ***** válasza:
89%
Igen, te vagy a szemét. Azért, mert lekezelő módon leírod a gyereked kapcsolatát, életét, gyakorlatilag mindent vele kapcsolatban. És ezt jó bunkó módon 10 év folyamatos cseszegetésével tudatod vele, meg most már a gyakori népének is szépen leírtad őt is meg a párját is. Tipikusan az a fajta nárcisztikus anya vagy, aki a saját értékrendjét, vágyait erölteti rá a gyerekére, nem fogadva el, hogy nemcsak a te szent és sérthetetlen világnézeted létezik a világon, és ha a gyerekednek csak 0.1%ban külömbözik a véleménye a tiedtől bármiben is akkor jön az érzelmi zsarolás, sértegetés, csenddel zsarolás, falunak a saját gyerekedet tirpák paraszt módon kibeszélés meg mártírkodás, hogy jaaaaj pedig én nem így neveltem, mindent feláldoztam érte, tralalalala. Az ilyen embernek nem való gyerek, pedig hányan vagytok, sajnos. Hány embernek teszitek tönkre az önértékelését, életét...
2023. ápr. 24. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/127 anonim ***** válasza:
91%
Miért akarsz mindenáron döntéseket hozni a lányod életében? Mert a tanácsodat nem kérte, amin mondjuk cseppet sem csodálkozom. Tényleg nem esik le, milyen anya vagy? B.asszus, ez már a mi anyáinktól is gáz volt, nem hogy manapság. Ne a "tanácsadással" verd el az idődet, olvass, tájékozódj, ne ragadj le öreganyáink korában. Nem tanácsot adsz, okoskodsz. Okoskodnál. De a lányod nagyon helyesen már nem tűri el.
2023. ápr. 24. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!