Rossz anya vagyok, a legrosszabb. Gyűlölöm magam azért amilyen vagyok. Mit csináljak h jó anya legyek?

Nekem ez nem úgy tűnik, mint egy egyszerű türelmetlenség, amin általában mindenki átesik időnként. Itt sem tudod magad kontrollálni. Lehet, hogy ez az életed több területén is jelentkezik, nem csak a gyerekkel kapcsolatban?

Írták már páran a pszichológust, én is ezt javaslom. És szerintem semmi ciki vagy fura nincs abban, ha valaki szakember segítségét kéri. Járt már pár ismerősöm pszichológushoz és segített is nekik a problémájukban.

Egy másfél éves kisgyerek a dackorszakba lép. Nem fogad szót, nem teljesíti a kérést, nem cselekszik engedelmesen és örömmel, mint eddig, hanem a saját szárnyait bontogatja. Feszegeti a határait. Ha nem tenné, akkor nem fejlődne egészségesen. Egy ilyen helyzetre a szülő többféleképpen reagálhat: engedelmességre, örökös megadásra is nevelheti a gyerekét, de dönthet úgy is, hogy mindent ráhagy és nem szab korlátokat, illetve úgy is, hogy az ésszerű, a gyerek pillanatnyi és későbbi érdekeit szem előtt tartva bizonyos dolgokat tilt, bizonyosakat pedig enged. Én a harmadik út pártján állok, de dönthetsz belátásod szerint te is. Csak annyit javasolnék, hogy ne akarj szervilis anyámasszonykatonáját nevelni, mert ezzel lehet, hogy most a magad kényelmét egyengetnéd, de később egy sérült, magában bizonytalan, döntésképtelen és félszeg emberré tennéd a gyermekedet.

Próbáld meg átgondolni, vajon tényleg, a nap 24 órájában olyan fontos-e, hogy minden élére állítva legyen a helyén. Hogy nem fér-e bele néha egy kis rumli, amit aztán együtt, játékként rendezhetnétek el. Hogy egyáltalán van-e értelme folyton-folyvást csak pakolni, meg pakolni utána, ha neki játék az, hogy összekuszáljon mindent. Lehet, hogy elég lenne naponta kétszer, fektetések előtt elpakolni, és a rendet ilyenkor valóban a saját szintjén elvárni tőle.

Mennyit beszélsz hozzá? Mindent meg is nevezel, amit csináltok? Ha ennyire mozgékony, akkor nem lenne érdemes játszótérre, vagy a hideg beálltával néha-néha játszóházba menni vele? Gyerektársasága van a kicsinek? Egy ilyen baba-mama helyen két legyet üthetnél egy csapásra: a kisfiú is kiszaladgálhatná magát és te is "sorstársak" között lennél. Nem zártad be magatokat a lakásba? Nem rejtegeted a problémádat?

Tudod, vannak helyzetek, amikor jó lehet az, ha az apuka marad otthon egy kisgyerekkel. Nálatok viszont, ha ez így lenne, akkor nem a probléma megoldására tennél kísérletet, hanem kudarcként elkönyvelve azt kimenekülnél belőle, miközben elmenne melletted az élet és a bájos kisgyerekkor, ami soha nem élvezhető újra. Szerintem nem menekülőre kellene fognod, hanem a saját magad megismerése mellett - mert ez nagyon fontos - le kellene küzdened a benned lévő indulatokat. Ez most egy krízishelyzet, amelyet úgy kell megoldani, hogy senki se legyen a vesztese, hanem lehetőleg mindenki személyében és családi viszonyait tekintve is gazdagabban kerüljön ki belőle.

Azzal pedig, hogy felismerted a bajt, és segítséget kezdtél keresni, szerintem máris jó úton jársz. :)

Na máris kezdenek kiderülni a problémák . . .

Lehet, hogy a gyerekkorodban történtek is közre játszanak ebben.

Az sem segít, hogy senkivel sem tudsz beszélgetni. Nincsenek a környéken kismamák, anyukák, akikkel találkozhatnál? Egy parkban biztosan vannak mások is, akikkel megismerkedhetsz. Vagy valamilyen közösségi ház?

Na látod, akkor itt a baj! Itt az ideje, hogy gyökeret eresszél. Tessék barátkozni, gyerekes anyukák társaságát keresni, programokat szervezni, kimozdulni, ÉLNI!!!

Egy kisgyerek mellett nem arról szól az élet, hogy megszűnünk önmagunk lenni! Szerintem neked is, és a kisfiadnak is ingerszegény már az otthoni környezet. Minden zegét-zugát ismeri már a lakásnak, így számára más már nem marad, mint pakolni, pakolni és pakolni. Hidd el, a játszóházban pakolhat nyugodtan, a fene se bánja! És kit érdekel, hogy a játszóteret is felszántja? :) Elég, ha a délutáni alvásra hazaviszed. Ha jól kifárad, alszik, amíg te pihensz. Aztán délután egy könnyű séta a boltba, este meg már jön haza apa. És elment a nap. Nincs vita, veszekedés, kiabálás, és nincs unalom. Csak öröm. Sok-sok öröm. Így lesznek majd barátok is, mert más anyuka is kimozdul, akikkel össze lehet járni, és ilyenkor vidáman röpül az idő.

Tessék kinyílni!!!

Jaj, most látom, hogy nincs annyi lehetőség, mint gondoltam. Akkor venni kell egy kis kotlókergetőt, egy kis autót, és úgy menni. És menni. Szélnek-világnak menni.

A te problémádat szerintem az okozza, hogy tökéletesen magadra maradtál emberként, nőként és anyaként is. Ezen a helyzeten változtass, amennyire lehet, és oldódni fog a türelmetlenséged is, meglásd.