Mi az élet értelme?

"A csüggedés a halál előszobája."

— Vulpes „Scepticus” Optimus Prætor (Róka Béla)

alias Fető Pí Sándor

Ez a filozofikusra sikeredett — és annak is szánt — idézet, abban a pillanatban ugrott elém a fejemből, amikor megláttam a 64-es (feltehetően a korábbi 57-es)

csüggeteg megjegyzését... Ugye, MÁR EZÉRT IS megérte várakozni!

A lényeg: a várva várt választ MÉG A MAI NAPON (2013. október 7-én) beplántálom ide, ha törik, ha szakad! Már 5 nappal ezelőtt elkezdtem összekalapálni, de 3 napja hozzá sem tudtam jutni a folytatásához (magánügyi-fogyi dógok); ám amit ígértem, azt igyekszem most be is tartani!

Úgyhogy: TÜRELEM: 64-es!

VANNAK BIZONYOS ÁLMOK… I.

avagy

Válasz(ok) a 61-eshez (korábban 57-es) — és talán mások felé is

Aki megélt már néhány évtizedet (legalább 30 évet), az biztosan átélt már olyan álmokat, amelyek MEGMAGYARÁZHATATLANOK! Vagy legalább is nincsen rájuk direkt, közvetlen magyarázat. Vannak közöttük úgynevezett ARCHETIPIKUS — talán már az emberi faj ősmúltjától létező (a kollektív ősemlékezetből felidéződő?), vagyis valamiféle ősélményt (rémséget vagy éppenséggel csodálatos képességet megjelenítő) — álmok, valamint vannak NEW STORY (új történet) jellegű, illetve NIGHTMARE (rémálom) álmok, tehát olyanok, amelyek valamilyen valószerűen újdonatúj és érdekes, vagy éppenséggel rémségesen valószerű (valószerűen rémséges), de legfőként: A NAPI TÖRTÉNÉSEK ELŐZMÉNYE NÉLKÜLI történetbe helyeznek bennünket, és vannak EXCENTRIKUS (furcsa és szokatlan) TESTHELYZETre ébresztő (kéretik ezt most NEM FÉLREÉRTENI!) álmok.

Mikre gondolok?

Nézzük sorjában:

1.: Archetipikus álmok:

1.1.: álom közbeni LEVITÁCIÓ, másként: (segédeszköz nélküli) szabadlebegés (szárnyak nélküli repülés) álomban, amikor azt álmodod, hogy szabadon lebegsz vagy repülsz a térben, akár a madár, és ebben NEM GÁTOL SEMMI SEM! Egyes vélemények szerint ez az emberiség őstörténete kezdetének ködébe vesző időktől létező, „klasszikus” álomélmény, melyet az életük során gyakrabban álmodó emberek többsége időszakonként máig, többször is átél. Az élettani jelenségeket (így az álomjelenségeket is) behatóan kutatók jelentős képviselőinek véleménye szerint a levitációs álom voltaképpen az ágakon el-el bóbiskoló és álmában lezuhanó („szabadon eső”), illetve a liánokon egyik fáról a másikra átlendülő, de az ugrást időnként elvétő — a szárnyaikkal jóval könnyedebb és biztonságosabb helyváltoztatásra képes madarak röptét irigykedve csodáló — „majomősök” tapasztalásainak az emberutódokba plántálódott, „átnemesült”, és ilyenformán a kollektív emlékezetbe vésődött álom-„történés”. Ennek az álomfajtának van bajmentes, illetve katasztrófába torkolló változata is (pl.: lélek-felemelő repülés sziklák felett, vagy éppen: lezuhanás egy áramelosztó telep kellős közepébe, egyenesen a nagyfeszültségű vezetékek közé!), mely álmokat magam több alkalommal is átéltem már (a kellemesebb változatot alig 2 hónapja is, míg a balvégzetűt már legalább 10 éve nem, és ez külön megérne egy elemzést, ugyanis az utóbbi 14 évben zajlott életem legdögletesebb időszaka!, többek között például: egy csaknem 20 éven át tartó, szerelem-szeretet párkapcsolat megszűnése, aztán munkanélküliség, majd aztán átveretés és megaláztatás egy munkahelyi „liezonban”, miután beleszerelmesedtem a saját főnökasszonyomba!…, ezt követően újabb tartós állástalanság, végezetül Édesanyám elvesztése, majd rá 4 nappal a lábaim leforrázása következett, 25 liter forró vízzel, hogy csak a „legnevesebbeket” említsem…).

Visszatérve a levitációs álom jó vagy rossz kimenetelére. Ebben az az érdekes, hogy az — a saját tapasztalatom szerint — NAGY MÉRTÉKBEN FÜGGETLEN AZ AKTUÁLIS LELKIÁLLAPOTTÓL! (Lásd feljebb!) És ez a tapasztalat pedig, szerény véleményem szerint már eleve MEGKÉRDŐJELEZI az „álomfejtők” (a tudósok, és a laikusok) véleményét!… Mert, amint fentebb már utaltam rá, alig 2 hónapja álmodtam ismét a repülést — méghozzá A KELLEMES VÁLTOZATOT! —, holott csak a napokban lesz 1 hónapja, hogy ismét van állásom! Az azonban tagadhatatlan, hogy az én éveken át hosszabb-rövidebb időközönként „újrajátszott” — a hivatásos „álom-fürkészők” szerint talán szokványosnak minősíthető — levitációs álmom „szüzséje” korábban sokáig csaknem változatlan maradt: lenyűgöző szépségű magashegyi táj felett lebegtem szárnyak nélkül a verőfényes égen, de valahányszor irányt akartam váltani, mindig nagyon nehéz dolgom volt, túlságosan sok idő telt el a fordulási szándék és a végrehajtás között; mintha valami fékezte, visszafogta, gátolta volna az irányváltás kivitelezését. És a végkifejlet is sokáig ijesztően végzetesen alakult. Teljesen váratlanul és minden átmenet nélkül éjszakába forduló sötétség vett körül; villám cikk-cakkos, rohanó felhőkkel körülölelő viharos éjszaka, s rohamosan veszíteni kezdtem a magasságomból, azután beúszott a képbe a fentebb mondott villany-telep vagy transzformátor-állomás: nagyfeszültségű vezeték tartó konzolokkal, oszlopokkal, közöttük keresztbe-kacsba húzódó légkábel rengeteggel, és bármennyire is igyekezetem elkerülni a veszélyt, már nem voltam képes változtatni a dolgok menetén, egyre csak zuhantam, zuhantam, egyenest a „sűrűje” felé, mígnem egy belső önvédelmi mechanizmus kegyelmi hatására (talán, hogy ne kelljen átélnem a saját szörnyűséges katasztrófámat?) a végső pillanat előtt felriadtam a rémálommá lett „filmből”... Évekkel később aztán ugyanebben az alaphelyzetű álmomban már viszonylag könnyebben tudtam manőverezni, és már a panorámát is tudtam élvezni, de a leszállásig — a villanytelepet elkerülő sima leszállásig — csak két vagy három alkalommal jutottam el; a többi esetben valahogy mindig félbeszakadt a „film”. De mondom: a katasztrófás változatot már legalább tíz éve nem álmodtam. Manapság pedig — de a jelen idő előtt még életem legpusztítóbb szakaszában is! — már gond nélkül repültem s repülök — legalább is álmomban!...

A saját magam sok évvel ezelőtti, baljós kimenetelű levitációs álom-sztorijait persze — kissé ellentmondva a kezdeti megmagyarázhatatlanság állításomnak —, azért még viszonylag könnyedén meg tudom fejteni, annyira egyértelmű a magyarázat; nem kell ahhoz sem álmoskönyv, sem pedig pszichológus; mert nem jelenthetett az mást, mint a kibontakozni kész önkifejezési, felemelkedési vágyamat fenyegető — a látszólagos „jóllakott napközis” attitűdöm ellenére létező belső bizonytalanságomból, kiegyensúlyozatlanságomból, biztonságérzet hiányomból adódó — félelmeim eluralkodásának leképeződését. De a bizonytalanságaim időszaka — a személyes tragédiáim és az azokból következő lehangolt lelki állapotom ellenére — sok éve, VÉGÉRVÉNYESEN ELMÚLT!

1.2.: GÁTOLT FUTÁS (menekülés közben) valami (leginkább vadállat), vagy valaki elől, miközben érzed, hogy VALAMI MINDUNTALAN GÁTOL a hatásos elinalásban!... Mintha valami pillanatonként befékezne! (Lásd a levitációnál is!) Ez utóbbira például, inkább „ráhúzható” az 1.1. alatti — talán nem is annyira az ősködökbe vesző… — emberi tapasztalások átlényegülése, ugyanis ifjú koromban VALÓSÁGOSAN IS megtapasztaltam már, hogy AMENNYIRE CSAK BÍRTAM, FUTOTTAM (valakik elől), ám megbotlottam, sőt el is buktam, és emiatt majdhogynem elkapattam üldözőim által! De bizony az is megtörtént már velem — éspedig valóságosan —, hogy megbotlottam, elbuktam, és EL IS KAPTAK! És ERRE az esetre bizony, nem is szívesen emlékezem vissza, mert IGEN CSÚNYÁN végződött…

2.: Új történet álmok:

Nekem például volt már egy-két olyan — csak egy-egy alkalommal „színre kerülő” — álmom, amelyekkel egészen egyszerűen nem tudtam és máig sem tudok mit kezdeni!

Az egyik ezek közül látszólag úgy indult, akár a „hagyományos” levitációs álom, csakhogy volt két lényeges különbség: egyrészt TUDTAM, hogy a térség, ami felett lebegek, NEM LEHET FÖLDI, olyannyira más: még az arizonai Monument Valley fenséges döbbenetű tanú-hegyeinek látványánál, vagy Kelet-Jordánia és Észak-Szaúd-Arábia vörös homokkő alakzatainak panorámájánál is vadabb szépségű és kietlenebb; leginkább a Mars legendás helyeihez hasonlatos bűvölettel hatott rám, ám az mégsem a hadisten bolygója volt, mert — noha két-háromszáz méter magasan, madártávlatot ölelve tekinthettem körbe — nem érzékeltem görbületet a horizonton; a planéta tehát hatalmas volt! Még a Terránál is jóval nagyobb. Csak sejteni lehetett, hogy mérete inkább a Jupiteréhez állhat közelebb. A másik jelentős eltérés az volt a korábbi „lebegős” álmokhoz képest, hogy úgy tűnt, mintha valamiféle rendkívül tágas, panoráma-ablakos repülő-szerkezetben ülnék, amit még irányítanom sem kell, mert az teljesen automatikusan halad. És — annak ellenére, hogy a gravitációnak legalábbis zavaró mértékű erővel kellett volna „hatnia” a tudatomra —, nem éreztem a megszokott földi nehézkedésnél nagyobb (a felszín felé hatóan a testemet feltétlenül az ülésbe préselő) nyomást, pedig annak mindenképpen nyomasztó erejűnek kellett volna lennie! Ám nyoma sem volt „kényelmetlenség” érzetnek. Nyílegyenesen száguldottam előre az álmomban egy — a valahai aktív vulkánok gőzeinek kicsapódását talán már milliárd évek óta nélkülöző — abszolút por- és kősivatag felett. Néhány álombeli másodperc múltán aztán hirtelen megváltozott a kép: a Földön-TÚLI látványosságú meredélyek és szakadékok özöne eltűnt, s a kiemelkedéseket most már alig-alig mutató, egységesen vörös színű tájból előrajzolódott egy kolosszális méretű, gyárszerű épület-együttes. Talán 10-15 kilométernyi szélességben, vagy még annál is szétterülőbben terpeszkedett a bolygó felszínén.

3.: Rémálmok:

Ezek teljesen egyéniek lehetnek. Lehetnek vissza-vissza térőek, és olyanok is, amelyek csak egyszer, esetleg kétszer kerülnek „vetítésre” az agy „mozi-palotájában”.

Nekem sok évvel ezelőtt volt is két, eléggé „különös” — szinte KÉZZELFOGHATÓAN PLASZTIKUS, és LETAGLÓZÓAN VALÓSZERŰ, vagy inkább: RIASZTÓAN VALÓSÁGOS és LÁTOMÁSOS — álmom. 2003.09.04-én dél körül (már csak félálomban voltam) ébredtem ebből a — még Bunuel és Dali hirhedt „összedolgozásából” létrejött szürrealista film-őrületeinél is döbbenetesebb — rémálomból. Az álom elejére sajnos nem emlékszem, pedig jó lenne, mert még hangsúlyosabb lehetne az ellentmondás a „sztori” eleje és vége között; abban ugyanis biztos vagyok, hogy az álom kezdetén még semmiféle utalás nem volt a végkifejlet rémségére, ami olyannyira váratlanul lett nyilvánvalóvá, hogy teljesen megdöbbentem a dologtól! Az egész nagyon filmszerű volt, még az eddig megszokott filmszerű álmaimnál is erőteljesebben az. És mindezt még fokozta a „csavar”, az, hogy a végkifejlet ténylegesen is egy moziban kulminálódott!

Valami olyasmi volt (már az álom közepe felé), hogy szaladtam a moziba (sajnos nem tudom, miféle indíttatásból kifolyólag és honnan), hogy bejussak, de nem volt jegyem, csak belopóztam a nézőtérre (ami mai napság szinte képtelenség). A tényszerűséghez tartozik, hogy előző este és éjszaka csavarogtam, lófráltam a városban, mert az évek óta stagnáló, zűrös élethelyzetem miatt újból (már sokadszor) olyanféle ingerenciám, hangulatom volt, hogy „megkopasztok” valakit... járkáltam tehát a városban, többek között a Teréz körúton is, és egy háztömbnyire a Blaha Lujza tértől, a Körutat keresztező Dohány utcánál elhaladtam a néhai Híradó, későbbi Horizont néven ismert — ma már nem létező — mozinak egykor otthont adó, átalakítás alatt álló saroképület mellett. Vele átellenben, a Körút túloldalán volt valamikor egy még korábban halálra ítélt, híres-hirhedt „filmiszínház”, a Bástya. (Abban az épületben ma egy bank működik.) Ez a két, egymással szemben lévő „szomszédvár” volt valaha Budapest talán két leglátogatottabb mozija. Ma már mindkettő csak emlék... Ahogy elhagytam e két épület vonalát, eszembe ötlöttek azok az idők (egek, talán 25-30 éve is van már!), amikor még kamasz, nagykamasz koromban szinte hetente jártam, jártunk (vagy inkább beosontunk) egy akkori „haverral” valamelyik (vagy mindkét) kinematográfba. Igen, többnyire csak belógtunk, ha tudtunk... Szóval minden valószínűség szerint az előző éjszakai belvárosi séta „lenyomata” volt ez az álom, de hogy ennyire rémséges legyen?...

Ültem a nézőtéren; a közvetlenül előttem lévő sorban egy nálam magasabb alak ült, így a feje egy kissé „belógott” a látóterembe. A vásznon valamiféle kórterem volt látható, fehér falak, fehér köpenyes alakok a háttérben. Túlságosan fehér volt minden! A kép közepén, az előterében egy átlagos kinézetű nő állt a nézőkkel szemben, szintén fehér köpenyben volt. Bárgyún mosolygott. Közvetlenül mögötte mozgott valaki, de a feje nem látszott, így nem lehetett kivenni, hogy nő vagy férfi-e az illető? A bárgyú mosolyú nő mellett — az én nézőpontomból baloldalt —, nekem háttal ugyancsak állt valaki (valószínűleg egy nő), de annak is csak a karmozgását láttam, mert az előttem ülő pali nagyrészt eltakarta előlem a testét. Úgy tűnt azonban, mintha a bárgyú mosolyú jobb karjánál matatott volna valamit. Egyszer csak a bárgyú mosolyú jobb oldala mellett (nekem baloldalt) megjelent egy oldalra kihajoló, abszurd módon eltúlzott grimaszú, hihetetlenül csúf női fej; nyelve kilógott eltátott szájából, s láthatólag mintha összpontosított volna valamire, de hogy mire, azt még néhány pillanatig még nem láthattam az előző sorban ülő néző zavaró sziluettje miatt. De aztán mégiscsak megláttam!... (Bár ne láttam volna!...) Hirtelen világossá lett számomra a jelenet mibenléte. A következő pillanatban ugyanis a bárgyú arcú mögött álló őrült grimaszú nő mintha erőteljes fűrészelő mozdulatokat tett volna (az előttem ülő ember fejétől még mindig nem tudtam tisztán kivenni az egész történést), aztán a bárgyú mosolyú jobb válla magasságában vér fröccsent annak köpenyére, egy újabb néhány pillanattal később pedig a vásznon nekem háttal álló nő — kezében a bárgyú mosolyú VÁLLBÓL LEFŰRÉSZELT KARJÁVAL — bal felé kivonult a képből!... Amint rádöbbentem, hogy mit is látok, fel is ébredtem, de azonnal megfogalmazódott bennem: ez maga volt a pokol! A pokol tehát (a hagyományos közfelfogással ellentétben) nem tűzvörös, mint a legtöbben képzelik, hanem MAKULÁTLANUL TISZTA, angyalian hófehér! Ja, és tűznek meg kondérnak, vagy ilyesminek, amiben a bűnösök főnének, nyoma sem volt...

3.: Fura vagy furcsa és szokatlan testhelyzetre ébresztő álmok:

És hogy mindez hogyan kapcsolódik a FŐTÉMÁHOZ, vagyis az Életnek (nem az életnek, mint az anyag egy létezési formájának!) az értelméhez? Nos, majd Innen (a 3. ponttól) folytatom — talán holnap!

Üdv Mindenkinek!

Holnap, vagyis 2013. okt. 9-én, 3:30-kor van ébresztőm, máskülönben nem érek be rendben a munkahelyemre. A meló után pedig egy volt iskolatársnőmnek segítek, télire fát vágni. Ezért kérek még 2 nap türelmet a 67-es számmal megkezdett jegyzetem folytatásával kapcsolatban! (Már azoktól, akit érdekel is a dolog, vagyis az, miként is fogom azt KAPCSOLATBA HOZNI a főtémával!...)

Üdv!

VANNAK BIZONYOS ÁLMOK II.

Akkor tehát folytatom az október 7-én félbehagyott kommentemet - éspedig a 3. ponttal, valamint azt is leírom, mi módon is lehetséges kapcsolatba hozni az ott és itt leírtakat a FŐ kérdéssel?! Tehát.

3.: Fura vagy furcsa és szokatlan testhelyzetre ébresztő álmok:

Ezek is teljesen egyéniek lehetnek. Ami azonban velem „történik”, vagyis az a fajta (álomból?) ébredés, ill. testhelyzet, ami nálam nem túl gyakran (az elmúlt 20-25 évben, nagyjából úgy 6-8 hónaponként) változatlanul előfordul, az a MÚMIAPÓZ…: vagyis arra ébredek, hogy hátamon fekve, karjaimat a felső testemen, mellmagasságban keresztbe téve „találom” magam... (Nem röhögni!... Na jó, azért egy kis kuncogásban még én is benne vagyok…) Az a legfurcsább a dologban, hogy én nem emlékszem egyetlen olyan alkalomra sem, amikor ezt a testhelyzetre ébredést bármiféle álom megelőzte volna! Ez persze, nem jelenti azt, hogy egyszer s mindenkorra kijelenthető lenne: semmiféle álom nem előzte azt meg. Tudva lévő, hogy álomkutató szakemberek (orvosok) célzottan specifikus enkefalogrammiás vizsgálatokkal tételesen bebizonyították, hogy MINDEN MAGASABB RENDŰ GERINCES ÉLŐLÉNY (így az ember is) ÁLMODIK bizonyos időnként, ha tud erről, ha nem! Ez az ismeret persze, nem azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor alszunk, feltétlenül álmodunk is, mindössze csak azt „mondja”, hogy még ha nem is emlékezünk ébredéskor valamiféle álomélményre, attól az még az alvásunknak egy bizonyos szakaszában létrejöhetett! És persze, az is lehetséges, hogy valaki több, egymást követő alvás alatt sem álmodik semmit sem, de olyan NINCS, hogy ha valaki megélt már legalább 5 évet, akkor azon idő alatt ne álmodott volna soha, egyetlen percet sem!

És most jöjjön a FŐ KÉRDÉSSEL VALÓ KAPCSOLATBA HOZÁS!

Mint arra az általam, itt feltett kérdés kapcsán több kommentemben is utaltam: ÉN NEM HISZEK EGY MINDENEK FELETT ÁLLÓ ENTITÁS — egy (vagy több…) isten — LÉTEZÉSÉBEN! Hivatalosan református vallású vagyok (még bérmálkoztam is, 14 éves koromban), ám TÚLSÁGOSAN IS RACIONÁLIS, ÉSZ-ÉRVEKEN ALAPULÓ GONDOLKODÁSÚ VAGYOK ahhoz, hogy istenhívő legyek!...

Ami azonban a 67-es és a jelenlegi kommentemben hivatkozott, „bizonyos álmok”-at illeti, nos azok jelentős része valóban elgondolkodtató!... A 6-os számmal regisztrált kommentemben utaltam már Murguly György könyvére, a: „Az idő nem múlik — Albert Einstein speciális relativitáselméletének cáfolata” című kötetre. Ő ugyan „istenes” ember — a szónak legalább is abban az értelmében, ami valamiféle istenhitre enged következtetni részéről —, ám érdekes módon az, amit a világmindenségünk mibenlétéről, mi több: a VÉGTELEN ENERGIATÉR mibenlétéről — mint ama entitásról, mely Murguly szerint a mi világegyetemünket egy fázisátalakulás nyomán (ha igaz) 15-20 milliárd évvel ezelőtt „megszülte” (s eónonként ismét-és–ismét meg is szüli) — vall, az éppenséggel azt a felvetést erősíti, hogy — ahogyan azt Stephen Hawking is vallja hason-című könyvében —: NEM VOLT SZÜKSÉG ISTENRE!

Mégis, mire akarok akkor kilyukadni?

Nos, ha Murgulynak igaza van, akkor a jelenleg hivatalos konform állásponttal szemben (amit tanult kozmológusok tartanak), miszerint: a saját, jelenlegi világegyetemünk születése előtti időről semmiféle információ nem juthatott át az újszülött (a feltevések szerint egy ú.n. ősrobbanásban keletkező) univerzumba; szóval ha Murguly elmélete a helyes, akkor IGEN IS LEHETSÉGES valamiféle információ-csere a valamikori és az „újszülött” világegyetemek között!

Egyelőre ennyi!

Ha jár még erre a vonalra (erre a honlap-szegmensre) valaki, akkor várom a reagálását!

Üdv!