Miért vállalnak az emberek beteg gyereket?

Nekem és a páromnak is mindig az volt az álláspontunk, hogy ha kiderül a babánkról, hogy beteg, akkor elvetetjük és próbálkozunk tovább remélve, hogy a következő egészséges lesz.

Tegnap hazafele a vonaton (3 óra) 2 beteg gyerekes szülővel utaztam egy vagonban.

Az anyukával egy kislány utazott, aki nyugodt volt, nem úgy tűnt, hogy túl sok probléma lenne vele, de az anyukának annyira végtelenül meggyötört arca volt.. A kislány egyébként vak volt, emellett még biztosan volt valami problémája, látszott rajta.

A másik szülő, egy apuka, 2 gyerekkel volt. Az idősebb Down kóros volt. A kisfiú gyakorlatilag az egész utat végig üvöltötte, sikongatott, a fiatalabb kis srác pedig nagyon kereste az apja figyelmét, folyamatosan pörgött, ugrált, látszódott, hogy figyelemre vágyik.

Az apuka egyébként nagyon türelmes volt, igyekezett odafigyelni a kisebbre is, tényleg nagyon gondoskodónak tűnt, én viszont már alig vártam, hogy leszállhassak a vonatról.

Engem ez az egész csak megerősített abban, hogy soha ne vállaljak beteg gyereket.

Nyilván ha már megszületett és történik vele valami, az más szitu, de ha a terhesség alatt kiderül, hogy beteg és van lehetőségem dönteni a sorsáról (és a saját sorsunkról), akkor egy percig nem gondolkoznék a megoldáson.

És ezt látva nem értem, hogy az emberek miért vállalnak beteg gyereket, ha tehetnének ellene.

Hozzáteszem, hogy láttam már több Down szindrómás gyereket, láttam jó példát is, de sokkal kevesebb van jó példára, mint rosszra.