Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Milyen fajtát javasolnátok nekem?

Milyen fajtát javasolnátok nekem?

Figyelt kérdés

Lakásban lakunk ketten a párommal, felváltva dolgozunk, ő napi 8 órában napközben, én napi 4-ben délután, de meg tudjuk oldani, hogy kezdetben (akár pár hónapon keresztül folyamatosan) non stop felügyelet alatt legyen a kiskutya és utána is csak napi 2-3 órát lenne egyedül.

A lakás északi fekvésű, embernek kellemes nyáron is, de nem klimatizált, nagyon tömött bundájú kutyát nem szeretnénk, de az nem baj ha kozmetikaigényes.

A lakás még annyiban korlátozó tényező, hogy nem szeretnénk nagyon ugatós, területőrző fajtát, ott ha kell tudjon nyugodtan pihenni.

Mászkálósak vagyunk, de nem kirándulósak, inkább városokba megyünk el, ott sétálunk, felfedezünk, szóval abszolút szeretjük az aktív időtöltést, csak nem természetjáró túrafanatikusak vagyunk. Gyakran utazunk el egy-egy hétvégére, ahová természetesen a kutyust is vinnénk magunkkal, ezért fontos, hogy szociális és könnyen nevelhető legyen, szívesen töltsön velünk időt és kevésbé zavarja, hogy kimozdítjuk a megszokott otthoni környezetből.

A párom hetente 1-2 alkalommal jár futni, én nem sportolok és nem is hiszem, hogy rá tudnám venni magam. Viszont nagyon szeretnék okos kutyát, szívesen tanítanék neki mindenféle trükköt, feladatot, néztem kutyás sportokat, a dogdancing meg a frizbi nagyon tetszik, szóval inkább ilyen akrobatikus sportra alkalmas kutyát szeretnék. Esetleg még az agilityvel is megpróbálkoznék, de ahhoz nem tudom, hogy mennyire kéne, hogy nekem is legyen fizikumom (ami jelenleg nincs). Ennek érdekében szívesen járnék vele suliba, speciális kiképzőhöz és itthon is lenne időm tanítani, de ugye órákon keresztül futtatni kevésbé lenne kedvem, ezért nem is nagyon tudom belőni, hogy így milyen mozgásigényű fajta lenne ideális nekünk.

Nekem gyerekkoromban volt egy elképesztően neveletlen beagle-öm (klasszikus sztori, 10 évesen kikönyörögtem, becsülettel sétáltattam, de a nevelésében már nem remekeltem, a szüleim meg lerendezték annyival, hogy hát az én kutyám), de más kutyás tapasztalatunk nincs, sőt a párom régebben tartott is a kutyáktól, ez mostanra már megszűnt (sógoroméknak van kutyája és őt imádja, innen jött az ötlet, hogy lassan nekünk is kéne), de egyikünk sem egy határozott, tapasztalt gazdi, ezért is nagyon fontos, hogy könnyen kezelhető legyen, ne kelljen dominanciaharcokat vívni.


A munkarendünk már hosszú ideje változatlan és ez valószínűleg a jövőben is így marad, igazából elég sok időt töltünk egyedül és ezért szeretnénk egy kis társat itthonra. Gyereket nem tervezünk, ezért ez nem befolyásoló tényező.

A párom elsősorban a fizikai fárasztást tudná neki biztosítani, én pedig inkább mentálisan foglalkoznék vele.


Mindenképp egészséges, törzskönyves kiskutyát szeretnénk, nem gond sem az ára, sem az, hogy várni kell rá, de ötletünk sincs, hogy milyen fajta lenne alkalmas ilyen körülményekre. A mentett és a túl népszerű fajtáknál, mint a golden retriver vagy a border collie is azt olvastam, hogy hajlamosabbak betegségre, nehéz egészséges kutyát kifogni, nekünk viszont ez nagyon fontos.


Kérlek ha javasoltok fajtát azt is írjátok le, hogy nagyjából mennyi foglalkozást igényel naponta, illetve a személyes tapasztalatoknak is örülök.



2022. máj. 31. 18:01
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
100%

Nekem az uszkár jutott eszembe, kozmetikás, nem hullik a szőre, lakásban ez is fontos szempont lehet, tanulékony, az általam ismert uszkárok csendesek, lehet vele sportolni is, de nem lefáraszthatatlan.

Esetleg egy mentett keverék olyan egyesülettől, ahol ismerik a kutyákat. Nekem a Border Collie Fajtamentéssel van tapasztalatom, hasonló igényekkel indultam, és tőlük van egy tökéletesen megfelelő kutyám, de vannak más egyesületek is.

2022. jún. 1. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!