Hogy lehetne ezt megoldani?

Tapasztalatból mondom - és fájdalmas lesz -, nem fogtok együttmaradni. Ha az életetek iránya nem tart egyfelé, nagyon nehéz. Ha Te adod fel ezt miatta, akkor minden kisebb konfliktusnál egyre erőteljesebben fog előjönni, és úgy fogod érezni, h ő az oka amiért egy darabot kihasítottál magadból. Ha ő nyel, akkor hasonló lesz a szitu csak fordított felállásban - minden egyes (kutyák miatt) nem együtt töltött perccel tolod el magadtól.

Ugyanez volt nálam. Csak én nem mentek, hanem versenyzek (edzések, versenyek) a kutyáimmal, ráadásul egyedül lakom velük lakásban (tehát elég kötött kötelezettség) Ez a mostani kapcsolatomban oldódott meg nagyjából. A kulcs az volt h ő maximálisan elfogadja h én ilyen vagyok - ha ezt bármikor szóvá teszi már, nyűgnek érzi, nem érzi sajátjának, akkor az előbb utóbb kettőtök közé fog állni. Ehhez az elfogadáshoz az én hozzáállásom is kellett. Éreznie kellett h nem második, vannak kutyák nélküli programok, de emellett tudatosítani és éreztetni kellett h mi így vagyunk egy család (ő, én és a kutyák) - és nem az van h vagyunk mi és vagyok én és a kutyák.

Ehhez persze kell egy ilyen alkatú ember.

Sok sikert, hogy ezt megoldjátok!

(mennyi ideje vagytok együtt?)

Én egyáltalán nem találtam nevetségesnek a kiírásodat!! Épp ellenkező esetben, nagyon is helyénvalónak találom, h "így" foglalkozol az állatokkal...

Igazán nagy a döntés, ha a párod ezt nem tudja elfogadni. :(

Valahogy beszéld meg vele, hogy neked ez szintén az életed részéhez tartozik, fontosnak tartod az állatok sorsát ugyanúgy, mint az Ő szeretetét/szerelmét. Ha szeret, valahogy csak el fogadja, legfeljebb hagyd, hogy szokja meg... Ha így sem próbálj napirendet csinálni, beszéld meg vele, h mikor tudsz a párodra is időt fordítani: hiszen neked ez egy "munkahely"! :)

//Írd meg, hogy mit reagált. Várom... :)//

szia!

az én párom is hasonló volt. neki a kutya is csak kutya, megsimizi a fejét és annyi, mást ne várjon tőle egy eb sem.

ha szeret a párod elfogadja amit csinálsz.

Én mai napig mondom neki, h puszild meg meg ölelgesd már meg nééézd már h néz rád ..effélék.

Ki is jött a teknősömmel, aki szabadon jött-ment, a papagájommal nagy ritkán beszélt, hozzá azóta sem beszélt,de már magot ad neki:D

viszont jött az első kutyusom, nagy nap az életemben.

Nos azóta megváltozott egy-két dolog, nekem ő a világ középpontja, mióta élek akartam egyet, és most van!!

Eleinte nem tetszett neki sem, h mindig csak vele foglalkozok vele nem(volt h így volt bevallom), de ő ezt is elnézte nekem, mert szeret!!!

Csodák csodájára pár hónap után azt vettem észre, h ő is ugyanúgy beszél a kutyusomhoz mint én, simogatja játszik vele, és ha megyünk sétálni többször jön ő is, vagy ha egyedül kell vinnie nem viszi le oan nyűggel, sőt volt már h tök jó kedvvel tértek haza a kis csavargóim:)

szóval a lényeg, h még ő is változhat!! az én ötletem, tippem, h próbáld meg bevonni ebbe az egészbe.

Ahogy én is bevontam a páromat a kutyusom tutujgatásába, és már ő is nagyon nagyon szereti a kis rossz csontunkat.

Ha nem beszélsz róla annyit, visszafogod magad stb, sztem még rosszabb lesz a dolog. persze nem biztos, csak én úgy képzelem el, mint a Murphy egyik törvényét..na mindegy is, mert hosszú:)meg már így is hosszúra sikeredtem, csak gondoltam beszámolok arról, h van olyan h valakinek megváltozik a felfogása.

Nekem is hihetetlen volt, mikor láttam a páromat, h úúúgy mosolyog a kutyámra..úgy mint aki szereti..mondtam is neki, h Te szereted!!:)) és csak bazsajgott:) azóta is kimondatom vele, sőt már magától is mondta neki:)

sosem tudtam elfogadni, FELFOGNI, h hogyan lehet valakinek egy állat közömbös:S próbáld a közömbösséget megszüntetni, persze határokkal:)

Az én párom is tiltakozott a kutya ellen. De én akkor is vettem egyet. A másodikat már ő kérte, hogy legyen egy játszótársa az elsőnek.

Mikor szétmentünk, heti láthatása volt a kutyákra: minden szerdán jött és ő sétáltatta délután őket.

Szóval nem reménytelen a helyzeted. :)