Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » 12 éves törpesnacimat megtépte...

12 éves törpesnacimat megtépte egy németjuhász-szerű kutya, túléli?

Figyelt kérdés

Szerdán történt. Pórázon sétáltattam és egy háznál kirontott egy dög és sokáig rázta, tépte. Én kiabáltam, rugdostam a dögöt, de féltem, nehogy engem is megharapjon. Egy autóból kiugrott egy fickó és egy műanyag kukával ütött akkorát a kutyára, hogy végre elfutott.

Szegény kutyim egyből lábra állt, de a bal oldalán tenyérnyi helyen (ez az egész oldala) feltépte a bőrt, jobb oldalt lett egy kitüremkedése, a jobb hátsó lábára nem tud ráállni.

Azonnal kocsiba raktam és állatdokihoz vittem, ahol összevarrták az oldalát, csöveken keresztül távozik belőle a genny, és kapott sok-sok gyógyszert, illetve 2 naponta viszem kontrollra. A jobb hátsó lábát tudja mozgatni, de nem tud ráállni, a doki szerint izomszakadás, a huplira pedig azt mondta, hogy bordatörés belső vérzéssel, ami miatt pihennie kell a kutyának és majd csak később, ha a belső vérzés elállt, tudja megmondani, kell-e műteni vagy mi legyen.

Első két éjjel semmit sem aludtam, ellenőriztem él-e még, folyton itatom, etetem. Szerencsére eszik-iszik, pisil, ma már kakilt is. Csak akkor mozog, ha nagyon muszáj, de éber, csóválja a farkát, egyre jobban van.

Ha a dokit kérdem, mindig diplomatikusan válaszol, hogy jók az esélyei a túlélésre, de sosem mondja, hogy most már megmarad. 4 napja gyomoridegem van, hogy mi lesz, mert imádom ezt a kutyát. Túléli szerintetek?



2017. márc. 26. 14:56
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
90%
Szerintem igen, remelem nagyon.
2017. márc. 26. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
88%
Szerintem túléli. Nagyon remélem.
2017. márc. 26. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
88%
Most már eltelt egy pár nap, ha úgy látod jobban van, szerintem túléli. Kemény kis kutyus :)
2017. márc. 26. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

Igen, kemény. :) Én azt hittem, h már talán nem is él, mikor úgy rángatta az a kutya. Annyira örülök, h nem pusztult el. 12 éve hűséges kispajtás, mindenhová jön velem. :) Remélem, még sokáig jönni is fog.

Nem is értem az ilyen kiskutyákra rárontó szocializálatlan dögöket, mert az én kutyám egyből hasra vágta magát és felemelte a lábait, hogy megadja magát, ahogy látta, hogy jön ez a hülye, de az mégis megtámadta. Normális kutya ilyenkor nem támad.

Lehet valahol kapni fémhálós kutyaruhát, ami megvédi a kutyust az ilyen köcsögöktől a későbbiekben? :)

2017. márc. 26. 15:16
 5/13 anonim ***** válasza:
82%

Valószínűleg megmarad mostmár.

Én paprikasprayt javasolnék ilyen helyzetekre. Pár ezer forint egy db, igaz egyszer használatos de inkább ez mint, hogy a kutyádnak bármi baja legyen. Vegyél 2-3 darabot kezdésnek és gyakorold be, hogy ha kell gyorsan elő tudd venni és használni. Egyet pedig tarts magadnál minden sétáltatáskor.

Jobbulást a kutyádnak, reméljük mihamarabb rendbe jön.

2017. márc. 26. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
82%
Ez a probléma, nem a póráz nélküli séta. Szerencsétlen szocializálatlan félvad kutyák, gazda sehol, ezektől lehet félni gyalogosan is, kutyával még inkább.
2017. márc. 26. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Ha valakinek ilyen a kutyája, miért nem csinál olyan kerítést, hogy ne tudjon onnan kitörni? Az ilyen embereket büntetni kéne például úgy, hogy éjjel ráugrani, eltörni egy bordáját, széttépni a combizmát, feltépni az oldalán a bőrt majd magára hagyni, hogy vigye a családja orvoshoz és aggódjanak érte, megmarad-e. :(
2017. márc. 26. 15:39
 8/13 anonim ***** válasza:
82%

Ezért nem viszem városon belül sétálni nagyon az enyémet... ha megyünk, kocsi, és irány egy olyan hely, ahol nincsenek porták kutyákkal.


Reméljük túléli, én tuti lépnék a jegyzőnél, mert egy életveszélyes kutya csak úgy kijön a portáról?!

2017. márc. 26. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
58%

Szerintem túléli. A kutyák kemények. A ferjem kutyájának ugyanigy a fejét teptek szét. Leszaggadtak az arcát, ott is dren vezette el a gennyet, lyuk tátongott az orran, mert beszakadt egy darab csont.


A végén a doki lepődött meg a legjobban mert azt mondta le fog benulni a fel arca és a szeme is tönkre fog menni a konnycsatorna sérülése miatt de annyi lett a vége hogy kicsit jobban konnyezett a szeme.

2017. márc. 26. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Mi úgy megyünk hogy apukám hozza a szobakennelét és ha jönegy ilyen dög becsukjuk oda és tovább gurítjuk xd Eddig bevált:) aztán lev@lnak rólunk és kiengedjuk
2017. márc. 26. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!