A ló a szekeret valójában "tolja" vagy "húzza"?
Nemrég ezen vitatkoztam az egyik ismerősömmel, mert ő azt mondta hogy a ló a szekeret "húzza" amíg én azt mondtam hogy "tolja".
Gondolom azt hihette hogy nem vagyok normális, pedig meg is indokoltam azzal az elméletem, hogy a ló a szügyére kötött szügyellőt tulajdonképpen tolja maga előtt és ez a tolóerő vonja maga után a szekeret.
Kíváncsi lennék hogy ki mit gondol, hogy "tolja" a ló szekeret vagy "húzza"?




válasza:# 1
"A ló a szekér előtt halad - tehát "húzza". A lószerszám konfigurációja ez esetben nem lényeges."
Na éppen ez volt az, amin az ismerősömmel is összekülönböztem. Hiszen a "húzóerőt" nem maga a ló fejti ki. A "húzóerő" annak az erőnek a továbbadása amit a ló a szügyellő "előre tolásával" ér el, miközben az állat előre megy.
Persze hülyén, vagy szokatlanul hangzik ez, mert sokan fejben arra asszociálhatnak, hogy a "ló a szekér mögött, a szekérnek fejjel nekitámaszkodva próbálja a szekeret maga előtt tolni".




válasza:"...a szügyére kötött szügyellőt tulajdonképpen tolja maga előtt és ez a tolóerő vonja maga után a szekeret."
Pedig te is leírtad a választ: a szügyellőbe beledőlve vonóerőt fejt ki.
Tehát húzza.




válasza:



válasza:



válasza:



válasza:5 #
"Az erőemberek akik képesek elhúzni egy kamiont és felvesznek egy hámot azok is tolják szerinted a kamiont?"
Lovakról beszéltem és nem emberekről. Egy ember anatómiai felépítése teljesen más, mint egy lóé.
A hám - amit a lóra kötnek - elosztja a terhelést a ló mellén és annak két oldalán (könnyű hevederrel), vagy a nyak és a vállak tövében, illetve a mellkason (nehéz hevederrel). A hámot "tolva" a ló a szükséges erőt hozza létre, mely a hevedernek adódik át, és ez az erő húzza magát a terhet, nem pedig a ló. Tehát a ló csak közvetetten húzza a terhet, a fő fizikai erőt maga a "tolóerő" jelenti.




válasza:"és ez az erő húzza magát a terhet, nem pedig a ló"
De hát te magad is !eírod, hogy húzza! Azt az erőt meg a ló fejti ki! Szerintem engedd el, 15-0!
Kapcsolódó kérdések:
Tehát mondjuk az 1.világháborúba mennyire volt megalapozott,hogy 1 pár katona rácsos fekhelyen aludt,hogy megóvja magát tőlük?
Ha bele gondolunk, hogy gondos gazdaként 3 havonta féreghajtót adunk kutyának és macskának akár még ha benti állatok is, akkor elég para, hogy a természetben lakó állatok nagyrésze folyamatosan kiskoruktól kezdve férgekkel él. Szoknak vadászok kitenni valamilyen...
Valahol itt azt olvastam, hogy még a 6 éves is csikó, és felette hívják lónak. Ez reális?
Van egy pónim, aki már 10 éves. 130 körüli magassággal rendelkezik. Mikor megvettem, akkor még semmi bajom nem volt, de egy rossz leszállásnál magam alá fordult a bokám, ami sérülékeny. Most újra megsérültem, megröngtenezték, azt mondták sose lesz a régi, ilyen...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




