Baj ha én nem hiszek a parellibe és a csatlakozásba?

Ez mitől jó a lónak: " vagy veled van, vagy űzöd" ?

Egyáltalán: miért kell űzni? Nem sokkal inkább jelzi a ló együttműködését és szeretetét, hogy elkiáltom magam a karám szélénél, hogy xy gyere és odajön? Sőt, többnyire szólnom se kell, mert meglát és jön?

Mitől fog jobban együttműködni a lovam: szeretet és bizalom van közöttünk és megértette, mely segítségekre milyen reakciót várok, vagy ha addig nyúzom, amíg "behódol" ? Szerintem ez nem lehet kérdés. Annál is inkább, mert ha kikényszerítem egy élőlényből - lehet ez ember is - hogy elfogadjon felettesének, az még nem feltételezi, hogy a szeretete és a bizalma is az enyém. Ergo egy egészséges élőlény abban a pillanatban, hogy fellázadhat, meg is teszi.

Ha a lovam örül, ha lát, ha szívesen van velem és érti a kéréseimet, akkor sokkal többre megyek szerintem. Ehhez pedig sem templomkulcs zabla, sem mittudoménmilyen bökő vagy pálca nem kell.

Rosszul látják ezt az egész dolgot az emberek. Azt hiszik, a csatlakozás vagy a parelli egy bevált recept, amivel bármely problémás ló pikk-pakk kezesbáránnyá válik. Ez nem igaz. Csupán mindkettő egy másik módja a lovak képzésének, ami a testbeszéden alapul. A klasszikus kiképzés nem a ló oldaláról közelíti meg a dolgokat - ez a különbség. Nem jobbak vagy rosszabbak a klasszikus képzésnél. Csak más a módszerük, ennyi.

A csatlakozásnak pedig nem a behódolás a lényege. Hanem az, hogy a ló elfogadja az embert társának, hogy rájöjjön, az ember nem ragadozó, ami el akarja kapni őt. A körkarámban egyébként nem fog elfáradni a ló, ezt felejtsétek el. Attól, hogy körbeüget egy 20 percet, szép is lenne, ha elfáradna. Az egész azon alapul, hogy kommunikálsz vele, az ő nyelvén. Ha te nem engeded be magadhoz, nem fog bejönni hozzád, és ha ő nem áll készen, akkor nem is akar majd bejönni hozzád középre. Ez egy barátkozás. Kész. Nem kell túlspilázni a dolgokat.

A parelli is a barátkozáson a természetes kommunikációjukon alapszik. Beszélgetés, és tanítás, fegyelmezés is lehet mindkettő. Legfőképp a kapcsolatépítés a lényege.

Nem attól bízik benned, hogy kergeted, meg hogy tologatod, hanem attól, hogy azt mondod neki, az ő nyelvén: barát vagyok. Ez színtiszta etológia. Senki nem mondta, hogy bármivel is jobb kapcsolatot lehet vele kiépíteni, mint a klasszikus lovaglással. Csak más mind a kettő.

Monty Roberts saját maga találta fel a csatlakozást, régi indián mesék hallatán és a saját megfigyelései alapján. Megfigyelte, hogyan viselkednek a vadlovak természetes körülmények között a ménesben, és ezt alkalmazta. Nyilván bízni fog egy olyan emberben a ló, aki érti a nyelvét. Ez nem jelenti azt, hogy a klasszikus lovaglás követői nem értik a lovuk testbeszédét, csak éppen a monty és a parelli ugyanolyan nyelven is válaszol. Nem jobbak, és nem rosszabbak, mint a klasszikus módszer.

Én szeretem mindkét módszert, néha alkalmazom is őket, de klasszikus lovas vagyok. A módszerek működnek, a klasszikus lovaglás működik, de mindhárom stílus csak akkor ér el eredményt, ha tudatosan, megfelelően van alkalmazva. Egyébként egyik sem ér semmit.

"A csatlakozásnak pedig nem a behódolás a lényege. Hanem az, hogy a ló elfogadja az embert társának, hogy rájöjjön, az ember nem ragadozó, ami el akarja kapni őt. "

Ez egy érdekes mondat és értem is, hogy van olyan szituáció, amikor működhet - egy teljesen elvadult/ elvadított ló esetében talán jó megoldás lehet. De ha a normál, átlag körülményeket nézzük, akkor a csikó megszületésétől kezdve nem csak az anyját fogadja el, hanem a gazdáját/gondozóját is. Nálunk egy csikó élete első óráiban is találkozik az emberrel, símogatással, szeretgetéssel. Onnantól azt is megfigyelheti, hogy anyukája is bízik bennünk, mi adjuk az ételt, a vizet, a tiszta almot, stb. Ebbe nő bele. Hagyja magát leápolni, már a pár napos csikó lábait is felvesszük, ilyenkor még nagyon könnyű és mielőtt tiltakozna, teljesen elfogadottá, megszokottá válik számára - egyszóval vele vagyunk és csak a jót tapasztalja meg, félnivalója nincs tőlünk. Ily módon semmiképp sem érzem, hogy olyan hűdeszükség lenne bármiféle csatlakozásra, ha hirtelen a szeretgetett csikót elkezdeném űzni körbe a karámban, nem is értené, mitől bolondultam meg.

Egy így nevelt csikó ha elkerül is bárhová máshová élete folyamán, az idegen emberrel sem lesz soha bizalmatlan vagy ellenséges (kivéve persze, ha az illető ember okot ad rá) mert neki az ember teljesen elfogadott.

Természetesen igazad van abban, hogy egy jól "szocializált" ló vagy csikó, aki szeretetben és következetes nevelésben nő fel, nem fogja "igényelni" ezen módszerek bevezetését. Viszont sokszor beválik, ha a lónak régről rossz élményei vannak. És a csatlakozásnál például nem igazán lehet rontani a lovon, megfelelő feltételek mellett. Én 9 évesen csináltam ezt először a lovammal, és csak javított az amúgy is szuper kapcsolatunkon, egyfajta játék volt.

Szóval, én csak azt akartam mindezekkel mondani, hogy nem kell rögtön rossznak tartani valamit, csak mert egy másik módszer, egy régebbi ugyanolyan jól működik. És inkább babázzon meg parellizgessen valaki a lovával, minthogy minden hülyeség miatt elverje, mert le akarja rendezni a "dominancia-kérdést". Ott a körkarám, és beszélje meg vele. :) (És ezzel nem azt mondom, hogy néha, ha már bunkók, nem kell nekik egy kicsit odacsapni)

nem baj.

Amúgy a csatlakozatatáshoz nem kell feltétlen körkarám. Feltétlenül próbáld ki egyszer! Nagyon hatásos!