Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Mi lehet a baja a cicámnak?...

Mi lehet a baja a cicámnak? 39 fokos láza van, étvágytalan, nehezen veszi a levegőt, összekuporodva fekszik, néha-néha felül, inni sem akar.

Figyelt kérdés
Tegnap este vettük észre, hogy valami baj van, hívtuk egész nap, de nem jött, nem evett, nem ivott, este vettük észre hogy a házában fekszik háttal az ajtajának és furcsán, nehezen veszi a levegőt, mintha el lenne dugulva az orra. Rögtön elvittük állatorvoshoz, kapott 3 antibiotikum injekciót, köztük egy lázcsillapítót is. még dorombolni sem dorombolt, pedig ő mindig szokott. Miután hazahoztuk, levittük a szuterénba, ott volt egész éjjel is, raktunk neki mellé vizet, kis májkrémet, de egyikhez sem nyúlt, vizet talán egy pár kortyot ihatott. 1-2 óra múlva nagyon halkan elkezdett dorombolni, de csak minimálisan, alig hallhatóan. Betakargattuk, majd hagytuk pihenni. Ma már hangosabban dorombolt, mint tegnap este, és a kis takaró is le volt róla véve, azon feküdt. DE ugyanúgy étvágytalan, egy kis fecskendővel próbáltunk kis vizet itatni vele, körülbelül 4-5 ml-t sikerült beadnunk neki. Macskanátha tüneteit, néztük, de az állatorvos is csak annyit mondott hogy ez a hirtelen rossz idő betett neki. 7 éves, kint lakó cica, nem szoktuk beengedni, maximum pár percre, amíg megvárja az ajtónál, hogy hozzuk neki az ennivalóját. Mi lehet a baja?

2012. okt. 31. 11:15
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Nem mondom, hogy egy 7 éves macska öreg, de azért már középkorú. Legyen szívetek és legalább éjszakázni, meg ha nagyon hideg van, engedjétek be szegényt a házba. Nem koszol össze semmit és az alomra is seperc alatt rászokik.
2012. okt. 31. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 Mecse ***** válasza:

Macskánál a normális testhő 38-39.3 fok szóval a 39 az nem láz még.


Gondolom mondjuk hogy az orvos megmérte neki és utána adott lázcsillapítót ha indokolt volt.


Kis időbe telhet mire a gyógyszerek amiket kapott elkezdenek hatni, nem fog varázsütésre meggyógyulni olyan nem is nagyon szokott történni. Viszont azt írtad hogy már nagyon picit jobban volt ma, csak étvágya nincs (szerintem minden élőlény étvágytalan amikor beteg), szóval bizakodj hogy ez így fog folytatódni és megjön az étvágya is :).


Az orvos nem rendelt vissza titeket pár nap elteltével?


Hogyha nem javul az állapota 1-2 napon belül akkor menjetek vissza talán egy másik dokihoz aki túl tud látni az időjáráson.

2012. okt. 31. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de nem nagyon hiszem el hogy egy állatorvos olyat mondott volna hogy egy macska a rossz idő miatt kerül ilyen állapotba. Sokkal valószínűbb valamilyen betegség, fertőzés, mérgezés. Oltva van a cica macskanátha, fertőző gyomor és bél gyulladás, leukózis ellen? Vettek tőle vért? Kapott infúziót? Ha állítólag az állatorvos sem tudja mi baja van akkor mire adott antibiotikumot? Nekem furcsa ez az egész, ha tényleg ez történt volna állatorvosnál akkor én a helyedben keresnék másikat aki rendesen megvizsgálja, ha pedig nem vittétek el akkor vigyétek el akkor sürgősen vigyétek!
2012. okt. 31. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim válasza:

És hány is a macskád? Vagy a széklet folyékony? Mert pont ilyen volt a mienk is több évvel ezelőtt mikor megmérgezték. Aztán elhunyt!:(

De ne aggódj fel fog épülni, mert írtad,h már dorombolt, csak idő kell hozzá, azért tényleg nem árt elvinni egy pár nap múlva a dokihoz,h lássa milyen állapotban van a cica!

2012. okt. 31. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

A doki mondta azt neked, hogy 39 fokos láza van? Mert akkor jó hülye dokid van, ugyanis ahogy előttem is írták, a cicáknál ez a normális testhőmérséklet.

Ha ilyen hülyeséget mondott a doki, akkor ha holnapig nem lesz jobban vidd el másikhoz. De ha ma már jobban van mint tegnap, akkor valószínűleg nem lesz már gond. :)

2012. okt. 31. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

doki azt mondta, hogy 38,7 a normális, és neki 39,5 volt. hányni szerencsére nem hány, viszont nem is pisil, kakil.

ma este elmentünk az igazi orvosához, csak tegnap nem volt elérhető, ezért rohantunk másikhoz. ma megtudtuk hogy valószínűleg reggel amikor fogott egy madarat, nagyon gyorsan ette, félrenyelt, és rá ment a tüdejére ami begyulladt, és tüdőgyulladást kapott. ma kapott 2 szteroid injekciót hogy a gyulladt részek méretét csökkentse hogy tudjon levegőt venni könnyebben, és 8 napos antibiotikum kezelést kell kapnia.

természetesen most bent lakik a szuterénban, nem is engedném ki. de most nem is nagyon ellenkezik, hogy bent kéne maradnia, örül szegénykém hogy egy kicsit kap levegőt. remélem, hogy ez már a végleges diagnózis és nem csak egy újabb találgatás áldozata...

2012. okt. 31. 22:48
 7/12 Mecse ***** válasza:
Na ez már sokkal épkézláb-abb diagnózisnak tűnik, remek hogy látta a "rendes" orvosa. Remélem rendbe jön az antibiotikum kúrától! :)
2012. nov. 1. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Ebből az esetből jól látszik, hogy nem mindegy ki az állatorvos. :)

Jobbulást a cicusnak. :)

2012. nov. 1. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
ma reggel már felszökött a nappaliba, és ott köszöntött minket :D járkál, mozog, az ajtót is kaparta, hogy ki akar menni, kint sétálgattunk vele, behoztuk, de megint jelezte, hogy ki akar menni, így hát kienegedtük pár órácskára, de éjszakára behozzuk. vacsoránál már a csirkemellet nézte ki a szánkból, kapott egy kicsit, de visszaöklendezte, valószínűleg a nyelőcsöve is sérült, mert apró falatkákat le tud nyelni, de ha 1 cm-nél nagyobbat akar, akkor visszaöklendezi. ma már pár falat száraztápot evett, meg egy pici csirkemellet, meg ivott egy kis vízzel higított tejet, de abból is csak pár kortyot. az orra már nedvesebb, ha leülünk, akkor az ölünkbe fekszik és ott dorombol, dagaszt. ma már sokkal jobban van az előző napokhoz képest, de azért még gyengécske, éjszakára mindenképpen bent fogjuk még tartani.
2012. nov. 1. 20:26
 10/12 anonim ***** válasza:
Ez jó hír. :) Kell még vele visszamenni a dokihoz kontrollra?
2012. nov. 1. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!