Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Létezik megbízható hely, ha...

Létezik megbízható hely, ha az ember házi macskát szeretne örökbefogadni? Szegedi és környékbeli gazdikeresős FB-csoportokat, weboldalakat keresek. Honnan lenne érdemes fiatal macskát befogadni (lakásba! )?

Figyelt kérdés

Szeretnék befogadni egy 1, legfeljebb 2 évesnél fiatalabb macskát. A helyi menhelyeket naponta böngészem, de nem igazán találtam rá még az igazira.


Facebookon egyedül a Hope for Cats nevű önkéntes csoportot ismerem, akik a környékben tevékenykednek. Ehhez hasonló ötleteket, csoportokat keresek. Olyan helyet, ahol foglalkoznak vele, hogy hova is kerül a cica, nem pedig csak az a cél, hogy kiszórják a szaporított, csipás, élősködőktől hemzsegő almot, idő előtt (8, de inkább 12 hetes kor előtt).


Jófogáson is nézelődtem ingyen (vagy jelképes összegért) elvihető cicák után, de nem szívesen vennék ottani apróhirdetésből magamhoz cicát. Főként azért is, mert a legtöbb környékbeli hirdetésben szinte mind olyan kiscicák szerepelnek, akiket udvaron, nem épp a legjobb körülmények között tartanak már újszülött koruk óta, és enyhén szólva sincsenek túl bizalomgerjesztő állapotban, már külsőre sem. A kismacska egészsége onnan lutri, mivel kétlem, hogy a Jófogásos hirdetők többsége min. féregtelenített, vagy neadjég oltott kismacskáknak keres gazdit. Ráadásul 8 hetesnél fiatalabb cicát egész biztos, hogy nem veszek magamhoz (min. 12-13 hetes még jobb lenne), és az apróhirdetésekben sokan 5 hetes piciket próbálnak meg rátukmálni az emberre, mondván "eszik már szilárdat"...


A válaszokat, javaslatokat előre is köszönöm.



2017. jún. 10. 11:05
 1/6 anonim ***** válasza:
74%

Cicamentők és gazdikeresőik Facebook csoporton egy csomó kismacskát hirdetnek, akiket menhelyek vettek a szárnyaik alá, egészségesek, ha elég idősek már oltottak is, és csak szerződéssel adják őket, megbízható gazdiknak, amiben köteleznek az ivartalanításra, lakásban tartásra, megfelelő gondozásra stb. Több helyen is vannak, szóval biztos találsz a lakóhelyedhez közel is.


Egyébként a házi macskákat annyira nem kell félteni, én vidéken találtam egy éve egy kis cirmost, olyan volt, mint leírtad, bolhás, koszos, büdös, és még taknyos is. Én nagyon megsajnáltam, ezért hoztam magammal, nem terveztem cicát. Körülbelül két hét alatt (orvosi segítséggel persze) kikúráltam mindenből és most nagyon szép macska. Fényes, puha bundás, abszolút élősködő mentes, és egyébként jó természetű, nem viselte meg a mostoha életmód.

2017. jún. 10. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
24%

Inkább ne akarj kismacskát, pláne ne kettőt. Neked nem való semmilyen állat.



Vagy szeretem az állatot és mindenféle undor és viszolygás nélkül segítek a nem túl jó kondícióban lévő kismacskán is (ha kell féregtelenítem, bolhátlanítom, kezelem a szemét, ha beteg), akiből aztán gyönyörű példány válhat, ha rendbe jön és ezerszeresen meghálálja a törődést VAGY ! nem szeretem az állat és nem foglalkozom vele.


Mondhattam volna azt is, hogy vegyél egy oltott, féregtelenített , teljesen egészséges fajmacskát. Na de honnan lehet tudni, hogy az nem lesz az élete során beteg. Nem férges, csipás vagy bolhás, hanem komoly beteg. Mi az esélye annak, hogy akkor nem fogsz tőle undorodni?


Ne haragudj, de te egy nagyon sivár ember vagy. Sekélyes. Nem vagyok troll. Pontozz le.

2017. jún. 10. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Nem viszolygok tőle, erről szó sincs. Számítottam rá, hogy valaki megszól ezért a gondolatmenetért.


Természetesen, előnyben részesítem, hogy a rossz kondícióban lévő állatokon segítsek, normál esetben. A költözésem előtt, az elmúlt években több, rossz egészségügyi állapotban lévő, a családhoz odaszegődött állaton segítettem. Kezeltettem őket, állatorvoshoz vittem őket, takarítottam utánuk egy szó vagy rossz gondolat nélkül, mikor hasmenés/hányás miatt baleset történt. Önkénteskedtem, fogadtam be nagyon beteg kutyát/macskát is. Vállaltam mindazt a felelősséget, amit az állattartás normális alapjairól mit sem tudó anyám sosem. Pedig mindezt zsebpénzből és diákmunkából fedeztem. Előbbre valónak tartottam, hogy a beteg macskának mindent megadjak, minthogy vegyek magamnak egy ruhadarabot.


Ez nem finnyáskodásról szól. Kérlek, ne ítélj el látatlanul.


Jelenleg szívességi alapon lakok a testvérem lakásában, egészségügyi gondjaim vannak, és csupán egy társra vágyom (aki semmiben nem fog nélkülözni, minőségi tápon fog élni, és szükség esetén orvosi segítségben, valamint rendszeres felülvizsgálatban sem fog hiányt szenvedni). A költözésem óta, jelenleg sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy egy nagyon rossz állapotban lévő állaton segíthessek. A helyi menhelyt továbbra is támogatom, és a jövőben tervezek ideiglenes befogadó is lenni, viszont erre most nincs kapacitásom. További szempont, hogy a tenyésztő, akivel hónapok óta tartom a kapcsolatot a megfelelő alomra várva, csakis 100%-osan egészséges, fertőző betegségekre szűrt meglévő állat mellé ad macskát.


Sajnálom, ha rossz benyomást keltettem a kérdésben. Nem tartom magam felszínes embernek, mert jelenleg nem tudom megadni az állatoknak azt, amit szeretnék.


Ettől függetlenül, köszönöm a válaszokat.

2017. jún. 10. 13:05
 4/6 A kérdező kommentje:

Mellesleg őszintén érdekel, miből gondolod, hogy nem foglalkoznék vele és nem tennék meg mindent érte, ha beteg is lesz.


Azért, mert eredendően egészséges macskát szeretnék (azt is menhelyről/mentett állatok közül), nem kéne elítélni. Ha lenne rá kapacitásom, az összes szenvedő állaton segítenék, mint ahogy más, állatszerető emberek.

2017. jún. 10. 13:23
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Ha a Jófogásról vagy szaporítótól viszel haza macskát, azzal csak adod a lovat a sok barom alá, akik szültetik a macskát, mondván, hogy majd úgyis találnak neki gazdit.


Macskamentőktől, állatmenhelyről, alapítványtól vigyél macskát, mert ezek állatorvossal vizsgáltatják, oltatják és féregtelenítik a macskákat örökbeadás előtt. Lehet, hogy elkérik ennek a költségét, de az szerintem teljesen normális.

2017. jún. 10. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Igen, épp ezért is tettem hozzá, hogy nem szívesen vennék magamhoz Jófogásról és hasonló apróhirdetésekből macskát, a fent említett okok miatt.


Épp csak ötleteket kerestem volna további cicás csoportokra, menhelyekre akár. A megyében fellelhető menhelyek honlapjait is böngészgettem, de reméltem, hogy valaki ismer önkéntes vagy más FB-csoportokat, akik (kidobott) cicák gazdihoz juttatásával foglalkoznak.

2017. jún. 10. 21:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!