Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Szerintetek vigyem magammal a...

Szerintetek vigyem magammal a cicám vagy ne?

Figyelt kérdés

Egyenlőre még nem annyira aktuális ez a költözés téma, mert még tanulok és a szüleim sem akarnak elzavarni itthonról, de azért pár éven belül szeretnék önálló életet kezdeni. És a lényeg, hogy van két macskánk, mindketten 4,5 hónaposak, az egyik cicát a névnapomra kaptam egy barátnőmtől még 10 hetes korában, a másik cica meg kb másfél héttel az enyém után érkezett (őt az utcán találtuk és befogadtuk). És ha elköltözök itthonról, nem tudom, magammal kéne-e vinnem a saját cicámat, vagy sem..Mert tény, hogy ha elhoznám, akkor hiányoznának egymásnak a másik cicánkkal, valamint az utazás is elég stresszes lenne neki, hát még az, hogy meg kéne szoknia az új helyet is. Ráadásul eddig kb mindig volt vele legalább egy macska, mielőtt nekem adta a barátnőm, náluk ott voltak a szülei, még 3 másik felnőtt macska meg vagy 4 kiscica is, akikkel játszott, Aztán miután hazahoztam és megjött a másik kiscica, azóta vele játszik, alvásnál is összebújva fekszenek, szóval eléggé megszerették egymást gondolom. És eddig kinti cica volt, ha elköltöznék, akkor benti lenne és nem tudom, hogy viselné..

Viszont ami amellett szól, hogy elhozzam, az az, hogy egyedül én törődök velük normálisan, ha nem laknék itthon, szerintem sose lenne elmosogatva a tálkájuk, amiből esznek, nem lennének a későbbiekben ivartalanítva, meg a másik kismacska beteg is volt, amikor befogadtuk az utcáról és nekem jutott egyedül eszembe, hogy el kéne mondjuk vinni állatorvoshoz, mert nem normális, hogy tiszta csipa meg takony szegényke és fél percenként hapcizik..Amikor esik az eső, a szüleimet nem is érdekli, mi van velük, úgy vannak vele, hogy jajj hát macskák, ha fáznak vagy esik rájuk az eső, úgyis találnak maguknak valami kis menedéket. A párnácskájukat, amin aludni szoktak,azt meg hadd áztassa el az eső..Szóval rossz időben is én pakolom át az alvóhelyüket meg a tálkáikat ilyen eső és szélvédettebb helyre. Meg én még azelőtt, hogy az első cicát elhoztam volna barátnőmtől, utánaolvastam, hogy milyen kajákat lehet adni cicáknak meg milyeneket nem és igyekszem ezeket betartani, tejtermékek közül is max tejfölt vagy sajtot kapnak néha, tejet soha nem adok nekik, mert megy tőle a hasuk. Anyám viszont meg van győződve róla, hogy a macskáknak semmi bajuk nem lesz a tejtől és mindig kirakja nekik, szóval ha én nem borítanám ki, mielőtt még teleinnák magukat tejjel, minden nap menne tőle a hasuk szerintem..

Szóval szerintetek hogy járna jobban a cicám, ha elvinném magammal vagy ha itt hagynám? Mondjuk kicsit igazságtalannak érezném a másik cicával szemben, ha az enyémet elhoznám magammal, ő meg itt maradna és le se ..nák...De a szüleim meg a nővérem biztos elkezdenének hisztizni, ha elhoznám magammal, mert úgy lett megbeszélve, hogy az első macska az enyém hivatalosan, a másik cica meg a nővéremé és én az oltásokat, stb-bek az én cicámnak fizetem, ő meg a saját macskájának.


2017. szept. 17. 12:45
 1/5 anonim ***** válasza:

Szerintem picit túlaggódod, túlbonyolítod előre a dolgokat.


Nyilván azt, hogy egyáltalán tudod-e vinni magaddal, befolyásolja az, hogy albérletbe mész vagy saját lakásba. Albérletből nehéz olyat találni, amibe mehet háziállat is.


Ha pár év múlva költözöl, akkor az ivartalanításon - már remélhetőleg - túl lesznek, tehát ez nem probléma, hogy szüleid nem vinnék.


A helyüket én nem teljesen értem... Tehát ők kinti cicák, akiknek nincs kialakított kinti, védett helyük, csak párnájuk valahol? (Írtad, hogy esik rá az eső.) Mindenképp kellene nekik még most kialakítani olyan szél és eső védett helyet, ami már most megtanulnak, hogy oda menjenek be, ha esik, ha hideg van.


A tejet meg kell velük értetni (mármint a szüleiddel :D ), hogy ne. Kinti macskánál nyilván nem venni úgy észre, ha megy a hasa, bentinél valószínűleg hamarabb megértenék, ha ott lenne az alomban mindig...

2017. szept. 17. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Én a helyedben mindkét cicát elvinném. Mindenkinek így lenne a legjobb.


Én hasonló helyzetben voltam 1 évvel ezelőtt, mint te. A mamámék 2 kinti cicájáról gondoskodtam éveken át, mert ők nem nagyon foglalkoztak velük. Kitették az ételt és ennyi volt a macskatartás a részükről. Én elvittem őket ivartalanítani, amit nyilván saját pénzből fizettem, és orvoshoz jártam velük ha bajuk volt. Aztán ahogy kezdődött az egyetem, el kellett költöznöm, és a 2 cicát is vittem magammal. Állatbarát kollégiumba jöttünk. Mindkét cica világéletében csak udvaron volt, mégis néhány nap leforgása alatt kiválóan beilleszkedtek a szobai életbe. Azóta se bántam meg, hogy elhoztam őket, mert végre igazán biztonságban tudhattam mindkettőjüket, anélkül, hogy állandóan aggódnom kellett volna értük, hogy mi lehet szegénykékkel (pl. megbetegszenek, elvesznek, elütik vagy megmérgezik őket, vagy egyéb baleset történik velük). És a cicáknak is jó volt, mert végre nem áznak-fáznak kint, hanem élvezhetik a szoba melegét és biztonságát. Azóta sajnos az egyik cicus már nem él, de a másikuk még most is egy nagyon boldog, lusta szobacica. :)


Szóval szerintem nyugodtan vágj bele a dologba. A cicáknak is jobb lesz, ha együtt maradnak, és ha veled lesznek, az még jobb. Neked sem kell majd állandóan aggódnod értük. A benti létet gyorsan megszokják majd. Én speciel nagyon féltem, hogy mi lesz itt velük, de nagyon ügyesen alkalmazkodtak. Megtanulták a kaparófa és az alom használatát is, balesetek nem is nagyon voltak. Az ablakot is kinyithattam nagyra, nem akartak kiugrani sosem (2. emelet). De azért a biztonság kedvéért érdemes macskahálót vagy legalább szúnyoghálót szereltetni az ablakra, hogy biztos ne történjen baleset. Ennek hiányában pedig bukóra viszont ki lehet nyitni az ablakot, úgy nem olyan veszélyes. :)

2017. szept. 17. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat :)

Szerintem is akkor járnának a cicák is meg én is a legjobban, ha mindkettőjüket elvinném magammal, csak nővérem kisajátította az utólag érkezett kiscicát, meg mondjuk ő annyiban hozzájárult a nevelésükhöz, hogy ő vette saját pénzből a tálkájukat meg amikor még bent laktak egy pár napig és almot kellett használniuk, az alomtálcát, az alomlapátot és az almot is ő vette :/ Szóval biztos felhánytorgatná, hogy mennyi pénzt rájuk költött és nincs jogom elvinni mind a kettőt..

2017. szept. 17. 18:48
 4/5 anonim ***** válasza:
Szerintem mindenképpen vidd magaddal majd. Ha mindkettőt nem lehet, akkor is legalább az egyiket. A lakásban élést meg fogja szokni.
2017. szept. 17. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Ha tudod, fizesd vissza neki a költségeket, és akkor biztos nem lesz vita.

Illetve győzd meg, hogy a cicáknak is jobb lesz majd veled, és majd gyakran meglátogathat titeket. :)

2017. szept. 17. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!