Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » A párom szent életű anyja nem...

A párom szent életű anyja nem fogad el mit lehet erre mondani?

Figyelt kérdés
A párom és köztem 12 év van. Tudom hogy sok. De nem tehetek róla, egy éve együtt vagyunk, szeretjük egymást, most összeköltöztünk. Az anyja addig nagyon jól és szépen fogadott mikor mentem a páromhoz, együtt főzzünk meg minden. Jelzem nem az anyjánál lakik a párom, hanem fordítva. Amikor meghalt az apja az anyja eladta a házat amiben laktak és a páromnak adott belőle hogy az ő házában a számára házat építsen, a maradékot félre tette temetésre. Addig kedves volt velem amíg össze nem költöztünk a párommal. Ordibált velem, hogy nem vagyok a fiához való mert fiatal vagyok stb és hogy csak akkor tűrné meg itt időnként, ha a kapcsolatunk nem komoly, különben takarodjak innen. Mindezt úgy hogy ő meg a tulajdon apósával hetyegett, elitta a pénzét. Párom kiállt mellettem és ezt a fejéhez is vágta, de ugyanúgy flegma, durva és mufurc. Kérdeztem van e más oka amiért nem fogad el, de nem tud mást mondani, csak ezt. Most ott tartunk hogy hitelre én is veszek házat és oda költözünk, mert így nem tudok élni, de párom se akarja hogy az anyja dúrja ki a házából, az anyuka meg nem költözik, mivel alig van nyugdíja, sehol nem találna más lakóhelyet. Szerintetek megpuhul ha egyedül marad majd az üres házban? Változik valaha? Anyuka 65, párom 35, én 23.
2019. aug. 12. 19:03
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
86%

Atyaég. Emiatt nehogy vegyél házat hitelre!

A párodnak kellene ùgy kiállnia melletted, hogy megmondja a kedves mamának, hogy egyelőre ő is csak azért lakhat ott, mert megengedte neki. Te igenis a párja vagy, ha tetszik, ha nem. Ha nem megy, akkor el lehet ballagni. Ezért komolyan vennél egy házat/lakást, csak hogy az anyósnak megfeleljen?!

Elárulom neked, hogy semmit se fog változni. Félti a pozícióját, hogy a kicsi fiát behálózza valami nő, aki még esetleg szeretetet, otthont és biztonságot nyújthat. Utána már nem ő lenne az "egyetlen nő" az életében. Ha elköltöztök, ha nem, nem fog megváltozni, amíg a párod le nem állítja. Ráadásul, ha elköltöztök, kitalálja majd, hogy szándékosan közéjük álltál..


Fú, borzalmas anyósok léteznek. Nekem is kijutott belőle...

2019. aug. 12. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
91%

Ne hagyjátok magatokat, az nem az ő háza!

Én is csak azt tudom mondani mint az első, mama ide mama oda, ha nem tetszel neki mehet a nagyvilágnak. Nem muszáj kedvelnie téged de állítsa le magát mert csak megtűrt személy.

2019. aug. 12. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
91%

"Amikor meghalt az apja az anyja eladta a házat amiben laktak és a páromnak adott belőle hogy az ő házában a számára házat építsen"


Óriási hibát követett el a párod, amikor anyukával ilyen módon - anyagilag és fizikailag is - összekötötte az életét. Nyilván ismerte anyuka csodálatos természetét, akkor miért ment ebbe bele? Így mindketten függnek egymástól és így sose lesz nyugalom, ezt kellene sürgősen megoldani.

2019. aug. 12. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
38%
Nagyon nagy hiba volt, hogy az anyja pénzéből (is) vett házat, mert így egy életre összekötötte magát vele, teljesen mindegy, mit mond a tualjdoni lap. Szerintem vegyetek egy garzonlakást, akár hitelt is felhasználva, és takarítsátok ki oda a banyát! Választhat, vagy mehet oda, vagy ahova akar! Így nem lehet élni! Ez csak rosszabb lesz, ahogy halad előre a kapcsolatotok, egyre jobban be fog gőzölni! Már nem ő lesz a ház asszonya, már nem ő lesz a kicsi fia életének középpontja, stb. Nem szabad vele együttélni, mert megmérgez titeket. Ne feledd, hogy neki már semmi sem drága, előtte már max a koporsó van, mint perspektíva, előttetek meg még a teljes élet, nem mindegy, hogy miként élitek meg, ill. kaptok ideösszeomlást, meg szed szét titeket. Ha meg majd meghal, ki lehet adni!
2019. aug. 12. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
66%

23 évesen biztos nem vesztegetném az időt egy 35 éves emberre, akihez ráadásul csomagban jár egy alpári vénasszony is. Főleg nem vennék fel hitelt, hogy a jövőmet is tönkretegyem.

Keress olyan társat, aki korban is illik hozzád, meg aki nem kötötte magát egy életre össze az anyjával.

2019. aug. 12. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
27%

"Amikor meghalt az apja az anyja eladta a házat amiben laktak és a páromnak adott belőle hogy az ő házában a számára házat építsen, a maradékot félre tette temetésre. "


Magyarul az anya odaadta mindenét a fiának. Remélem volt annyi esze, hogy haszonélvező lett a saját pénzén vett házban. Az pedig, hogy kivel hetyeg, ahhoz baromira semmi közöd.


Igen, vegyél szépen csak sajátot és legyetek ott. Ennyi. Probléma megoldva.

2019. aug. 12. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
73%
A nőnek joga van ott lakni,mivel az összes pénzét odaadta a fiának.Tehát neki is van beleszólása dolgokba.Hova akarsz te 23 évesen hitelre házat venni ? Költözzetek albérletbe egyenlőre,lehet hogy 1 évig se lesztek együtt.Eleve nem sok eszed volt,hogy olyan helyre költöztél,ahol anyós is ott van.Jó kis manuszt fogtál ki.
2019. aug. 13. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
87%
Egy ekkora hiteltől én is óva intenélek. Ki tudja mit hoz a jövő,és egy év összejárkálásból még nem lehet tudni,hogy tényleg együtt maradtok-e.Menjetek el csak egy fél évre albérletbe. Az idő alatt a mama is látni fogja,hogy neki szüksége van rátok,és ti is megtapasztalják,hogy milyen csak ketten együtt élni.
2019. aug. 13. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
29%
Na mi van mucika, nem tetszett a válaszom? Melyik része nem igaz? Hogy az utált mama minden pénzét a fiának adta, aki vett belőle egy házat, amibe most a valagad beleraktad és azt hiszed akkor most ott te vagy a királynő? Hát az ilyet még leköpni is kár, annyira szánalmas vagy
2019. aug. 13. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
0%

Kötelez valaki, hogy találkoznod kelljen párod anyjával? Ha találkoztok, akkor nem mehetsz el tőle? A párodnak fontosabb az anyja, mint te?

Elég egyértelmű válaszok vannak ezekre a kérdésekre, egyértelmű következményekkel. Döntsd el, hogy mit szeretnél, aztán cswlekedj végre rinyálás helyett!

2019. aug. 13. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!