Olyan sztori, ahol a meny a gonosz?

Az èn menyem folyton kiveszi a kezemből az unokám. Valamièrt utál, pedig èn mindent megteszek a jò kapcsolatèrt.

A barátnőm. Elvált, a férj külföldön. Anyós itthon az unoka miatt rengeteget segített, lakhatás, anyagiak. A barátnőm mégis szídja. Múltkor is beszólt, hogy az anyjának igaza volt, anyósa egy sunyi. Szívem szerint visszakérdeztem volna, hogy az az anyád, aki a 3 éves gyerekeddel utcára tett, szidja azt az exanyósodat, aki azóta is megoldja a lakhatásodat?

Normális esetben nem is kéne ismernünk anyóst/apóst, vagy nagyon távoli/formális kapcsolatban lenni velük, mekkora baromság ez az egész. Ha nincs gyerek, akkor mindenki járjon külön a szüleihez (ha akar), ha meg van, akkor mindkét szülő vigye külön a saját szüleihez őket, pletykálni meg ne pletykáljanak egymásról meg a közös ügyeikről. Gyakorlatilag a párok/családok nagy része az anyós/após probléma miatt megy szét, amúgy teljesen jól ellennének egymással.

Nekem 2 anyósom van az egyikük aki csak mostoha, nárcisztikus, van valami komoly kattanása ami miatt alapjáraton mindenkit utál, csapkodja a gyerekeket, azt hiszi nem nevelem őket és majd ő így megneveli. Az anyósomnak meg az a mániája, hogy egyedül elvigye a gyerekeim magához, az nem jó neki, ha mi is megyünk. El is vitte egy napra a gyerekeim. Megkértem rá nagyon szépen, hogy nagyon vigyázzon a kisebbre, mert mindenre felmászik, egy pillanatra sem lehet magára hagyni. Persze őt ez mint kiderült nem érdekelte és büszkén mesélte, hogy magára hagyta egy nem gyerekbiztos szobában a másfél évesem míg ő főzőcskézett a ház másik végében. Nem kicsit szorult össze a gyomrom. Megmagyarázta, akkor van baj, ha csönd van. Azóta nem vagyok képes bízni benne. Lehet a szemükben én vagyok a gonosz menny mert nem hagyom melletük felügyeletem nélkül a gyerekeim. Bár anyósomra rábíznám pár órára nálunk, itt nem állna neki főzni, de mostohára egy percre sem. Inkább vagyok gonosz menny, mint legyek egy lelkisérült, bántalmazott angyalka édesanyja.