Hogyan értessem meg a férjemmel, hogy nem baj, ha a szülei nem szeretik ugyanúgy a mi gyerekünket, mint a másik unokájukat?

Az anya-gyerek kapcsolat szorosabb, mint az apa-gyerek kapcsolat.

Éppen ezért más, ha az unokám anyja a saját lányom, mintha a menyem lenne az anyja. Az az unoka távolibb.

Persze ugyanúgy szereti az mama őket, csak a lányos unokát közelebbinek érzi magához.

Te vagy az üdítő kivétel itt a GYK-n, aki nem fröcsögve szidja emiatt az anyósát.

Nálunk egyébként eleinte anyukám csinálta ezt a hugom kislányával, őt sokkal jobban "ajnározta" valahogy (4 héttel fiatalabb, mint a fiam). Aztán ez kiegyenlítődött, de bevallom, baromira zavart akkor.

Istenem, vannak gyerekek, akik aranyosabbak, kedvesebbek, illedelmesebbek, és jobban szeretjük őket.

Az unokák esetében is így van.

Az egy másik dolog, hogy ezt illene nem kimutatni.

Én pl. a bátyám fiától teljesen odavagyok, de a bátyám lánya egy hisztikriszti. Semmi örömöm nincs benne. Nehéz szeretni őt. De jól titkolom.

Nálunk is ugyanez van. Engem nem zavar (már), páromat sem. Ez van. Ilyenek. Nem nagyon keressük egymás társaságát. Ennyi.

Csak majd arra leszek kíváncsi, hogy idén Karácsonykor mit mondok majd a kislányomnak, hogy neki miért nem hozott ajándékot a mamáék Jézuskája és az unokatesónak meg miért... Mert akkor már érteni fogja. (Persze nem az ajándékról szól a karácsony. Tudom én is.) A kislányom semmi ajándékot nem kapott, a férjem testvérének gyerekét meg elhalmozták.

Nem a férjem és nem is az én szégyenem a viselkedésük...

Nyugtasd férjedet, hogy rá se rántson az ilyen dolgokra!

Sziasztok, én egy anyós vagyok, és 5 és 4 éves unokáim vannak. Az 5 éves a lányoméké, a 4 éves a fiaméké, mindkettő kislány, imádom mind a kettőt EGYFORMÁN! A menyem is érezte már így párszor (fiamtól tudom) hogy a lányomék gyerekét jobban szeretem. Hát ez abszolút nem igy van, de elgondolkodtam a dolgon, hogy miért érezhetik így. Leírom nektek, mire jutottam.

A lányomék a szemközti házban laknak, a fiamék pár kerülettel odébb. Tehát a lányoméknál lévő unokámat naponta látom, át is jönnek, gyakori vendégek vagyunk egymásnál. A fiamék kb. hetente egyszer jönnek át pár órára. A nagyobbik unokámmal így "szorosabb" a kapcsolatom, hiszen újszülött kora óta naponta részese vagyok az életének, a kicsinek pedig nem :(

A másik dolog ami még eszembe jutott, hogy - nem is tudom hogy mondjam el nektek - de a lányom gyermekéhez 100%-os bátorsággal hozzá mertem (és merek) nyúlni, mert a lányom sosem szólt rám semmiért, hogy ne adj neki ezt, ne úgy fogd, stb. stb. A menyem pedig már az első látogatásom alkalmával is (és ezt követően még egy évig legalább) a sarkamban volt, figyelte hogy fogom a kislányt, mit adok neki, és sokszor rámszólt, hogy anyuka, ne így, anyuka ne úgy, anyuka ne fogja a kezét, ne állítsa fel, stb.

Egy idő után a kisebbik unokámat már NEM MERTEM megérinteni sem, mert folyton a menyem szúró tekintetét éreztem. Ez hálistennek elmúlt, és mostmár sokat vigyázok a kicsire is, nálam hagyják.

Ilyesmi nem lehet nálatok?

7-es vagyok

Hát igen, az egyik gyerek jobban ki tudja mutatni az érzéseit mint a másik. Lányom mindég mondja anyukámnak, hogy úgy szeretlek mama, keresztlányom meg beszélni sem hajlandó anyukáméknál.