Én túloztam el, vagy igazam van?

Anyósommal soha nem jöttem ki.Legutóbb 2-3 hónapja voltunk lent,de már azt is megbántam mert akkor ott hagytam egy szó nélkül őket.Felöltöztettem a gyereket,és kész.A történet a következő:

Lementünk a lányommal mert nem voltunk lent akkor 1 hónapig,dolgunk is volt,betegek is voltunk.Igen,de közben lent voltak a kedvencek is.A párom báttyának a felesége meg a gyerekei.Nem rég született meg az unokája és levitték hozzá.Ezzel még nem is lett volna semmi gond.Beléptünk a házba és annyira nem volt képes hogy azt a gyereket 1 percre lerakja a kezéből megpuszilni,vagy megölelni a lányomat.De még köszönni sem köszönt neki.Nekem köszönt de bunkó hangvétellel.Nem is foglalkozott a gyerekkel,inkább kimentünk az udvarra játszani.A hátam mögött meg azt mondta hogy milyen bunkó vagyok hogy én az újdonsült unokájára egy szót sem szóltam,rá se néztem.Én senkinek sem fogom megjátszani magam hogy jajj de szép meg aranyos meg stb.

Nem vagyok ilyen.Ezután ott hagytuk,és mikor öltöztettem fel a gyereket akkor tudott hozzánk szólni hogy maradjunk már még.Mondtam neki hogy itt 1 percet nem maradok tovább,köszönés nélkül leléptünk.A párom szerint ugye én vagyok a hibás,mert állandóan az anyját védi.Azóta le se mentünk,de még a gyerekemet sem engedtem le hozzá.Mert állandóan kivételezik.Van 2 nagyobb gyerek,rájuk gondolok.