Az anyósom elrontotta, majd elszerette a kislányom! Mit tehetnék? Adjatok tanácsot!

A kezdetektől fogva nem volt igazán, őszinte, jó a kapcsolatunk. Az anyósom utálta, hogy az egyszem fiát "el szerettem"  tőle. Anno amikor össze  költöztünk a férjemmel, vagyis amikor el költözött a fiacskája otthonról szó szerint bele betegedett. Sok sírást, gondot éltünk meg akkor is. Részemről én úgy gondolom, hogy a szeretete inkább érdek, mert a fiát erő szeretettel dolgoztatja saját érdekei ügyében. Most mindegy, hogy miért, de úgy élünk, hogy 1 hetet az anyóséknál vagyunk 1 hetet otthon. Amióta a kislányom megszületett, mindig azt hallgattam, hogy ő mennyire szereti az unokáját és, hogy mivel én eleget vagyok vele, amikor náluk vagyunk legalább akkora had legyen, játszon ő vele, ne én. Eleinte ez őszintének tűnt, sőtt még jól is esett egy kis "nyugalom". Mert a kislányom extrém eleven és nagyon igényli a foglalkozást. Egyszerűen nem bír egyedül lenni. Így bele mentem. Hogy mégse csak üljek, ekkor én a házi munkájába segédkeztem. Majd ez természetes, megszokott dologgá vált. Csak, hogy az anyós szó szerint mindent megengedett a gyereknek! Azt is amit nem kellett volna. KB. 10 hónapos korában vettem észre, hogy a gyerek hisztis, hisztérikus rohamai vannak abba a pillanatban amint valami, nem úgy van ahogy azt ő akarja. Így megpróbáltam nevelni, leszoktatni erről. De sajnos nem működött együtt az anyós hiába kértem. Sőtt! Közölte, hogy őt ez nem érdekli, az a dolga a nagymamáknak, hogy elrontsa az unokát, különben is ő nem bírja nézni, hogy a gyerek sír, ezért inkább megenged neki mindent. Ekkor felmerült bennem a gyanú, hogy mi lesz ha én szigorú vagyok és nevelem, ő meg nem és mindent megenged, akkor a gyerek engem fog utálni őt meg szeretni. De mindenki azt mondta, hogy ez hülyeség a gyerek az anyát szereti. Neveljem, irányítsam, mert a gyerek ha már most hisztis később még rosszabb lesz. Mára 13 hónapos, odáig jutottunk, hogy ha nincs jelen az anyósom jön hozzám a gyerek, játszik velem mondjuk úgy, hogy rendesen. De abba a pillanatban, ahogy az anyós meg jelenik a gyerek ugrik hozzá, önfeledt nevetés, kacagás, boldogság látszik rajta. Olyankor engem szó szerint letoly... Ha mind ketten jelen vagyunk gondolkodás nélkül az anyóst választja, vele akar lenni! Ölelgeti a nagyannyát. Ha mégis felveszem sírni kezd, és mutatja, hogy ő a mamához akar menni! Ez egyre jobban idegesít, már már féltékeny vagyok. Fáj a lelkemnek. Felmerül a kérdés őt jobban szereti?

A hiszti nem, hogy javult volna még inkább romlott.

Probáltam ezt megbeszélni az anyóssal, de csak röhög és hárit. A férjem véleménye : te tehetsz róla, biztos anyám igényesebben foglalkozik a gyerekkel mit te. Szokd meg, hogy őt szereti jobban a gyerek.

Mit tegyek? Ha én is megengedek neki mindent újra fog hozzám kellő képen ragaszkodni?

Nagyon szenvedek az érzés miatt. Már az is fel merült bennem, hogy ez egy kitervelt bosszú az anyósomtol! Mit gondoltok?