Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit kezdjek/kezdjünk túlzottan...

Mit kezdjek/kezdjünk túlzottan vallásos anyóssal/apóssal? 21/N

Figyelt kérdés
Három hónapja vagyunk együtt barátommal, neki első kapcsolat. Minden tökéletes, szülőket kivéve. Ne értsetek félre, aranyosak, kedvesek, szeretnek és én is őket nagyon de nekem ez a túlzott vallásosság sok. Kezdődött ott, hogy először mentem, s tekintve hogy csak az odautam 3 óra ott aludtam, ellenben anyós előre közölte hogy külön szoba, barátom nyugtatott hogy változik ez, csak kissé konzervatívak. A második sokk akkor jött amikor leültünk ebédhez és hirtelen mindenki keresztet vetett és asztali áldást mondott. Drága párom ezt nem említette, ekkor értettem meg miért is nem alhatunk mi együtt. Vasárnap reggel hajtották hogy menjünk el velük templomba misére, de én még erre nem állok készen.. hiába tartom magam egy hívő embernek, nekem nem téma a minden vasárnap templomba járás. Na már most azért, mert reggel nem mentünk el, barátomnak el kellett este mennie. Majd már kb 2 hónapja voltunk együtt, barátom megkockáztatta hogy velem alszik. Örültünk is, nem szólt anyuka, egészen addig amíg legközelebb nem mentem, jelezte hogy ilyet többet ne csináljunk. Magyarán egyáltalán nem alhatunk nála együtt. És azért elég szar érzés félálomban hallani ahogy kimászik mellőlem és átmegy a szobájába. Most szombaton koncertre megyünk és egyszerűen szörnyű lesz hogy megint nem alhat velem, és mondja Ő hogy majd azt mondja hogy nem volt ereje átmenni, mert fáradt volt, én nem akarom hogy baj legyen ebből és csalódjanak benne a szülei, hisz ő alapjában véve egy nagyon jó gyerek és nem akarom hogy azt higgyék, hogy ellenük akarom fordítani. Én próbálok alkalmazkodni, de nekem ez már sok. Nem tudom mit tehetnék, de kicsit már kiakaszt a dolog. Nálunk nem alhat nagyon, mert nincs helyünk, két szobára és három ágyra vagyunk négyen, nem mindig adatik meg hogy legyen hely. Kérlek segítsetek mert kicsit már kezdünk ebbe beleőrülni. A válaszokat előre is köszönöm!

#anyós #após #vallásoság
2018. jan. 19. 21:02
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
67%

én bejátszanám hogy mire hazaérnek miséről, a kanapén dugnánk egy jó pornóra


persze együtt alvás nem lenne, mivel megtudja a falu

2018. jan. 19. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
81%
Menekülj.
2018. jan. 19. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
85%

Menekülj.


12 hete vagytok együtt, nem fog fájni a szakítás annyira, de tök felesleges együtt maradnod egy ilyen emberrel.


Mindig anyja fogja irányítani, ugyanis a kedves párod olyan puhapöts, hogy nem áll ki értetek.

Soha nem is fog, míg anyuciéknál lakik :), és hidd el, a nőnek minden baj lesz, kötelező templomi esküvő, kötelező keresztelő, templomba járás, állandóan bele fognak ugatni az életetekbe.


Exemnek többek között ilyen anyja miatt nincs 34 évesen sem senkije. Anyuka minden csajra ugat, az exem meg képtelen felnőni.

2018. jan. 19. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
51%

Nem tudsz rajta változtatni. Így nőtt fel, ebben él. Nem leszel tisztességes nő, mert két hónap után nem fekszünk össze a barátunkkal.

Ő háza, ő szabályai.

Szobából kisurranás sem jó ötlet, az idősek már nagyon rosszul alszanak.

Barát, barátnő, aki néha elmegy moziba? Esetleg elutazik?

Nehéz ügy. Vallásost nem tudod megváltoztatni.

2018. jan. 19. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
82%

A pasid is vallásos vagy ő csak szimplán becsicskul a szüleinek? Neki kéne kiállnia magáért és értetek a saját szüleivel szemben. Azt értem, hogy a szülők agymosottak, de attól még senkit nem kényszeríthetnek rá, hogy más is úgy éljen! Nem várhatják el, hogy ti azért elmenjetek misére, mert nekik fontos a mise. 21 évesek vagytok és nem kisgyerekek. (Bár én azt sem nézem jó szemmel, amikor kisgyereknek tömik a fejét.)

Az is szánalmas, hogy hazudnotok kell. Értem, hogy ott lakik velük a pasid, de azért ez sok. Én nem viselném el anyuci pici fiát, sem a bigott szülőket.

2018. jan. 19. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
73%

Menekulj.

Ez csak rosszabb lesz majd.

2018. jan. 19. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 A kérdező kommentje:
Barátom nem ítéli el őket, de azért ő is rosszul érzi magát emiatt. Azt is megértem, hogy nem akar szembeszállni velük, hiszen az ő házuk, meg nagyon szép család, annyi szeretet van bennük de nekem ez tényleg sok. Menekülni nem akarok semmiképpen, nem egy nagy pofára esésen vagyok túl, szinte ő a másik felem, minden tökéletes, én ezért nem fogom otthagyni. Csak.. még idő mire mi összeköltöznénk és nem tudom bírjuk e ezt addig... már így is mondta hogy bevállalja értem, de nem akarok vitát szítani az amúgy békés életükbe. Mondogatja hogy ideje már neki is szabályt szegni, de utána meg az lesz hogy ez miattam van és nem akarom hogy úgy nézzenek rám mint egy véres rongyra. Nem tudom már mit tehetnénk.
2018. jan. 19. 21:17
 8/36 anonim ***** válasza:
84%

Kezdjük ott, hogy nem az anyósod,apósod, hanem csak a párod anyja-apja.


Szakítsatok,3 óra az utatok akkor távkapcsolat? Értelme semmi. Esetleg költözzetek össze,de az meg még korai

2018. jan. 19. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
61%
Menekülj ..
2018. jan. 19. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 anonim ***** válasza:
45%
Ha neked "sokk" az ebédnél az asztali áldás, akkor azonnal húzzál el innen. Találhatsz elég szabadon fetrengő, nem imádkozó ürgét. Van még kérdésed?
2018. jan. 19. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!